A Csákányi-bérlet előadásain mindig a hatalmas tömegen lepődök meg, és azon, hogy Szombathelyen tényleg ekkora igény van a kultúrára. Bár hiányolom a saját korosztályomat, és úgy látom, kezd kettéválni a szombathelyi közönség. A bérletes előadásokra leginkább az idősebb korosztály jár, ami látszik a műsor összeállításán is. A szervezők láthatóan próbálnak „biztosra menni", és igazi klasszikusokat hozni az Agora színpadára, minden alkalommal egy-egy méltán híres színésszel csalogatva a nézőt.
Így idén - a teljesség igénye nélkül - Mikó István, Hűvösvölgyi Ildikó, Galla Miklós, Koltai Róbert, Liptai Klaudia, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter is feltűnik majd az előadássorozat szereplői között.

Az idei nyitóelőadás Kálmán Imrétől a Cigányprímás volt, Böhm György rendezésében. Egy túlontúl egyszerű történet némi humorral fűszerezve.

Sajnos a Cigányprímás sztorija úgy éreztem, nem rejt túl nagy lehetőségeket magában. Tipikusan az a darab, aminek úgy a 10. percében érezzük már, mi lesz a végkifejlet. Természetesen nem is tévedünk ezzel nagyot, csupán egyetlen fordulattal lesz több a sztori, mint amire az első felvonás után számítanánk. (Bár az a fordulat is egy hihetetlen találkozás... Nyilván nem a való életről beszélünk, úgyhogy ennyi fantáziát megengedhetünk a szövegkönyv írójának.)

Rácz Pali (Mikó István), a kiváló cigányprímás, szögre akasztotta hegedűjét, és már inkább csak tehetséges cigánymuzsikusok kiközvetítésével foglalkozik. Bejárta már az egész világot, és elégedetten éli kis életét, két saját gyermekével, Lacival, és Sárival, és nevelt lányával, Juliskával. Bár hatalmas a korkülönbség köztük, mégis feleségül akarja venni Juliskát, akit „saját magának nevelt". Közben Juliska, Rácz Pali fiába szerelmes, Laciba, aki szintén hegedűművész, és örök konfliktusban áll apjával, nem csak amiatt, mivel „nem a szívéből játszik" - inkább kottából, és így soha nem lesz belőle igazi cigányprímás -, hanem természetesen a lány miatt is. Kész latin szappanopera, bár nyilván ez a műfajból is adódik, hiszen az operett mindig egy könnyed szerelmi történetet ábrázol, ahol általában a happy end is garantált. Ezért aztán nem kell meglepődnünk a Cigányprímás végkicsengésén sem, ahol mindenki szeret mindenkit, és rátalál a felhőtlen boldogságra.

A cselekmény fonalát ismerősen csengő, kedves dallamok szakítják meg, olyanok, mint a „Haccacáré!", és „Az ócska Stradivari" (minden dal élő, zenekari kísérettel szólal meg). A táncbetétek is nagyszerűek, Sári (Bódi Barbara) és a gróf (Szabó Dávid) néhány akrobatikus elemmel is ötvözte közös produkcióját, a tánckar pedig többször is igazi cigány mulatozást varázsolt a színpadra. Számomra a „legvalódibb cigány" mindenesetre Fekete Zsiga (Bozsó József) volt, a legviccesebb figura, aki abszolút megpróbálta felvenni a megfelelő viselkedésformát, és „akcentust" is. Mikó Istvánt egy eddig számomra ismeretlen oldaláról ismerhettem meg, ugyanis tényleg élőben hegedült, ezzel hitelesen alakítva a főszereplőt, a legendás Rácz Palit.

Mit mondhatunk el a darab aktualitásáról 2011-ben? A téma abszolút lehetne mai, hiszen valóban örökérvényű konfliktusokról beszélünk - ahogyan ezt a színházi beharangozóban is olvashatjuk -, apa és fia harcol egymással, miközben megjelenítésre kerül az éles kontraszt a főúri család és a cigányprímás családja között, ugyanúgy az idős és fiatal között, és persze rájövünk arra is, hogy a szerelem sohasem ismer határokat.

Lehetett volna talán kicsit jobban kiélezni az eseménysort az apa-fiú konfliktusra, esetleg a generációs különbségekre, hogy mégse tűnjön olyan „múltbélinek" ez a történet.

Vidám darab, kellemes zenei-, és táncbetétekkel, valamint egy jó adag humorral megfűszerezve. Nem éltünk át semmi megrendítőt, és nem ébresztett bennünk mélyenszántó gondolatokat a Cigányprímás, bár a műfajtól talán ezt nem is igazán várhattuk el.