Sóska sültkrumpli...

Adott egy játékvezetői öltöző a szokásos egyszerű kellékeivel. Pad, szekrény, zuhanyzó, tükör és egy tv. Továbbá egy szúrós tekintetű kontaktlencse. Egy nagymenő, önelégült bíró (Hujber Ferenc), egy bíróból lecsúszott partjelző (Bajomi Nagy György), és egy összetört szívű művészlélek (Endrődy Krisztián). Két zászló, egy vadonatúj síp, egy eltűnt sárga lap, de annál több piros lap, Fradi meccs, egy nő, megbújó érzelmek, szeretet, bosszú. Kamaradráma két és fél felvonásban: meccs előtt, szünetben, és meccs után. Ismerős lehet a történet, hisz Egressy Zoltán darabját Dömötör Tamás vitte színpadra, melyet a Kamara Savaria - a nagy sikerre való tekintettel - többször is játszott. A darab majdnem minden focikedvelő országban színpadra került, lefordították többek közt olasz, francia, szlovák és angol nyelvre is.

...és a feltét

De ami működik színpadon az nem biztos, hogy működik a nagyvásznon. A film első fele nehezen indul, a színpadi darabhoz képest a poénok elsikkadnak, de a legnagyobb gond, hogy a szereplők szó szerint játsszák a szerepüket, mintha leckét mondanának fel. Életszerűtlen jelenetek, lassan építkező karakterek, érdekek és álarcok jellemzik az első 40 percet. Talán nem kellett volna annyira ragaszkodni a szövegkönyvhöz, hagyni kellett volna a szereplőket érvényesülni, spontán beszéltetni, a ezáltal életszerűbbé és átélhetőbbé vált volna a jellemük. Ezt maga a rendező is elismeri, aki saját filmjével is kritikusan bánik - tudja annak gyengéit. Ez nagyra értékelhető gesztus, hisz nem a mennyekbe emeli a filmet, hanem annak hibáiból okulva áll neki a következő rendezésnek. A karakterek kibontása után, a meccs szünetében jön a mindent elsöprő bosszú, egyben a film második fele. Egy eltűnt sárgalap, 5 piros lap, elégtétel, tönkrement álmok, valós problémák, rendezett sorok, lehulló lepel. A meccs utáni rész már jól felépített emberi drámákból áll, melyek a szemünk előtt történnek, és itt a dogma műfaj jellemzői közé tartozó kézi kamerázásnak köszönhetően a remegő, sokszor életlen, homályos kép, és a szaggatottság átélhetőbbé teszi a szereplők egyéni drámáját. A színészek életszerűen adják a rájuk szabott karaktert és az operatőr is magára talál, hisz már-már dokumentumszerűen követi a kibontakozó, egymásnak feszülő tragédiákat. Megfigyel és dokumentál. Végsősoron egy görög dráma vázára felhúzott, megosztott filmet látunk, gyenge kezdéssel, és jó befejezéssel, messze kiemelve Bajomi Nagy György végső monológját.

A film után szintén családias közönségtalálkozó vette kezdetét Dömötör Tamással. A beszélgetés során kiderült, hogy a film kis költségvetéssel készült el öt nap alatt. Éjszakánként forgatott a Fradi öltözőjében, és a vágóképek többsége spontán, jól elkapott szurkolói és rendőri jelenetekből áll, a sportkommentátorok szövegét pedig a Duna Televízióban vették fel. A filmet a Savaria Filmszínház jövő szerdáig tűzte műsorára, a színdarabot pedig december 13-án, 19:00 órakor játsszák a HEMO-ban, Hujber Ferenc helyett Dömötör Tamással a főszerepben.

Az Offside díszbemutatója, és a legújabb színházi darabok kapcsán Dömötör Tamás, amatőr filmessel, a Weöres Sándor Színház rendezőjével beszélgettünk:

vaskarika.hu: Színészként és amatőr filmesként kezdted a pályafutásod, jelenleg pedig a Weöres Sándor Színház rendező-színésze, és a Tv-paprika műsorvezetője, továbbá filmrendező is vagy. Hogyan jött ez a fajta irányultság az életedbe?

Döme: Először színházzal foglalkoztam 18 éves koromban. Színészként szerettem játszani, meg színpadon lenni, de sokkal komplexebben érdekelt az ügy, így elvégeztem egy újságírói iskolát, majd a Duna TV-nél 5 évig, az M1-en pedig 2 évig dolgoztam párhuzamosan. Aztán amikor rájöttem, hogy a képnek milyen ereje van, s azzal hogy lehet játszani, akkor már egészen tudatosan mentem a Filmművészeti Főiskolára. Az más kérdés, hogy nem lehet magadtól tanulni, mert vannak okos és jó esztétikai érzékkel megáldott emberek, de magát a munkát megtanulni csak úgy lehet, ha csinálja az ember. Ilyen módon én teljesen amatőr filmesnek tartom magamat, mert magam jöttem rá a dolgokra, hogy egy film mitől tud megelevenedni vagy megszólalni. 100 ezer Ft egy kamera, amivel képet, hangot úgy lehet felvenni, hogy tulajdonképpen tv-ben lehetne vetíteni, úgyhogy szerintem mindenkinek joga van rá, hogy ha van szabad gondolata, akkor azt fejezze ki.

A Kamara Savariában olyan darabokat rendeztél leginkább, amelyek visszanyúltak a filmekhez (Hazug), vagy egy televíziós formához (Czukor show), és kicsit újszerű, kísérletező stílusba vitted mindezt színpadra. Miért ezt a fajta stílust választottad, hogy egy kicsit a filmből merítesz, s szerinted mi az, ami a nézőt közelebb viszi ezekhez a darabokhoz?

Dömötör Tamás filmrendező

Nekem van egy témám, amit szeretek kibontani. A Boldogtalanok (Czukor Show) esetében például az érdekelt, hogy egy szerelmi háromszög hogyan tud addig eldurvulni, hogy halál a vége. Másrészt érdekelt az, hogy ma Magyarországon egy kibeszélő show-ból mit vesznek észre az emberek, észreveszik-e azt amit én, hogy hétről hétre Hamlet-i drámák vannak a tv-ben délután fél 5 és fél 6 között. 2 rágógumi helyett vagy között tulajdonképpen meghalnak, tönkremennek emberek, s engem ez érdekelt, hogy ki fizeti ezt meg, hogy ezért bűnhődik-e valaki. Én nagyon szeretném, ha bűnhődne. A Cukor-show tulajdonképpen nem más, mint a Boldogtalanok egy mostani, újrafordított változata, egyébként olyan formába öntve, hogy minden néző megérti, mert a Balázs és Mónika-showról mindenki tud, aki letagadja vagy aki azt mondja hogy nem nézi, az is tud róla. Nemcsak hogy tud róla, de a reflexei pontosan működnek rá. Én meg ugyanabban a ritmusban, ugyanabban a nehézségi fokozatban megpróbálok plusszba irodalmat vagy drámai lényeget vagy mondanivalót csempészni. Amúgy ha valami foglalkoztat, képes vagyok évekig rajta csücsülni, gondolkozni, s lecsapni akkor, amikor ott van előttem a forma. Ha ez kamera, akkor kamera, ha színház, akkor színház. Szerencsére ezek egybe folyathatók, ezekkel lehet kísérletezni.

Kicsit térjünk át a filmes dolgokra: két nagyjátékfilmet (Premier, Offside) rendeztél, mind a kettőnek megvan a maga dogmás stílusa. Miért pont ez a fajta stílus áll hozzád a legközelebb?

Nagyon egyszerű a válasz: mert olcsó. Ezért szeretem például nagyon a dokumentumfilmeket is, melyekben nem a technika a lényeg, hanem maga az ember, tehát az akit és ahogy megfogsz, ahogy viszonyulsz hozzá, és ahogy felénk bemutatod. A technika itt csak másodlagos. Lars von Trier-éknek volt egy ötletük, egy kamerájuk, meg pár színészük, a természet pedig világított nekik. Minden adott volt. Thomas Vittenberg Születésnap című filmjét 72 óra alatt vették föl próbával együtt. Tehát a 72 órára 15 jó színészt, meg a 2 kamerát össze lehet hozni. Szóval ha megvan egy szabad gondolat akkor mellé kell még elég akarat, meg néha egy kis pénz, és persze jó színészek. Én ezeket a filmeket még az iskolában csináltam. De mindegyik után megerősödtem abban, hogy végig tudok szerkeszteni fejben, lélekben mentálisan egy filmet. Ehhez, ha most pénz jön már nem lesz pánik, de ha valaki amatőrként tudott, az már profiként is tudni fog. Ez visszafele nem működik, odafele működik.

A közeljövőben milyen színdarabbal vagy filmmel láthatunk majd téged?

Forgatunk egy filmet, most ősszel, vagy télen megcsináljuk a Cukor-shownak a filmváltozatát, ami egyébként filmnek született, tehát a színházban egy teszt színházi darabot csináltunk, ami szerencsére jól sikerült. Idén, a Weöres Sándor színházban, ebben a szezonban 2 bemutató van, ami a nevemhez köthető. Az egyik a Szerelmes Balázs, tulajdonképpen élő filmnek nevezett színházi előadás, ami valahogyan a film és a színháznak a keveréke lesz. Most érik meg technikailag a dolog, de az is elképzelhető, hogy a színészeknek csak nagyon kis része lesz a színházban, a többi kintről, a nagy világból egy internetkamerán keresztül fog bekerülni a színpadra. A második bemutató, amit én rendezek, az tavasszal lesz, az Ember a Földről című produkció. Ez egy angol filmből készül. Tulajdonképpen egy szoba scifi. Egy ember azt állítja magáról, 14 ezer éve nem halt meg, egy egyetemi tanár, és a kollégáinak megpróbálja ezt megdumálni kisebb-nagyobb sikerrel. Az első az technikailag nagyon-nagyon felkészült csapatot igényel, ez a másik pedig 6 jó színész egy szobában 2 órát fog beszélni tulajdonképpen. Tervben van még a Funny Games színpadi változata, de arra még úgy érzem nem érett meg a közönség, valamint nagyon izgat a Puszta formalitás is, tehát ezekből is kiderült, hogy szeretem a kamaradarabokat. A többi még a jövő zenéje, tervezek egy nagyjátékfilmet, a forgatókönyve már kész, azt befogadták, tehát jövőre pályázni fogunk a gyártásra. Az krimi-detektív sztorit úgy írtam meg, hogy tulajdonképpen a helyszíneit tekintve Szombathely a legmegfelelőbb hely a forgatásra. Úgy hogy ha minden jól menne a terveink szerint, akkor 2010-re Szombathelyen nyáron egy nagy játékfilm foroghatna a Fő téren.