Forró hangulat a korai nyárban - Büki Majális 2012

Képgaléria megtekintése2012.05.03. - 18:35 | Kóbor Károly

Forró hangulat a korai nyárban - Büki Majális 2012

Bükön is majális volt a majális - nemcsak nevében, hanem hangulatában is. Úgy látszik, ha igazán jóhangulatú "májuselsején" akarjuk a szórakozás transzparensét égbeemelni, akkor valamelyik környező kisvárosba kell mennünk ehhez. Bük épp megfelelt, de Szombathely centrumától számított, 30 km sugarú körön belül ugyanilyen jó választásnak bizonyult Csepreg és Sárvár is ezen a napon.

HIRDETÉS

A büki amatőr művészeti csoportok előadásával kezdődött a tavaszi fieszta a rendezvénysátorban. Jazz-balett, akrobatikus rock and roll, modern tánc, néptánc szerepelt a táncprogramban, míg a zeneiben hallottunk tőlük népdalokat, kellemes csengésű énekeket.

Szamóca bábszínháza várta a következőkben a gyerkőcöket, a nagysikerű előadás végén először a fiúkat hívták a színpadra lufiversenyre, majd a kislányokat hullahoppozásra. A férfiak sem maradtak ki a versengésből, ők először szintén karikáztak, változó sikerrel, ám a cumiból való ívás egész komolyan felhorkantotta a versenyszellemet az alfahímekben.

Barasics Edina és csapata először keleti táncvarázslattal ejtette ámulatba közönségét, kisvártatva pedig a Zumbás formációval tartott a szaunai hőmérsékletűre felmelegedett sátorban rövid bemutatót.


Igazi meglepetésprodukcióként gyöngyözte tovább a homlokot a térségben élő lányok, asszonyok divatbemutatója. Az N&R Fashion and Style hathatós segítségével és osztrák vendégművészekkel körített divatshow frenetikusra sikeredett. Igazi fashion gála volt - a vidám színekhez hasonlóan vidám zenés hangulat párosult.

Még nem volt vége a napnak, érkezett Cozombolis, kinek zenéjétől mindenkinek felforrt a vére és fülig ért a szája - stílszerűen utalva két legismertebb slágerére. Mediterrán hatásokat tükröző, dallamos pop-reggae-je pozitív életérzést sugárzott, amit a rajongók is lekagylóztak. 

A szórakoztató műsorok sora az 1920-as éveket megidéző, rengeteg derűs zenével és tánccal közönségölbe hulló produkcióval folytatódott. A Weöres Sándor Színház zongoristája, egyik fiatal színészével és a Mesebolt Bábszínház színésznőjével karöltve bemutatta, hogyan lehet egy izgalmas történetre, a férfi-nő kapcsolatra felfűzni jó zenéket.


Ez volt a premier számukra, és fantasztikusan sikerült. A társulat neve: Miss & Misters. Nemcsak kiválóan énekeltek, hanem ragyogóan táncoltak is, tökéletes zenekíséret mellett. 

A majális zárása a Bad Apples együttesére várt. A helyiekből alakult együttes - hogy el ne feledjük az idei májusköszöntőt - remekbeszabott produkciót adott. Szerencsére hamarosan viszontláthatjuk őket, júniusban ismét fellépnek Bükön.

Tóth Tamás intézményvezető és csapata ismét kiváló munkát végzett. A civil szervezetekkel történő összefogásnak jó példája lett a közönségbarátra, de ugyanakkor színvonalasra sikeredett majális. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás