Megyebál 2012 - felhangos-félhangos bál a Tóvendéglőben
Képgaléria megtekintése2012.01.09. - 01:30 | Makrai Tamás
Január 7-én - hagyományosan a Vízkereszt utáni első szombaton - vette kezdetét Vas megye báli szezonja a Megyebállal. A bál díszvendége dr. Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója volt, míg a báli műsor sztárvendégei Osztrosits Katalin, Vas Megye Szépe, valamint Varga Miklós és Horváth Meggie előadóművészek voltak. A bál legjelentősebb eseménye az „Év Vasi Embere" díj átadása volt, melyet idén Galambos Tamás vállalkozó vehetett át.
Az első vasi megyebálokat a Savaria Szállóban rendezték, majd ezt követően a Megyeháza dísztermében, a címerteremben és a Berzsenyi teremben tartották a bált. A Megyeháza, mint helyszín meghatározta a rangos bál hangulatát. A klasszicista környezet, az elegáns fogadótér a szépen feldíszített termek mind-mind hozzájárultak a bál emelkedett hangulatához. A megyebáli programok összeállításánál alapvető cél, hogy egyik részről a megye reprezentáns művészei, hagyományőrző csoportjai mutatkozhassanak be, a másik oldalról pedig a megyéből elszármazott, vagy hozzá szoros érzelmi szállal kötődő híres előadók lépjenek fel a színpadon (Zséda, Balázs Fecó, Makrai Pál, Meggie). A bál legjelentősebb, hagyományos eleme, protokoll-eseménye minden évben az „Év Vasi Embere" díj átadása.
2009-től új helyszínen, a szombathelyi Tóvendéglőben rendezik meg évről-évre a Megyebált, az ünnepélyesség és elegancia megtartása mellett, melyek fő erényei a hagyományosan konzervatív társadalmi eseménynek. Idén a megye Szombathely városával közösen rendezte meg a bált.
A bálra érkezőket Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke, Osztrosits Katalin, Vas Megye Szépe, a Kőszegi Borbarát Hölgyek, és Batthyány Bandérium fogadta. Kovács Ferenc elmondta, hogy a megye legnagyobb társasági eseményét megzavaró, kint zajló demonstrációt tudomásul vette, hisz a demokráciában helye van a szabad véleménynyilvánításnak, de nem ilyen helyen és eseményen.
A báli időszak a télbúcsúztatás, a farsangolás és az új, reményekkel teli esztendő várásának ünnepköre. Ilyenkor rengeteg ember ünnepel az egész Földön, főleg a keresztény vallás követői. A bálok a kulturális, közéleti, társadalmi és gazdasági élet kiemelkedő szereplőinek legfontosabb eseményei, melyek lehetőséget adnak a kapcsolatok ápolására, a mértékadó és természetes, magas színvonalú szórakozásra.
A Megyebál díszvendégeként dr. Halmosi Zsolt rendőr dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság rendészeti főigazgatója köszöntötte a vendégeket. Beszédében kihangsúlyozta, hogy ebből a válságos helyzetből, csakis az emberek összefogásával lehet kilábalni, már ha ki lehet.
A megyebáli programok összeállításánál alapvető cél volt, hogy a megye reprezentáns művészei, hagyományőrző csoportjai mutatkozhassanak be, így a bálnyitó táncot a NYME-SEK Szökős Néptáncegyüttesétől láthattuk. A táncprodukció után svédasztalos vacsorával, finomabbnál finomabb étkekkel - mangalicarilettel töltött csirkemell, rozmaringos kacsamell illatos burgonyával, malacsült pezsgős párolt káposztával és borókabogyós szarvaspörkölt dödöllével - kínálták az est résztvevőit.
A vacsora után a megyebálok rangos, visszatérő fellépője, Horváth Meggie szórakoztatta közönséget, majd az idei év sztárvendége, Varga Miklós rockénekes hozott el néhány dalt a publikumnak. A zenét hagyományosan a Spektrum Zenekar szolgáltatta. A bál vendégei pedig a Birkás Pálinka Kft. kínálatából is kóstolhattak.
Éjfélkor került sor az „Év Vasi Embere 2011" díj átadására, amelyet Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke és Prof. Dr. Horváth Boldizsár, a Vas Megyéért Egyesület elnöke adott át Galambos Tamásnak. Prof. Dr. Horváth Boldizsár elmondta, hogy idén egy olyan embernek ítélték oda a díjat, aki a ma gazdasági helyzetét figyelembe véve tudott újat alkotni a Vas megyei gazdaság életben. Galambos Tamás vállalkozásláncolatának - Galambos Trans Kft., Galambos Logistic Kft., MAD-MEX Mexican Grill & Bar - révén rengeteg embernek teremt munkalehetőséget, mindemellett karitatív tevékenységet is folytat.
" ... Hogy mivel érhettem el e sikert? Valószínűleg, azzal, hogy soha nem az volt számomra a fontos, hogy mekkora vagyont tudunk összeharácsolni magunknak, hanem mindig azt kerestük, hogy a magyar családoknak hogyan tudnánk lehetőséget nyújtani, akár munkával, akár karitatív tevékenységgel. ... - vallotta Galambos Tamás, a 2011-es év vasi embere.
A bál tombolával és éjszakába nyúló tánccal zárult. A tombolatárgyakból származó bevételt - a többi évhez hasonlóan - közhasznú célokra és gyermekvédelmi szervezeteket megsegítésére fordítják a szervezők.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás