Az első A Karib-tenger kalózai (A Fekete Gyöngy átka) könnyed nyári szórakoztató filmnek készült. Készítőinek azonban - véletlenül (?) - sikerült összehozniuk az utóbbi idők legjobb kalandfilmjét, amely szórakoztató, akciódús, és nem mellékesen megteremti a világ legeredetibb kalózfiguráját, Jack Sparrow (kapitány!) személyében.

A második és harmadik rész tulajdonképpen egy nagy összefüggő film, külön-külön nehéz megérteni, mi is történik, együtt pedig még nehezebb: keresztül-kasul szőtt mellékszálak, csavarok, szereplők garmadája, zsúfolt akciójelenetek, eltúlzott természetfeletti kalandok. Élvezhető volt így is, noha mindkét epizód elmaradt az első rész lazaságától és arányosságától.

Az Ismeretlen vizeken címmel ellátott negyedik rész megpróbált tanulni a korábbi gyengeségekből, és úgy döntött, hogy csak a lényegre koncentrál. Akciódús, szórakoztató, kasszasikert hozó nagyszabású kalandfilmnek készült, viszont könnyed nyári szórakoztató film lett belőle.

Egyik újdonsága, hogy ezt már nem Gore Verbinski rendezte, hanem Rob Marshall. Valakik számára egész biztosan logikus volt, hogy romantikus drámák rendezőjének kezébe adják egy fantasztikus kalandfilm gyeplőjét, mi azonban eddig sikertelenül próbáltuk megfejteni az emögött rejlő logikát. Vajon a Chicago vagy az Egy gésa emlékiratai lehetett az a Rob Marshall-film, amiről ott Hollywoodban valakinek A Karib-tenger kalózai ugrott be?

No de lássuk az újításokat. Ésszerűnek tűnt, hogy Will Turner és Miss Swann kiesésével Jack Sparrow lép elő igazi főszereplővé, meg különben is mindenki miatta nézi ezt a franchise-t. Több képernyőidő, több poén, több Jack. Ez majdnem jót is tett a filmek.

Ami miatt mégsem lett jobb, az a „több poén" rész, a szövegbeli humor ugyanis nem annyira poénos, mint amilyenre szánták, a gesztushumorral meg az van, hogy kezd kifáradni. Az első rész óta tudjuk, milyen viccesen szalad Jack, hogyan dülöngél és tárja szét a kezét beszéd közben. Ez pedig már a negyedik rész. Láthatóan Johnny Depp is unta már, de mivel semmi újat nem írtak neki (a közepes poénokon kívül), hát újra elvégezte ugyanazt a melót, mit tehetett volna.

De mi lesz a következő részben? (Igen, úgy tűnik, lesz ötödik rész is.) Addigra mégiscsak ki kéne találni valamit, különben az egyik legszerethetőbb filmes karakterből a legönismétlőbb lesz, és emiatt már most elkezdhetünk aggódni.

Orlando Bloomot és Keira Knightley-t valamilyen szinten mégis helyettesíteni kellett, így jött be a meglepően semmilyen Angelica (Penélope Cruz), aki néhány kezdeti allűrt leszámítva sótlan, jelentéktelen figura, nem hiszem el róla, hogy képes vérbeli kalóznő lenni. Azt meg pláne nem hiszem el, hogy képes bármilyen áldozatot hozni állítólagos apjáért. Keira Knightley sokkal nagyobb súllyal volt jelen a vásznon, a maga húsz kilójával.

Feketeszakáll szerepében Ian McShane sem teljesíti a hozzá fűzött reményeket, noha egyébként ő is nagyszerű színész. Barbarossa kapitány pedig (Geoffrey Rush) olyan, mint eddig, csak kevesebb. Legalább egy fél lábbal.

Igazából nem a színészekkel van gond, vagyis hogy semmi gond nincs velük. Hanem az a probléma, hogy nincs mit játszaniuk. Az elődeihez képest jóval rövidebb Ismeretlen vizeken forgatókönyve nem nyújt eleget sem a színészek, sem a nézők számára. Ha jóindulatú vagyok, el tudok képzelni egy olyat, hogy a szerzők eredetileg háromórás filmhez írtak forgatókönyvet, csak aztán a költségvetés-csökkentés miatt ki kellett nyesniük belőle egy órát, és ez lett az eredmény: kicsit izgalmas, kicsit vicces, nagyon feledhető mű, ami hemzseg a magyarázat nélkül hagyott, kidolgozatlan részletektől.

Kidolgozatlan - ez a szó írja le a legjobban az Ismeretlen vizekent. Remek kalandfilmet látunk addig, amíg még Londonban vagyunk. Amikor aztán embereink tengerre szállnak, és elindulnak megkeresni az örök ifjúság forrását, a film elveszíti az erejét.

A szereplők motivációja meglehetősen gyenge, így akár egy friss mákosbeigli megtalálására is indulhattak volna, a nézőnek egyre megy.

A látványvilág egyetlen jelenetnél, a szirének érkezésénél ér fel a franchise korábbi darabjainak látványával. A kardozós jelenetek sötétek és fantáziátlanok (hol van már egy jó kis guruló malomkeréken kardozás?), jó-rossz szembenállás szinte nincs is, férfi-nő szerelmi szálból pedig van egy fölösleges (pap-szirén), meg egy másik fölösleges (Jack-Angelica).

Van benne elég humor és akció ahhoz, hogy a gyerekek tátott szájjal nézzék végig, a felnőttek számára viszont kezd egyre cikibb lenni szeretni ezt a franchise-t. Pedig a következő részre is be akarok ülni.