Dr. Csapláros Andrea igazgató sajnálattal közölte, hogy a tavaszra tervezett állandó kiállítás megnyitása elmarad. A mostani időszaki tárlat az Arcrekonstrukcióval, az arcábrázolásokkal foglalkozik, ami a perkátai ásatás leletanyaga. A kiállítás a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia Rajzi és Geometriai Tanszékek kutatási anyaga, a Perkáta Nyúli-dűlőn feltárt emberi maradványok rajzi feldolgozása. A kiállítás kiegészült Grazból kapott mellszobrokkal, amik politikusokat, filozófusokat ábrázolnak, ezzel próbálják bemutatni, hogy az ókoriak hogyan látták az embert- milyen arcképeik voltak.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rektora, Prof. Kőnig Frigyes a megnyitón elmondta, a kiállítás több intézmény anyagából állt össze,- de hozzátette- valójában a közös lelkesedés hozta életre. Egy autópályaépítést megelőző régészeti feltárás során kerültek elő a leletek, ami által több mint 4000 emberi testet emeltek ki. Perkátán, Százhalombatta és Dunaújváros közötti kis településen bukkantak elő a maradványok, és az ásatások befejezésekor összesen 5250 elhunytat találtak. Az arcrekonstrukciók olyan személyekkel foglalkoznak, akiket történelmi események sorozata sodort erre a helyre.

Az Árpád-korban a tatárjárás során elpusztult falvakba kunokat telepítettek be. Ennek a területnek lehetett egy jelentős pontja Perkáta. A kunok nagyjából az Azovi-tenger környékéről kezdték el hosszú vándorlásukat, és ennek a történelmi költözésnek nyomai felfedezhetőek a csontjaikon. Fogsorokba, a csontanyag állagába kódolták az utazásuk minden mozzanatát.

Hogyan néztek ki? - nem tudni pontosan. A régészek most abban segítenek, hogy mindenki elképzelhesse milyenek voltak. Most, hogy ezek a rekonstrukciók elkészültek mi is nyomot tudunk hagyni az időben. - fűzte hozzá Prof. Kőnig Frigyes.

A projekt egyik célja, hogy fejet tudjunk hajtani azok előtt, akiknek a nyugalmát az ásatás megzavarta. Másodsorban fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét a régészet fontosságára. Harmadszor pedig segítséget nyújtunk a hallgatóknak azáltal, hogy találmányozhatják a leleteket. Megtudhatjuk milyen nemű volt az elhunyt, mennyi idős volt, milyen életet élt. A most kiállított koponyákon is látható olyan, akinek kardvágás van a fején, van, akiknek láthatóan beverték a fejét, sőt olyan is, akinek visszanőtt az állkapcsa.

Kovács Loránd Olivér ásatásvezető elmondta, hogy unikális leletanyagról van szó. Korábban csak írásos forrásokból tudtuk, hogy éltek itt kunok, de most már tárgyi források is rendelkezésre állnak. A falu a honfoglalás korának végén jött lére. Épült egy temető is, ahol az elhunytakat egymás hegyére-hátára temették. Így az ásatás során érdekes helyzet állt elő: egy embernek lehetett 6 feje, de akár 6-8 lába is. Akár egy puzzle, úgy kellett összerakni a darabokat.

Az akkori magyar lakosság körében már elterjedt volt az a szokás, hogy a sírokba nem kerültek bele- a kereszténység elterjedése miatt- az elhunytak viseleti darabjai, használati tárgyai. Ellenben a sztyeppéről érkezett kunoknál, akiknek igaz megmondták, hogy kereszténnyé kell lenniük, temetkezési szokásaikban is a sajátjukat követték. A korabeli kun és magyar viseletet a kunok emlékanyagából ismerjük.

2005-ben merült fel a gondolat, hogy mi lenne ha az elhunytaknak arcot adnánk- folytatta Kovács Loránd Olivér, ezzel szerettük volna közelebb viszi az embereket a régészethez. Az arcrekonstrukció továbbélést teremt a régészeti anyagoknak.

Hable Tibor, a Fejér Megyei Múzeumok Igazgatójának igazgatóhelyettese megnyitóbeszédében „lélekjárásként" fogalmazta meg a kiállítást. Korábban Sopronban és Budapesten, Székesfehérváron voltak kiállítva a koponyák. Perkáta Fejér megyei lelőhely, kívánta a Szombathelyiek, hogy legyen annyi öröme a helyieknek is a kiállításban, mint amennyi a Fejér megyeieknek volt.

A következő kiállítás most pénteken, május 18-án nyílik, Mérei Erzsébet munkáiból „Kőbe zárt szenvedély"címmel, 18:00 órakor. A tárlat a nőiességgel, a női mivolttal foglalkozik. Majd május utolsó napján, Stekovics Gáspár fotókiállítása, Portrék a XXI. századból címmel várja a nagyérdeműt.

