A FOLKORIENTURA diadala – IV. Westoriental Dunántúli Hastáncfesztivál Zalaegerszegen

Képgaléria megtekintése2011.10.20. - 16:30 | Bangó Mária 'Mira' - Fotók: Nemesházi Péter

A FOLKORIENTURA diadala – IV. Westoriental Dunántúli Hastáncfesztivál Zalaegerszegen

Immár negyedik alkalommal tárta ki kapuit a mesés kelet világa 2011. október 15-16.-án, Zalaegerszegen. Az orientális táncon belül a folklór táncokra nagy hangsúlyt fektető Westoriental Dunántúli Hastáncfesztiválnak ez alkalommal is a Keresztury ÁMK adott otthont. Nasreen, Nemesházi Bernadett főszervező az idén a felnőttek számára szakmai nappal és egy versennyel, míg a gyermekeknek rajzversennyel színesítette az amúgy is izgalmas Kelet - Nyugat randevút.

HIRDETÉS

Szombaton délelőtt egy folklór témájú kurzuson az Arab-öböl jellegzetes táncának, a khalliginek fortélyaiba avatta be Wollner Márta Sába a gyengébb nem érdeklődőit. E tánc fontos jellemzője, hogy a táncosnő galabejja-t (zsákszerű, bő, földig érő ruha) ölt magára, melyből csupán a feje és a kibontott haja látszik ki. Mivel a jellegzetes ruha elfedi a csípő mozdulatait, így nagy hangsúlyt kap a váll, a nyak, és természetesen a fej.

A vártnál lényegesen több jelentkező miatt az ifjúsági kategória versenye már délben elkezdődött. Az idén első alkalommal meghirdetett versenyre 30 szóló és 30 csoportos produkcióban több, mint 110 hölgy és egy fiatalember mérettette meg magát az amatőrtől a profikig terjedő kategóriákban.

Kora délután - már a hivatalos programhoz igazodva - került sor a gálára. A házigazda, Ezer Rózsa Kertje egy klasszikus koreográfiával - mellyel a Budapesten megrendezett 2011-es Cairo Festivál második helyét szerezték meg - kápráztatták el a Kelet táncának hódolóit.

Ezt követően a zsűri tagjai léptek csodálatos klasszikus stílusú táncaikkal színpadra a nagyszámú, lelkes közönség elé, ily módon mutatva és mutatkozva be.

Lehotai Lívia a Kelet Gyöngyei Hastánc Stúdió vezetője, oktatója és koreográfusa, aki Németországban ismerkedett meg az orientális tánccal, képzett hastáncoktató, Sahra Saeeda folklór táncok mesterkurzusát is elvégezte, a hazai hastáncversenyek népszerű zsűrizője. Lívia növendékei a táncon kívül a festészetben is járatosak, hiszen a Westoriental ízléses díszletét, a Hathor Istennő festményt is ők készítették.


Győrffy Katalin, az Orienthália művészeti vezetője, számos táncszínházi produkció rendezője, hazai és nemzetközi színpadok meghívott művésze és koreográfusa, a hazai hastáncélet egyik legmeghatározóbb egyénisége, aki szereti a különlegeset, de nagyon tiszteli az autentikust.

Wollner Márta Sába már nem volt ismeretlen a zalaegerszegi közönség számára, hiszen az első Westoriental vendégművészeként is köszönthették a Sába Oriental Art Tánc Stúdió vezetőjét, oktatóját és koreográfusát, aki az ELTE Arabisztika szakán szerezte diplomáját. Elismert táncfesztiválok meghívott előadója, Magyarországon, Európában és Egyiptomban.

A zsűri tagjainak táncbemutatóját a Westoriental háziasszonyának tánca is gazdagította. Nasreen 2002 óta szívvel-lélekkel oktat, 2007-ben elhagyta mérnöki pályáját az orientális táncok oktatása kedvéért, két éve nagy álmát sikerült valóra váltania, megnyitotta a Nasreen Hastánc Stúdiót. Képzett hastáncoktatóként hazai és külföldi mesteroktatók kurzusain folyamatosan képzi magát. A Folkorientura háziasszonya stílusosan egy folklór tánccal, Skandaranival kápráztatta el a jelenlévőket.

A melaya tánc nagyon vidám hangulatú, játékos, kacér tánc, melynek tartalma a nők és a férfiak közti évődés. Eszköze a melaya, amely egy hatalmas, nehéz, fekete fátyol, amelybe a táncos teljesen beburkolózik. A tánc kialakulásának története is éppen ilyen pikáns. Alexandria a többi egyiptomi területhez képest mediterrán típusú város volt, ahol a nők öltözete sokkal szabadabb és szabadosabb volt. Mohammed Ali szultán a XIX században ezt megelégelte, mivel nem egyezett a vallási előírásokkal. Kötelezővé tette az alexandriai nők számára a melaya viseletét, amit a leleményes asszonyok olyan szorosan tekertek magukra, hogy többet mutatott, mint takart, sőt olykor „lecsusszantották" vállukról, vagy „véletlenül" kinyílt rajtuk így ellenkező hatást váltott ki. Ennek következtében a Szultán hamarosan be is tiltotta a melaya kendő viselését.


A gála a zsűri egyetlen férfi tagjának, Seres Zoltánnak orientális táncával zárult, aki térdsérülése dacára állt közönség elé egy igazán rázós előadással. A táncpedagógus és előadóművész a Pharaoh Stúdió vezetője, oktatója és koreográfusa, akinek szenvedélye az orientális tánc tanítása. A táncban és annak tanításában megszerzett több mint 18 éves szakmai és főiskolai tapasztalatait, a külső fizikai szintű és a belső - spirituális- felismeréseket, ismereteket, a táncban használható közös és önálló hatásaikat, technikákat adja át a tanítás során.

A zsűri egyetlen nem hastáncos tagja, Pukánszky Éva Zalaegerszeget képviselte. A Nemzetközi Tánc Szövetség) pontozóbírója, többszörös Országos-, Európa-, és Világbajnok tánc- és fitness versenyzők oktatója. Fitness klub vezető, aerobik-, fitness- és személyi edző. A 2009-es év Zalai Príma Díjazott csapat vezetője.

A gálát követő rövid szünet után folytatódott a maratoni időtartamúnak látszó verseny a tini, majd a felnőtt kategóriával. Már az amatőr kategóriáknál kitűnt, hogy erős mezőny jött el megmérettetni magát, a zsűrinek sem lesz könnyű a dolga. Miközben a nagyteremben rendíthetetlenül folyt a komoly megmérettetés az egyéni és csoportos kategóriákban, az amatőr, félprofi és profi versenyzők között, addig a hastánc elsajátításának gondolatával kacérkodó felnőttek majd gyermekek egy másik teremben gyakorlati ízelítőt kaphattak az orientális táncok alapjaiból, természetesen ingyenesen. 

A hastánckellékek, kosztümök régi és új szerelmesei is kedvükre válogathattak a mesés kelmék és kiegészítők garmadájában, de a teázás hódolói sem csalódtak a szálas teák széles kínálatában. A folkorienturisták mekkája az orientális táncok leendő és majdani híveinek a tradicionális viseleteket bemutató folklórkiállítással is kedveskedett.


Az éjszakába nyúló táncverseny izgalmait közös fürdőzéssel lazították ki magukból a résztvevők. A Folkorientura vasárnapi, szakmai programjai sem voltak kevésbé izgalmasnak ígérkezőek, melyet a jelentkezők magas száma is tükrözött. A délelőtt derekán kezdődő, közel 4 órás kurzuson Seres Zoltán, a táncművészeti főiskola táncpedagógusa kalauzolta a rázások fennsíkjain az orientális kirándulócsoportot, miközben természetesen a Nőiség táncának leglágyabb mozdulataival átszőtt lankás lejtőin is áthaladtak. A „Folkorinteljesélménytura" legkitartóbbjai vasárnap délután Nasreen vezetésével még bejárták az orientális folklór legízesebb tájait, az egyiptomi és a közel-keleti stílusok földjén.

A dobogósok listája:

Profi csoportos, klasszikus és dobszóló kategória:
1. hely: Zhafira Oriental
2. hely: Ezer Rózsa Kertje
3. hely: Al Ahram Orientális Társulat

Profi csoportos, show és folklór kategória:
1. hely: Nasreen Hastánc Stúdió núbiai
2. hely: Ezer Rózsa Kertje
3. megosztott hely: Mira Orient és Zhafira Oriental

Profi szóló kategória:
1. hely megosztott hely: Török Anna és Varga Petra
2. hely: Gorza Ágnes
3. hely: Szabóné Horváth Eszter

Félprofi csoportos kategória:
1. hely: Latifah Duó
2. hely: Borostyán Csoport
3. hely: Mystic Orient

Félprofi egyéni kategória:
1. hely: Rákos Eszter
2. hely: Molnár Szilvia
3. hely: Déri Kati


AMATŐR FELNŐTT NAGY CSOPORTOS KATEGÓRIA
1. hely: Tűzliliomok
2. hely: Tulipán csoport
3. hely: Csillagvirág csoport

AMATŐR FELNŐTT KIS CSOPORTOS KATEGÓRIA
1. hely: Tűzliliomok
2. hely: Jácitnt duó
3. hely: Lótuszvirágok

AMATŐR FELNŐTT EGYÉNI KATEGÓRIA
1. hely: Horváth Júlia
2. hely: Pacsai Virág
3. hely: Móger Katalin, Szigeti Szelina

TINI EGYÉNI KATEGÓRIA
1. hely: Békefi Bianka
2. hely: Fehér Barbara
3. hely: Horváth Tünde

TINI CSOPORTOS KATEGÓRIA
1. hely megosztva: Iglewsky Sophie + Horváth Tündi duó, és Zhafira Tündérei
2. hely: Vadász Kinga + Horváth Boglárka duó

GYERMEK CSOPORTOS KATEGÓRIA
1. hely: Tündérrózsák
2. hely: Rózsabimbók

GYERMEK EGYÉNI KATEGÓRIA
1. hely megosztva: Kánnár Kata Luca, Nagy Loren
2. hely: Szabó Dóri

Közönségdíjas: Nagy Loren

Fehér Rózsa Vándordíj: Török Anna

A Fehér Rózsa Orientális Tánc Vándordíj: egy valódi ezüstből készült rózsa szobrocska, alapítója a fesztivál szervezője, Nasreen - Nemesházi Bernadett. A díjat minden évben az aktuális zsűri döntése alapján a verseny egy kiemelkedő, vagy valamilyen szempontból különleges előadása, táncosa kapja. A vándordíj egy évig lehet a nyertes tulajdonában, aki meghívást kap a következő évi gálaműsorba fellépőként. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Schäffer István 2011.10.20. - 09:39
Nagy kár, hogy legalább egy videót se lehetett megtekinteni!
Juli 2011.10.20. - 19:30
Általában tilos a videofelvétel készítése, majdnem mindig bemondják.