Az előtérben nagyszámú közönség tette tiszteletét, de annak összetételét jellemzően az idősebb korosztály tette ki, ami nem is annyira meglepő, hiszen a régi korok igazán tiszteletreméltó sportegyéniségeiről szólt ez a koraesti egy - másfél óra. A filmvetítésnek és az azt követő beszélgetésnek a mozi nagyterme adott otthont, ami - talán a témából adódóan, talán a fűtésindító gomb elromlásának köszönhetően -, tényleg megfelelő lett volna egy szabadtéri műkorcsolya Európa-bajnokság megrendezésére, amit a még mindig kitűnő egészségnek örvendő, és végtelenül szimpatikus jégkirálynő toronymagasan megnyert volna a közönség előtt. Az est folyamán dr. Prugberger Emil, szombathelyi képviselő egy híres Éhen Gyula-idézettel kezdte köszöntőjét Mariann néni, és a közönség számára: „Boldog az a város, akinek nagy szülöttei vannak." Büszkén és egy kicsit elpirulva néztünk egymásra a mellettünk ülővel, a képviselő úr pedig tömören, de lényegretörően foglalta össze mondandójával, ezzel természetesen nem csorbítva a tiszteletet és megbecsülést a kétszeres Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki 3. helyezett és kétszeres olimpiai bronzérmes jégkorcsolyázónőnk előtt. A film, vagy legalábbis a mozigépész, eközben türelmesen várt arra, hogy levetítsék a nagy Nagy-testvérpárról szóló portrét.

Az alkotás - mint minden más, hasonló stílusú film - egyben kordokumentumként is értelmet nyer, hiszen nemcsak egy személynek szán jelentős szerepet, hanem az akkori korhoz való alkalmazkodást is bemutatja.

A film első tíz perce azonban hagy némi kívánnivalót maga után - vagy inkább 'nemkívánnivalót' -, ugyanis ezeknek a jeleneteknek a képei kissé túlkomponáltak, feleslegesen stilizáltak, de a történet és az életpálya szempontjából megkerülhetetlenek, mert bemutatja azokat a jelentős helyszíneket és személyeket, akik/amelyek a páros életében fontos szerepet játszottak.

Ahogy egyre jobban beleéltük magunkat a történtekbe - a mindig jókedélyűen mesélő Mariann néni tolmácsolásában -, úgy lett egyre jobban ritmusa is a filmnek. Megfelelő helyen bevágott képek, Mariann néni élményanyagát teljes egészében átadó képsorok, sőt, nagyon eredetien felhasznált képanimáció, amely önálló életre kel a filmen belül, mégsem billenti ki a nézőt a történetből. A film 30 perces hossza azonban túl rövid ahhoz, hogy egy ilyen pályafutást teljes körűen jellemezni tudjon, és Nagy Lászlóról, Mariann néni bátyjáról - aki nemcsak testvér és partner volt, hanem koreográfus is egyben, és ez egyértelműen tiszteletreméltó sokoldalúságról tesz tanúbizonyságot - jóval kevesebbet tudunk meg az alkotásból.

A vetítés után a közönség hosszan tartó tapsvihara fogadta Marianna nénit, amit ő példamutató szerénységgel köszönt meg, majd sor került egy másfajta köszöntőre is, hiszen Nagy Marianna tegnap volt 80 esztendős. Ezt követően Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület elnöke beszélgetett vidám hangulatban a műkorcsolyázónővel, valamint a film alkotópárosával, Boros Ferenccel és Horváth Zoltánnal a nagyterem előterében. A beszélgetés során kiderült, hogy egy alkalommal a verseny szervezője az Osztrák-Magyar Monarchia színeiben versenyzőnek hitte a testvérpárt, még valamikor a negyvenes évek közepén, illetve arra is fény derült, hogy az alkotók közül senki sem tud korcsolyázni, valamint egyikőjük még a jégre sem mert rámenni a forgatás ideje alatt.