A kiállítások megtekinthetők hétfő kivételével 10-17 óra között, csütörtökön 10-18 óráig.A kiállítás helyszíne: Szombathely, Rákóczi Ferenc u. 6-8

Perkáta - Egy különleges középkori lelőhely Fejér megyében

A látogatók egy úttörő vállalkozás első eredményét, a Perkáta Nyúli-dűlőn feltárt középkori elhunytak arcainak művészi rekonstrukcióit láthatják itt Szombathelyen Budapest, Sopron és Székesfehérvár után. A Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum - Nemzeti Örökségvédelmi Központ között született együttműködés keretében nyílt lehetőség erre a kísérletre. Ennek sikerességét, helyesebben szakmai helytállóságát a régészeti és embertani leletanyag feldolgozásából származó eredmények, és az arcrekonstrukciók összevetése bizonyíthatja. A régészeti és antropológiai feldolgozás azonban még csak most kezdődött meg és várhatóan több év munkáját veszi igénybe.

Perkát mint régészeti lelőhely

A régészeti lelőhely feltárása 2009 júniusa és 2011 szeptembere között történt. A közel 6 hektáron lezajlott megelőző feltárást a Székesfehérvár és Dunaújváros között található 62. főút Perkátát elkerülő szakaszának építése tette szükségessé. A tervezett út nyomvonala teljes egészében áthaladt a középkori falun, beleértve annak templomát és temetőit is.

Perkáta régészeti emlékei már a 19. század óta ismertté tették a községet, igazi hírnevet a Kőhalmi-dűlőben Hatházi Gábor által az 1980-as években feltárt középkori temető kapcsán szerzett. Ennek különlegességét, a 13. században a Dunántúlra betelepített kunok emlékanyaga adta. A település többfázisú templomát sajnos a középkort követően szinte teljesen elbontották a kőanyagáért. Ez az épület azonban nem pusztán templom volt, hanem körülötte olyan széles és mély árkok is előkerültek, amelyek nem csak a keresztény temető megszentelt földjét határolták, hanem várárokként is szolgáltak.

Az ásatás területén kb. 5250, késő bronzkori, középkori és 17-18. századi temetkezést sikerült feltárni. Ennek többsége, 5000-5100 sír, a templom környezetében található, amely három, egymásra rétegződő középkori temetőben összpontosult. Az innen származó leletanyag lehetőséget nyújt a pogány 10-11. századi temetők keresztény templom körüli temetőkké való átalakulásának vizsgálatára a magyar államiság első évszázadaiban, amely egyúttal az eddig legteljesebben feltárt kun szállástemető is.

A tatárjárást követően, valószínűleg a 13. század végén nomád vagy félnomád kunok egy csoportját telepítik le erre a területre. A keresztséget ekkor vették fel, így szokásaik a kötelező keresztény elemektől eltekintve, sokkal inkább a pogány hitvilágra utaltak. Elhunytjaikat ugyan a templom köré temették, de ételt, pénzt adtak nekik a túlvilágra. Mindemellett nem ragaszkodtak az akkori kereszténységre jellemző, puritán temetkezésekhez. A korabeli viselet részét képező ruhadíszek, ékszerek, tarsolyok is bekerültek a sírokba. Ezeket feltehetőleg a környéken vásárolták, középkori magyarországi termékek voltak, ezáltal lehetőségünk van a kunok temetőiben a korabeli ötvös termékek szélesebb körű megismeréséhez.

A két eltérő származású népesség embertani szempontból is vizsgálható. Remélhetőleg megállapítható lesz a kunok asszimilációja, amely kulturálisan jól kimutatható a régészeti leletanyagban. Ezek a vizsgálatok választ adhatnak arra, hogy a kunok integrálódtak-e az eredeti lakosságba, vagy mint különálló népcsoport maradtak-e meg a török hódoltság koráig Perkátán.

Perkáta - Kutatási program

Koponya alapján készült arcrekonstrukciós rajzok már készültek korábban is. A magyar régészet területen nem ismeretlen a képzőművészekkel való együttműködés, valamint a képzőművészet eszközeivel történő megjelenítés. Példaként Lacza Márta, Major János munkásságát, Árpás Károly tevékenységét lehet említenem. Árpás Károly szobrászművész készítette Magyarországon az első fejrekonstrukciókat. A szobrászat és a grafika terén alkotó művész szakmai tapasztalatait anatómiai törvényszerűségekkel, a koponya egyedi jellemzőinek figyelembevételével kombinálta. Az utóbbi évtizedekben kiváló művészi fejrekonstrukciókat készített Kustár Ágnes, valamint Skultéty Gyula antropológus-szobrász is.

Tekintve, hogy a mai képzőművészek egy jelentős része most is formákkal foglalkozik, formákat eszközként használ, illetve értelmez. A rajz gyakorlatának, „tudományának" oktatása jelenleg is folyik a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Le kell szögeznünk, hogy maga a rajzolás nem másolási tevékenység elsősorban, hanem különböző jelenségek, formák megfigyelés és megértés által történő feldolgozását jelenti. A Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia, Geometria és Rajzi Tanszéken a hallgatók négy szemeszter keretében sajátíthatják, illetve mélyíthetik el anatómiai ismereteiket, amellyel párhuzamosan gyakorolják a vizuális jelenségek két dimenzióra való áttételét, amely egyúttal az adott témára alkotott tudati kép megfogalmazását jelenti.

A rekonstrukciós rajzok készítése nem csak végeredményeikben volt hasznos, hanem az összetett munkafolyamat elvégzése során fontos ismeretekre, tapasztalatokra tettek szert hallgatóink. Vajon lehetséges-e hiteles fejrekonstrukciót készíteni? Természetesen ez mindig az adott információk mennyiségétől és minőségétől függ. Jelen esetben „csupán" a koponyák álltak rendelkezésre.

Az elmúlt évtizedben muzeológiai szempontból megnőtt a szakmai információk és eredmények megjelenítésének igénye, amely a múzeumlátogató számára megkönnyíti a kiállított dokumentumok értelmezését. Az utóbbi időben számos fejrekonstrukcióval találkozhattunk. Közülük sok, első látásra is „élethűnek" tűnik. Valóban, a munkák kivitelezése a nézőben azt az érzetet keltheti, hogy az „újrateremtett" egyén szinte megszólal. Ezt a hatást fokozzak az olyan felhasznált anyagok, mint a színes üvegszemek, az eredeti haj, s a színezés. A koponyák tanulmányozása önmagában nemigen árulja el a hajdan élt ember testsúlyát, egyéni mimikáját, hajviseletét.

A rajzok nemcsak felidézni igyekeztek a hajdan élt embertársainkat, hanem a velük folytatott különös párbeszéd egy sajátos tiszteletadásként is felfogható, hiszen a kutatás megzavarta „örök álmukat". A program célja nemcsak kísérlet volt, hanem példa a művészeti kutatás egyik lehetséges módjára, a figyelem felkeltése a régészek munkájára, amelynek eredményeiből sajnálatosan kevés épül be a köztudatba. Tekintettel arra, hogy egy régészeti feltárás feldolgozása és publikálása meglehetősen hosszú folyamat, ezen nem is csodálkozhatunk. Az emberi tevékenység során szinte minden nap újabb és újabb régészeti jelenséggel találkozhatunk, s emiatt egy újabb eredmény gyakran elhomályosíthatja az őt megelőzőt.

A grazi Karl-Franzens Egyetem gipsz szobrainak gyűjteménye

A grazi egyetem Régészeti Kabinet gyűjteményét 1865-ben alapították Karl Schenkl klasszikafilológus kezdeményezésére, mintának tekintve az akkor már nagy múlttal rendelkező bécsi és innsbrucki egyetemi gyűjteményeket. Az első nagyobb gyarapodás 1866/67-ben történt, amikor a berlini Királyi Múzeumoktól 19 szobor gipszmásolatát vásárolták meg. Az évek során egyre több eredeti és másolt műtárgy került a gyűjteménybe ajándékozás és vásárlás útján, többek között itáliai ásatásokról származó festett vázák és amforák. A Kabinet anyagát az 1892-es rendszerezés és leltározás után régészeti illetve numizmatikai-epigráfiai gyűjteményre osztották, amelyek kezelője 1894-től az új nevet kapott Klasszikus Régészeti Intézet lett.

Az intézet az 1990-es évektől egyre nagyobb hangsúlyt fektetett az általa megásott steiermarki őskori és római kori lelőhelyek leletanyagának szisztematikus bemutatására: így például a Régészeti Intézet 100 éves fennállásának évfordulóján állították ki az 1877-ben Flavia Solvában előkerült és Ferenc József által az Intézetnek ajándékozott mozaikokat, és a karlsdorfi római vicus ásatásai során napvilágra került leleteket.

A grazi Régészeti Intézet mintegy 400 szobor és dombormű másolatából álló kollekciója a görög archaikus kortól a római császárkor végégig terjedő időszakot fogja át. A gyűjtemény akkor jött létre, amikor az ókori művészet kedvelői csak nehezen juthattak el ásatásokra, vagy antik műtárgyakat bemutató múzeumokba. Az idő múlásával funkciója némiképp megváltozott, de a fotografikus reprodukció látványos fejlődése ellenére az egyetemi oktatásban betöltött szerepe mind a mai napig megmaradt.

Az Iseum Savariense időszaki kiállításán másolatban látható alkotások legtöbbje nem játszott közvetlen szerepet az istenek és császárok kultuszában, hanem - miként az ókorban is és most is - leginkább az emberek gyönyörködtetésére szolgált.