Tavasz idusán nagyszabású sajtótájékoztatón jelentette be Kerényi Miklós Gábor - KERO®, az Operettszínház igazgatója, hogy közel húsz év elteltével újra színpadra állítják a Miss Saigont. "Musicalek jönnek és mennek, de ez a darab maradandó" - közölte le a Sunday Times az ősbemutatót követően, és az újságíró megérzése valóban helyesnek bizonyult, hiszen a Miss Saigon a tíz leghosszabb ideje játszott zenés előadás között van.

KERO®-t ismerve már akkor sem tűnt légből kapott ígéretnek mindaz, amit a Városligeti kedvcsináló alkalmával az érdeklődők elé tárt. A sikert borítékolók szinte biztosra mentek, ugyanis a nagy csapat tagjai közül többen az 1994-es Szegedi Szabadtéri Játékoknak helyszínt biztosító Dóm téren is részt vettek a  Schönberg-Boublil-musical színre vitelénél. Többjüknek pont e produkció jelentette a pályafutásuk meghatározó mérföldkövét, példának említeném a díszleteket megálmodó, kreatív nagyágyút, Kentaurt. A darab jogtulajdonosa, Cameron Macintosh is méltatta az akkori előadást. Tehát minden amellett szólt, hogy az amúgy is elvárható alkotói tudatosság és profizmus az új bizonyítási lehetőségből adódó becsvággyal fűszerezve valóban valami páratlanul grandiózust hívjon életre.

A történet a Vietnámi háború idején játszódik. Ez az alkotás egészen sajátságos módon ábrázolja az amerikaiak által is okkal népszerűtlennek tartott beavatkozást az ázsiai politikai erőviszonyokba. A mű a kommunizmus fenyegető réme ellen egyre kényszeredettebben vívott harcokban érintett tömegeknek rajzol arcokat, a szörnyűségek névtelen elszenvedőit néven szólítja. A musicalben fájdalmasan lírai módon válnak közelivé az egyéni sorsok, méghozzá megkapó méltósággal ábrázolva. A szereplők szinte mindegyike iránt szokatlanul könnyen jövő elfogadással képes viszonyulni a néző. Olyasmi ítélkezés mentességgel, amelyet birtokolva talán a jelen korunk is sokkal élhetőbb lenne mások egyéni életútjának feltétel nélküli tiszteletében testet öltve.

A fásult amerikai katonák a fülledt saigoni éjszaka parázna ölelésében próbálják feledni a hétköznapokat. A mániákusan Amerikába vágyó, kéjközvetítő Professzor ( Mészáros Árpád Zsolt ) örömtanyájában jó pénzért mérik a bujaságot. Az egyik ilyen céltalan estén a  kedveszegett Chris ( Dolhai Attila ) barátja, John ( Feke Pál ) unszolására mégis átengedi magát a női gyengédség semmihez nem fogható, balzsamos csábításának. A kiszolgáltatottságában örömlánynak felcsapni készülő Kimmel ( Dancs Annamari ) egymásba szeretnek. Amikor Chris elhagyni kényszerül Vietnámot, hiába is szeretné, nem tudja magával vinni a lányt. Kim érzései ennek ellenére tovább élnek. A férjének tekintett amerikai katonától gyermeke fogan. A végzetes szerelemhez való hűsége, az anyaság felelősségtudata lesz ezek után életének mindenek feletti mozgatója. A jenki katonához való elszánt ragaszkodása miatt korábbi jegyese, Thuy ( Kerényi Miklós Máté ) gyilkosává válik. Hazatérése után Chris a vietnámi veteránok számára jól ismert poklot éli át. Hiába az otthon biztonsága, a lélekben megnyomorított katona nem talál vissza önmagához. Erre csak később kerül sor, amikor egy újabb nő lép az életébe. Ellen ( Vágó Bernadett ) tisztában van azzal, hogy hosszú időnek kell eltelnie, amíg Chris legyőzi a démonait. Már-már úgy tűnik, életük sínre kerül, amikor John közli Chris-szel, hogy Kim azok között van, akik amerikai vízumért folyamodtak, a nő egy kisfiúnak adott életet. Chrisben újra felszakadnak a régi sebek. Felelősnek érzi magát Kimért. Ő és John némi vívódás után úgy határoznak, hogy Ellent, a feleséget is beavatják a múlt történéseibe, magukkal viszik Bangkokba, hogy együtt rendezzék a magára maradt asszony helyzetét. A Kimet időközben érdekből felkaroló Professzor saját imái meghallgatásának tartja Chris érkezésének hírét. Számára kedvezően siettetni szándékozva a történéseket kinyomozza, hol szállt meg az amerikai. A mindeddig eltökélt türelmet tanúsító Kim hirtelen izgatottsággal rohan a szállodai szobába, ahol a férfi feleségével találja magát szembe. Ellen szavai egy szemvillanás alatt szertefoszlatják azon reményeit, hogy kisfiával és szerelmével valaha is közös életük lehessen. Mielőtt az őt kereső Chris és John rátalálna, önkezével vet véget az életének.

A több mint 5500 nézőt felkészültnek ható technikai személyzet, kényelmes testhelyzetet megengedő székelhelyezés, és Feke Pált Fekete Pákóval is keverni képes hangosbemondó várta. A szereposztás ismertetése közben kacagtatóan kínosra sikerült baki azonban szemvillanás alatt a feledésbe merült, amikor pezsdülni kezdett a színpad. A fölé érkező helikopter moraja és a hangeffektek együtt dermesztő bombazáport elevenítettek meg. A harci színteret idéző jelenetet követően elkezdett kirajzolódni a grandiózus díszletű színpad, amelyet birtokba vett a népes szereplőgárda.

A színpadi mozzanatok egyikét vagy másikát méltatni nem könnyű, mert ez által pont azt a páratlan harmóniát tenném semmissé, amely az alkotói összjáték példás profizmusának köszönhető. De mégis szeretnék kísérletet tenni rá! Ez a rendezés iskolapéldája annak, hogy a művészetben rejlő törékeny elegancia nem csupán lehetőség. Messze nem a véletlennek tulajdonítható a majd 200 kis- és nagyembernek a nehéz téma ellenére való légkönnyű mozgatása. A színpadi kompozíció tökéletességét minden jelenetben garantálja a rendezés, a díszletek ( Kentaur ) , a jelmezek ( Horváth Kata munkája ), a koreográfia (Bakó Gábor ), és a kimagasló, színészi bravúrok együttes megléte.

Maga a musical zenéje lágyan gördülő, még a drámaian nagy ívű dalok is a biztos alapokon nyugvó emberi méltóság csendjét közvetítik.  Különösen tetszett, hogy a darab lényegében mentes a prózai részektől, ennek ellenére a dalok előadásmódjában sokkal több visszafogottságot tapasztaltam, mint az a műfajtól megszokott.  A kiváló színészi játéknak köszönhetően a mondanivaló a nagy éneklések ellenére is lágyan érint meg, de talán soha el nem múlóan zakatol a bensőnkben.  Megannyi ambivalens impulzus! A tűzijáték parádés fényára szürkeségre ítélt sorsokra vetül, a bordély szennyében az eredendően tiszta sem válik mocskossá, az erőszakosan dübörgő hatalomgépezet a maga gigaszobraival sem képes kiirtani a kis emberek jóságát, a gyarlóan esendő is emberi arcot mutat.

Valami egészen szokatlan érzés járt át. Arra eszméltem, hogy képtelen vagyok a torkomban keletkező egyre méretesebb gombócot szorítani. Ösztönösen megértettem, hogy a könnyeim nem szégyellni valók. Biztos vagyok abban, hogy közel sem én voltam az egyedüli, aki hasonlóan élte meg a katarzis pillanatait. Ezek a könnyek némileg olyanok, mint az emberiség kollektív tudatának utólagos gyónásai. A soha jóvá nem tett bűnökért, a rengeteg értelmetlen halálért csak most felszakadni képes sóhaj így tör utat magának. Számomra az előadás egyik legmegrázóbb jelenete az volt, amikor az amerikai katonák sietős távozását készítik elő, és a rács túloldalán ott vannak azok a gyermekek és asszonyok, akiket az elkövetkező pillanat már magányos sorsra ítél. Aztán egyszer csak a rács összezár, és a színpadról felemelkedik egy helikopter. Az általa keltett légörvény a gyermekek és nők ruhájába kap, ők vagy a földre esnek, vagy tovább kapaszkodnak, de az erő, ami ekkor  átjárja a színpadot megrázó hatású.

Egészen sokszínű szereposztásban láthatja majd a közönség a musicalt, nekem csupán az aznapi gárda teljesítményét van módom megítélni. Úgy gondolom, a szereplők a tőlük megszokott módon remekeltek, a színészek mindegyike kiváló választás volt az adott karakter megszemélyesítésére. Kiemelni talán a két főszereplőt szeretném. A Professzort alakító Mészáros Árpád Zsolt számára ez a figura telitalálat. Kéjenc magabiztossággal és könnyedséggel kelti életre a figurát. Az est folyamán a személyes kedvencem a Kimet megformáló Dancs Annamari volt. Az erdélyi származású énekesnő az idei évadban újoncként debütál az Operettszínházban, de ezen alakítása jóvoltából már emlékezetessé vált.  Valami elképesztő erejű és tisztaságú aurával töltötte be a színpadot, nagyon szépen énekelt.

Az előadásról szerezett benyomásokat összegezve elmondható, hogy a rendelkezésre álló költségvetés, a páratlan helyi adottság, a stáb és a színészek meglévő tehetsége önmagában még nem garancia a sikerre, ha ahhoz nem járul az itt tapasztalható profizmus és az értékközvetítésnek minden mozzanatban tetten érhető felelőssége.  A produkció azonban ennek megléte által hamisíthatatlan lelki és szellemi táplálékká vált.  A musical üzenete napjainkban is aktuális. Gondoljunk csak a világban tapasztalható, egyre önkényesebb módon megnyilvánuló erőszakra! A mű rávilágít, milyen könnyen bedarálhatják az emberiességet a céltalan öldöklés, a magukat mindenhatónak gondoló önkényuralmi rendszerek. Ebben az előadásban megtörtént az, ami a való életben sajnos csak ritkán, az ártatlan áldozatok arcán lévő fájdalom, a szemükben játszó reménytelenség fénye jól láthatóvá válik. Kiemelném a hosszas vietnámi élet következményeképpen születő félvér gyermek sorsának bemutatását, az élő szemétnek tekintett ártatlan csöppségek hányattatása a musical megrázó mozzanata.

Az általános érvényű tanulságok mellett fontos üzenete a darabnak az Amerika-imádat finom iróniával történő ábrázolása.  A szocializmus társadalmi, gazdasági és mentális örökségével lassacskán már megtanulunk együtt élni, a folytonos alkalmazkodási törekvések közben a saját gyökereink viszont alig észrevehető módon, de jelentős mértékben  meglazulhatnak. Ez különösen nagy veszélyeket rejt magában, amikor világszerte merőben eltérő népcsoportok kényszerülnek megtanulni az egymás mellett élés szabályait. Meggyőződésem szerint ennek az élethelyzetnek a győzteseivé azok válnak, akik a leginkább képesek megőrizni és gondozni  saját kulturális örökségüket.

Zárásképpen idéznék a direktortól: „A Miss Saigon mégis reménysugár, példa arra, hogy a legnehezebb helyzetekben is meg kell próbálni felelősséggel élni egymás iránt."

Így igaz, ezt a hitvallást a gyakorlatba átültetve a gigaprodukció résztvevői parádés összjáték által lemondtak a reflektorfény egyéni birtoklásának vágyáról. Együtt, kerek egészként léteztek a színpadon. Ez az este a publikum számára valódi ajándékká lett.

Katartikusan megtisztító zenevarázs, bravó Miss Saigon!