Vedd a magyart – angolul is! - magyar dalokból válogattunk
2012.07.13. - 12:30 | Orsó
Mai válogatásunkban főként olyan zenekarok és dalok szerepelnek, amelyek angol nevűek, vagy angol nyelvű dalokat készítenek; esetleg olyan műfajokban tevékenykednek, amelyek leginkább külföldi ihletésűek. Méltán lehetünk büszkék azokra a magyar zenészekre, énekesekre, zenekarokra is, akik nem magyar nyelven alkotnak. Zenészkörökben örök kérdés a nyelv, ezen belül is főleg a „magyarul vagy angolul?” Szerintünk az a fontos, hogy egyrészt az alkotó jól érezze magát benne, másrészt pedig elnyerje a közönség kegyeit. Márpedig ez az alábbi csapatoknak maximálisan sikerült.
Vertigo: Nincs baj velem
Méltatlanul elfeledett zenekar kiváló szövegekkel, érdekes hangszereléssel, remek énekhanggal, mélabús hangulatokkal. (Nem összetévesztendő a nyírbátori Vertigo zenekarral, akik Metallica számokat játszanak.) Leírás a zenekarról itt.
Eredetileg az Ismeretlen Arc című dalt válogattuk, de ahhoz sajnos nem találtunk videót.
A banda tagjai a 90-es évek közepén olyan csapatok előzenekaraként mutatkozhattak be, mint a Mission, a Sexepil, a Chumbawamba, vagy a New Model Army. Ez a felhozatal egyszersmind előrevetít egy bizonyos stílust, amiben nem csalódunk, ha meghallgatjuk az anyagukat. Hatásos, őszinte, mégis egyszerű és mély. Kötelező!
Képzelt Város: Hélium
A csapatot már szerepeltettük instrumentális válogatásunkban, de nem hagyhatjuk ki őket az éneklős kategóriákból sem. Stílusuk itthon nem túlzottan populáris sajnos - vagy éppen szerencsére. Első nagylemezük, a 2008-as Csend utca című EP után 2009-ben megjelent Mit nekem személyes kedvencünk (napfényes utakon való nyári autózáshoz javasolt), és a Hélium című 2012-es kiadvánnyal úgy tűnik, megugrották a saját maguk elé állított mércét - minden rajongó örömére. A komplett anyag ingyen letölthető a honlapjukról http://www.kepzeltvaros.hu/ , és igen aktívak a Facebookon is.
Turbo: Shine On
Néhány évvel ezelőtt, a Fekete Zaj fesztiválon borozgattunk egy közeli étterem teraszán, amikor felkaptuk a fejünket, ugyanis valami olyan energia, olyan énekhang szűrődött ki a kempingből, a színpadról, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. Hamisítatlan rock, mindennel, ami fűszerezi. Nem vállalja túl magát, viszont amit célként kitűz, azt aztán 120%-ban teljesíti. Honlapjukról zenéik letölthetőek. Tagjaik tapasztalt, de egyáltalán nem vén rókák, olyan együttesekből érkeztek, mint a Freshfabrik, P.O.T., Warpigs vagy Mester Tamás csapata. Angol nyelvű számaikban minden megvan, amit az ember egy rockzenekartól elvár, élőben pedig szintén fergetegesek, ritka, hogy ilyen tisztán szólaljon meg egy live előadás. Álljon tehát itt egy élő koncertről készített videó. Shine on!
Colorstar: Sudden Love
Az 1996-os alapítású Colorstar zenéjében minden felfedezhető, ami szem-szájnak (leginkább fülnek) ingere: jazz, népzene, rock, elektronikus zene, és ezek mindenféle árnyalatai, vegyítményei. Saját bevallásuk szerint „A cS a különböző műfajokat és hatásokat magába, illetve egymásba olvasztja, miközben megőrzi saját legjellemzőbb stílusjegyeit, ezáltal valósítva meg a nevével jelzett színességet." Koncertjeik Magyarországon kívül is sikeresek, korábban szinte egész Európát bejárták. Érdekes, színes, egyedi zene.
Brains: Blazing
Mi sem tudnánk jobban leírni, inkább beidézzük a zenekar hivatalos honlapján található szöveget:
„A Brains története egyáltalán nem szokványos: a zenekar 1994-es szentendrei megalakulása óta újra és újra megalakul, gyakorlatilag 2010-re nyerte el véglegesnek tekinthető formáját, zeneileg pedig egészen mást képvisel, mint a kezdetekben. Az első években még hardcore-ban utaztak, aztán áteveztek a funk rockra, és egy ponton még fúvósok is voltak a csapatban. A hőskorszak lenyomatát három lemez, a '97-es Színek, a '98-as Semmi komoly és a 2001-es Dunakanyar rasztabanditái őrzi. A 2006-os Humanual lemez már az „újkori" Brainst idézi, ekkor csatlakozott ugyanis a zenekarhoz MC Columbo, és vele készült el a következő, Top Shotta című 2008-as album is, amely egy olyan stíluskavalkádot hozott - drum and bass, hip-hop, rock, ragga -, amely élőben rendkívül hatásosan szólal meg, és aminek köszönhetően a Brains az ország egyik legizgalmasabb koncertzenekarává nőtte ki magát. 2010-ben egy újabb tagcsere után a zenekarba bekerült a Másfélből ismert Ujj Zoli dobos és Lukács Levi billentyűs, és ez az ötös készítette el végül a Brains eddigi legjobb, legfrissebb, legdirektebb, legpartiképesebb hangzású nagylemezét, a 2011 elején megjelent Refresh The Style-t."
Egyéb komment szerintünk nem is kell, tessék meghallgatni, ráadásul a klip is megér egy misét! (Ezután pedig mindenképpen hallgassuk meg a Freestylert is.)
We Are Rockstars: The Day Hits The Night
A beszédesen szerény nevű csapatról először azt hittük, viccelnek, de komolyan gondolták. Mindent összevetve a nevében és munkásságában is teljesen angol nyelvű zenekar teljesen jó zenét csinál, tiszta, érdekes énekhanggal; külön kiemelnénk a közel akcentus nélküli angol kiejtést. Ebben a zenében gyakorlatilag minden régi kedvencünk lenyomata megvan, olyan, mintha egy örökzöld egyveleget gyúrtunk volna különböző stílusok különböző képviselőinek alkotásaiból, de ez nem baj! Kellemes, hallgatható.
A válogatásban közreműködött: MUSZG, Halacska. Köszönet!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás