Kővágóörsön a Káli ház adott helyet a falunapot megelőző rendezvénynek, nevezetesen egy koncertsorozatnak, ami a Fókateleppel indult, majd a Hey, Jenny és a Búcsúkoncert nevű csapatokkal folytatódott. Szerencsére a környéken sok helyen plakátokon jelezték a programot, így nem maradtunk le róla. Épp időben érkezve, délután 5 óra körül a Káli házban még egy kávéra is jutott pár perc. Az udvar adott autentikus helyszínt a mezítlábas énekesnőnek és zenekarának, mi pedig a hátsó teraszról figyelhettük az előkészületeket, a beállást, a hangpróbát. Az első sokk itt ért, ugyanis Oláh Annamarival először rögtön belépéskor, az udvaron találkoztunk (mármint mi felismertük, hogy ő az), amint éppen nagyokat kacagva beszélgetett egy szép kislánnyal, majd két perc múlva, a mikrofon mögé állva olyat énekelt - próbaként! -, hogy nem tudtuk visszatartani a könnyeinket. Egész egyszerűen sírva fakadtunk az ámulattól. Ez a hatás aztán a koncert végéig kitartott, sőt még utána is, napokig.

A helyszín nagyon érdekes, mivel az udvaron egy fal adta a zenekar hátterét (két felöltöztetett próbababával), a talaj pedig maga a gyep, ennek ellenére nemhogy hiányérzetünk nem volt, inkább még hatásosabbá tette a zenét, a megjelenést. Az a fajta rockzenével kevert népzene, világzene, amit a Fókatelep játszik, nagyon illett ide. A hangosítás nagyon jó volt, ennek köszönhetően akár hátulról, akár az első sorból - ahová az első néhány szám után telepedtünk - mindent szépen, tisztán lehetett hallani. Ebből a törékeny, szép, szőke lányból akkora hang jön ki, hogy az egészen hihetetlen. Egyúttal azt is látjuk, hogy a zene és a hang is eredeti, saját, élő, nem stúdiómunka, nem technika, hanem a valóság. Aznap elképesztően meleg idő volt, kicsit tartottunk is a délután 5 órai kezdéstől, azonban mintha megrendezték volna, pontban a meghirdetett időben beborult kissé az ég, és hűsítő szél támadt - még a nap is elbújt, ahogy Annamari énekelni kezdett.

 Mert ez a szegedi lány egy csoda. Nagyon közvetlen, vidám és szerény, önbizalomhiánnyal küszködő tudósítónk pedig már az első hangoknál elhatározta, hogy többé nem próbál énekesnői babérokra törni, mert minek is egy olyan közegben, ahol ilyen hang létezik! Hihetetlen lágy, finom dallamokat énekel, aztán egy váltással erőteljes, merész magas hangokat, roma dalt, spanyolt, talán még indiait is, már nem is tudni... Csak azt, hogy szemtelenül jó. Amikor nem szöveget énekel, akkor csak dallamot dúdol, de azt se aprózza el, az egyik szólamot felveszi, aztán ráénekel egy másikat - élő produkciónak önmagában véve is óriási teljesítmény. Amikor épp semmit se énekel, akkor táncol: boszorkányosan, szinte önkívületben. Aztán amikor vége a dalnak: szerényen, nevetve megköszöni, mintha mi sem történt volna - pedig történt, nagyon is történt.

Annamari egyébként roppant ideális helyzetben van: a zenészek mögötte (Biljarszki Emil - billentyűk, gitár; Csányi Viktor - dob; Jócsik János - perka; Somogyi Ferenc - basszusgitár; Szalay Péter - gitár) egytől egyig kitűnő, elképesztően technikás, fantáziadús zenészek, nagy múlttal. Tökéletes, biztonságos terepet nyújtanak Annamarinak, aki ezt a végsőkig képes kihasználni: lubickol, tobzódik a zenében, az éneklésben, a táncban. Csukott szemmel, élvezettel, egész testével énekel. Ha vidám a dal, mindenki mosolyog, nevet; ha szomorkás, mindenki elkomorul. Ha fenyeget (Bosszúdal), akkor szinte félünk, olyan erőt mutat, ha fájdalmas (Kaske), abba borzongunk bele. Egyetlen dolgot sajnálunk, hogy nem játszottak még legalább két órát, illetve hogy ilyen módon kimaradt egyik kedvencünk, az Indulj el is. Sajnos azonban a programjuk nem engedte, hogy túl sokáig maradjanak; így is óriási élményt adtak a nézőknek, akik vastapssal jutalmazták a koncertet, és ráadásként egy szép népdalt is hallhattunk a cappella előadásban.

Oláh Annamária és a Fókatelep azon kevés előadók közé tartozik, akik bárhol, bármikor képesek megteremteni azt a hangulatot, amit olyan gyakran hiányolunk a magyar könnyűzenei kínálatból. Sallangmentes, egyszerű, világos előadásmód, ösztönös, egyedi, megrázó erejű, minden ízében tiszta ének - hiánycikk ma Magyarországon, de megkockáztatjuk: egész Európában. Nem véletlen, hogy kontinensünk számos országában jártak már, és szerencsére járnak is még.

A Fókatelepről információkat, koncertdátumokat, fotókat honlapjukon (www.fokatelep.hu) vagy a Facebook oldalukon találhat az érdeklődő. Ha pedig legközelebb összefutunk velük, megkérdezzük végre, hogy honnan ered ez a név. Addig pedig hallgathatjuk eddig megjelent két albumukat, és nézhetjük a Kaske videoklipjét, ami szerintünk a legjobb dalra készült, és nagyon hatásosra  sikerült.