A „Nem kérünk a Savaria Karnevál Kártyából" nevű csoport írásunk idején közel 200 taggal büszkélkedhet, és nem fukarkodik a néhol súlyosan személyeskedő hozzászólásokkal. Nem olvastunk el túl sok bejegyzést, de az gyorsan világossá vált, honnan is fúj a szél, igaz ehhez nem is kellett volna egyet sem elolvasni. A kereskedők problémája - csakúgy, mint minden, itt nálunk a Balkán kapujában - teljesen összetett, ellenben egy dologról szól igazából: a pénzről. Pontosabban annak a rendezvény utáni sorsáról, hisz amennyiben bevezetődik az új módi, megszűnik a lehetősége a mutyizásnak, tehát minden petákot be kell vallani az adóhatóság felé. A többi csak porhintés.

Természetesen nem látunk bele - és nem is akarunk - abba, hogy mennyire is éri meg, illetve mennyire rizikós egy kézművesnek, vagy borkereskedőnek ideutazni erre a három-négy napra. Ha azt nézzük, hogy szinte minden évben ugyanazok a standok, ugyanott és ugyanazt árulják, valószínűleg megéri. Azt sem lehet tudni, hogy van-e olyan kereskedő, aki a hatályos törvényeket betartva minden esetben blokkot ad az eladott termékről. Szerintünk nincs. A magyar gazdaság minden része ugyanis az utóbbi húsz évben erre épült, illetve építtetett. Teljesen körbeérő koncepciónk van arra - természetesen saját belső tapasztalatokra épített -, hogy mi ebben az országban miért is tartunk itt, ahol. Mivel azonban kedves az életünk, ezt a történetet majd a közeljövőben fogjuk megírni, amikor már remélhetőleg többezer kilométer választ el minket a szabad rablók Kánaánjától. Elég legyen hozzá annyi most, hogy nincs min csodálkozni, hisz akit a csalásra nevelnek évtizedeken át, majd pedig ezért nekiállnak büntetni, az tiltakozik. Teljes joggal - mondhatnánk -, pláne, mivel azok büntetik most, akik eddig erre buzdították. A magyar államformát mi 1990 óta az alkotmányos szélhámosság rejtői megvalósulásának tekintjük. Most pedig, amikor beérett az össznépi apró, és vezéri megalopások gyümölcse, a főkolomposok a népen akarják behajtani azt, amit ők elherdáltak, illetve zsebrevágtak. Egy komplett országot kellene összebrusztolnunk újra, amihez érthető módon senkinek sincs kedve, főleg azért, mert ha sikerülne is, biztosan újra ellopódna minden.

Nagyon sok dolgot nem tudunk mi itt a demokráciáról, és ezek közül a legfontosabb az, hogy már eleve az alapok sincsenek lerakva. Ha valaki figyelmesen szemlélte az évek folyamán a külföldi bulvársajtót, tudnia kell azt, hogy az igazi demokráciákban is csúnya világ van, minden szempontból. Az is világosan kiderült, hogy a fehérgalléros bűnözés okozza a legnagyobb károkat náluk is. Na de... Mindent meg lehet úszni odakint is, amennyiben van pénze a delikvensnek a jó ügyvédekre, még gyilkosságot is, egy dolgot azonban nem, az adócsalást. A hazaárulás minden országban a legsúlyosabb bűn, és a legnagyobb büntetési tételekkel sújtják. Aki pediglen a társadalom fenntartása ellen cselekszik, tehát elcsalja a pénzt, saját népe és hazája ellen vét, ergo hazaáruló. Mivel pedig nálunk ez húsz évig szinte mindenhavi tendencia volt, van és valószínű lesz is, ki is jelentjük nyugodt szívvel, hogy mint oly sok minden más negatív mutatókban - öngyilkosság, dohányzás, alkoholizmus, gyógyszerfogyasztás stb. -, így az egy főre jutó hazaárulók számában is világrekorder közeli helyen tanyázunk. Most pedig anyázunk.

Nem mondjuk azt, hogy nem fogadtuk kétkedve a kártya bevezetésének hírét, több oknál fogva is, és sejteni lehetett, hogy lesz is némi felzúdulás, de nem gondoltuk volna, hogy a kereskedőknek fog a legjobban habzani a szája. A karnevál vezetősége többször is kihangsúlyozta azt, hogy az idéntől már például a Sziget összes rendezvényén is ez a módi lesz. Erre mi azt mondtuk, hogy azért az nem ugyanaz a dolog, hisz a könnyűzenei fesztiválok látogatóközönségének a kártyáskodás nem okoz majd gondot, hisz a fiatalabb nemzedék már a digitális világ elkötelezett híve, míg a karnevál látogatói egy teljesen heterogén tömeg, akik közt rengeteg a falun élő "egyszerű" ember, akiknek egy számítógép kezelése is óriási gondot okoz, ha nem épp a lehetetlenséggel egyenlő.

A hétvégén lezajlott Sopronban a Volt Fesztivál, és mint az a legnagyobb videómegosztó portálon szereplő videóból, és az általunk megkérdezett résztvevők egybehangzó véleményéből kiderült, a kártya tökéletesen beváltotta a hozzáfűzött reményeket. Kivétel nélkül mindenki azt mondta, hogy sokszorosára gyorsult a vásárlás, és ezzel fordítottan egyenes arányban csökkent a sorbanállási idő. Tisztán követhető a kártya feltöltöttségi szintje, a töltés maga is villámgyors, illetve ami szintén domináns kérdés volt, a visszaváltás a fesztivál végén szintén olajozottan ment. Aki odafigyelt rá, annak nem maradt a pénze a műanyag lapon.

A legnagyobb gond talán a kommunikációból adódik. Biztosak vagyunk abban, hogy a Sziget-iroda is valamilyen paktum okán vezette be a rendszert, ami nem publikus természetesen, bár talán nincs száz évekre titkosítva. Legújabb kormányunk egyfelől a gazdaság kifehérítésének zászlaját lengeti, mint megoldást a bajban - szerintünk kilencvenben ezzel kellett volna kezdeni -, másfelől nyilvánvaló, hogy a multikulturalitást ellenségnek tekinti minden szinten, és az a tény, hogy a Szigetet nem támadják úgy, ahogy az várható volt, csakis valamiféle megegyezés eredménye lehet. Nem mondjuk azt, hogy a karnevál vezetősége - kiemelten Mérei Tamás kuratóriumi elnök - lepaktált volna ezügyben bárkivel is, de nem tartjuk kizártnak, hogy "felülről" kis nyomást gyakoroltak rá.

Nem ez a fontos, vagyis ez sem az. Számunkra az a döbbenetes, hogy az általunk nagyrabecsült és rengeteget dolgozó, több ember munkáját végző, és egyelőre fáradhatatlanul lelkes zenekarigazgatót ilyen alpári módon támadják olyanok, akiknek többsége tőlünk többszáz kilométerre lakik, nem is ismerik őt, és nincsenek tisztában a munkájával, illetve annak minőségével.

Biztosak vagyunk abban, hogy nem véletlenül választották éppen őt, hisz pár év alatt példaértékű sikereket tudott felmutatni eddigi munkájában, még az ilyen zord gazdasági körülmények között is. Amit tudunk mi, akik szinte napról-napra követhetjük tevékenységét az az, hogy az igazgatónak egy baja van. Nem fertőződött meg az utóbbi húsz év mocskával, hisz annak nagy részét külföldön élte le, mint hivatásos csellóművész. Szókimondó, egyenes és agilis, ami pedig idehaza minimum értetlenséget és visszatetszést kelt, mind fent, mind pedig lent is. Az olvasottak mindenképp minősítik mind a kereskedőket, mind pedig a hazai állapotokat, és ha lehetséges lenne ma idehaza bazár nélkül népeket összecsődíteni, akkor azt mondanánk, hogy ha nem tetszik a rendszer, nem kell idejönni. Akkor legalább nem a máshonnan jöttek zsebeit tömnék a népek pénzzel, hanem a helyi kereskedőkét. Egyetlen dolgot lehet csak a karnevál szervezőinek számlájára írni, mégpedig azt, hogy a sok kis előnye mellett nem jelentette ki nyíltan az igazi indokot.

Végre vége lesz a csalásnak és lopásnak ezzel, igaz csak kicsiben, de bízunk abban, hogy eljön majd az az idő is talán, amikor a nagyokat is megrendszabályozza valaki, mégpedig végérvényesen. Ez pedig csak alulról indulhat, akkor, amikor végre legalább az ország egyik fele megérti, mi az a demokrácia, és mi a fenntarthatóság elve.

Mielőtt pedig bármely kedves érintett kufárlelkületű megfejtő kitalálná azt, hogy minket most biztos jól megvesztegettek ezért az irományért, közöljük velük azt, hogy vannak dolgok, amik az életben nem eladóak és nem is megvásárolhatóak, és mivel ez a hozzáállás vélhetően a nagy többségnek ebben az országban a mindennapi kenyér, mi nem kívánjuk az ő portékájukat tovább fogyasztani. Pláne, hogy ilyen méregdrágán mérik, és még adózni sem akarnak utána. A törvények nem tudása nem mentesít senkit azok alól, mint ahogy az egyszerűség és IQ-hiány sem bocsánatos bűn akkor, ha valaki csak úgy kiabál a levegőbe. Biztosak vagyunk mára abban, hogy a karneválkártya sikeres lesz, illetve abban is, hogy a bepróbálkozó kereskedők egytől-egyig itt lesznek ismét a vártán, hisz a pénz beszél, a kereskedő meg csak ugat.