Az egyesület a nomád hagyományok ápolásával, ezen belül főleg a honfoglalás korának bemutatásával foglalkozik. Hogy jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozzatok, ki volt az ötletgazda, hogy  létrehozzátok 10 évvel ezelőtt a Régió Egyesületet?

Két jó barát indította útjára, akik Szombathelyen kezdtek íjászkodni. Koltay János, aki az egyesület jelenlegi elnöke, úgy gondolta, hogy toboroznak pár embert, és alapítanak egy egyesületet, hogy keretek között, hagyományaink ápolásával kiegészítve folytassák ezt tovább. Az egyesület bejegyzéséhez 10 fő szükséges, akiket sikerült is összehozni. Amikor már elindult ennek az egésznek a folyamata, akkor cseppentem én bele: Szombathelyen az ISEUM-ban, a Szent Márton napi vásárban Janó és a másik alapító tag, Szabó Zsolt mutatták be az íjászat fortélyait, és ekkor próbáltam ki én is. Örökre megfertőzött. 

Hol kezdtetek először összejárni, gyakorolni, hiszen az íjászathoz tér kell? És hogy kerültetek ide, a régi MHSZ lőtérre?

Az elején kijártunk a Tavasz utcába, a vasúti töltéshez gyakorolni, aztán a Rába-partra, a gáthoz. Ott van egy jó nagy rét, de oda mindig ki kellett vinni a céltáblákat, onnan behozni, néha nem volt kaszálva a rét, ez így elég körülményes volt. Ezután jött a Rázsó Imre Szakközépiskola, aminek a padlásán alakítottak ki régen egy lőtér jellegű részt, itt még kispuskával lőttek annak idején. Ezt a helyet kialakítása óta nem takarították, mikor oda jártunk bokáig ért a por. Eléggé természet-közeli volt, hiszen ha esett az eső, akkor becsöpögött, ha esett a hó, akkor beesett, nyáron olyan meleg volt, hogy nem lehetett felmenni és inkább a Rába partot választottuk. Aztán egy pár hónapig kijártunk a sportpálya melletti, úgynevezett Szüzek kertjébe. Ennek nagyon örültünk, mert ott mindig nyírták a füvet, volt egy kis helyiség, ahova azt a két három táblát be tudtuk tenni. Valahogy kikerültünk onnan, vagy kinőttük talán, és kezdett szűkké válni a hely. Hetekig jártam a várost utcáról utcára és észrevettem, hogy itt ez a hely. Volt itt egy úr, aki elmondta, hogy nem működik itt semmi, régen MHSZ lőtér volt. Azt tanácsolta írjunk egy kérvényt, hogy ide járhassunk, amit meg is tettünk, de hónapokig nem történt semmi. Kiderült, hogy fele arányban már az önkormányzaté a terület, ezért megkerestük a hivatalt és sikerült aláírnunk egy 10 éves szerződést, amiből már hat eltelt. 

Mikor először beléptünk a helységbe csak álltunk, és néztünk, hogy ebből vajon mi lesz? Romokban hevert az épület kint is bent is. Az anyatermészet kezdte átvenni a hatalmat a terület fölött. Az épületen belül se villany se padló, se tető, csak kosz, por, penészes, gombás falak. Toleránsan állt mellénk a város, látták rajtunk hogy komolyan vesszük mindezt, és kaptunk anyagi támogatást arra, hogy felújítsuk, ami egy évig tartott. Tulajdonképpen állagmegóvás fejében kaptuk meg a területet, nem kell érte bérleti díjat fizetni.

Azt mondtad, úgy cseppentél bele, hogy kipróbáltad az íjászatot. De attól még valaki nem lesz hagyományőrző, hiszen az íjászat inkább egy sport. Mennyi idő, mennyi munka ez neked?

Igazából az íjászattal kezdődött. Én mindig azt szoktam mondani, hogy rosszabb ez mint az influenza, mert abból ki lehet gyógyulni. Minden szabadidőmet ezzel töltöm. Amikor beindul a szezon, szinte minden hétvégén megyünk, falunapok vannak, bemutatók, versenyek. Nagyon sok munkát kell befektetni, hogy minden gördülékenyen menjen. És hogy lett ebből hagyományőrzés? Csak tradicionális íjakkal lövünk. A két alapító tagnak ilyen beállítottsága volt, a IX-X. századnál maradtak meg, ezt kezdték el képviselni. Én először inkább a sport részébe szerettem bele, de a hagyományőrző része is párhuzamosan megy ezzel együtt. Azt mondom, hogy inkább hetven százaléka az íjászkodás, és harminc a hagyományőrzés. Mi önmagunk ritkábban tartunk a korra jellemző szertatásokat, de ha meghívnak, elmegyünk, részt veszünk ilyeneken, hisz ismerjük ezeket. illetve már nyolc éve minden márciusban megtartjuk a tavaszköszöntő ünnepet. Részt veszünk a napéjegyenlőség ünnepeken, amiben nagyon szépen együtt tudunk működni a városi kulturális központtal.

Megnézzük azt is, hogy mit veszünk fel. 10 év alatt szerencsére eljutottunk odáig, hogy utánaolvasunk, utánanézünk a dolgoknak, a csapatban megbeszéljük, ha valaki fejleszteni akar, mit válasszon. Az sem mindegy, hogy milyen színű legyen például az adott ruha, hiszen anno a földszínek voltak a jellemzők. Mindig figyelünk, hogy mi az, ami beleillik az adott korba. Gyönyörű dolgokat lehet venni vásárokban, csak gyakran semmi köze ahhoz, amit mi képviselünk. Fontos például, hogy egy tarsolynak milyen motívumai vannak, hiszen vannak különböző leletek, az alapján feltárt tarsolylemezek, és motívumok. Ha már annyira próbálunk az őseink tiszteletében járni, vagy azokat az időket felidézni, akkor úgy gondolom, figyelnünk kell ilyenekre is.

Ezek az eszközök gondolom nem voltak meg mind azonnal. Mennyi idő kellett ahhoz, hogy végül összejöjjön ez a mostani arzenál?

Az egyesületnek a „vagyona" fokozatosan, 10 év alatt jött össze. Mindig fejlesztünk, mindig visszaforgatunk, megbeszéljük, hogy mire van nagyobb szükség. Szerencsére járom az országot és már ismerem a helyeket, ahonnan érdemes beszerezni az adott dolgokat. Ezen kívül a tagok saját erőből veszik meg a öltözéküket, használati tárgyaikat, (íj, vesszők, stb.) sőt, többünknek saját készítésű ruháink és kiegészítő tárgyaink vannak. Ezeknek természetesen mind utána kell olvasni, hogy a kornak megfelelően, autentikus legyen.

10 év alatt gondolom rengeteg fesztiválon, találkozón vettetek részt. Van olyan hely, rendezvény, ahová visszajártok? Mi volt - ha lehet ilyet kiemelni - a legnagyobb rendezvény? Hol volt a legnagyobb élmény részt venni?

Van olyan rendezvény ahova visszajárunk, van ahova évekig jártunk, de már nem, és bízom benne, hogy van olyan rendezvény, ahol még nem voltunk, de majd fogunk menni. A legnagyobb rendezvény a Kurultáj volt, 2 éve is részt vettünk, és idén is. Itt a hírek szerint körülbelül százezer látogató volt. Talán ötvennél is több jurtával érkező csapat volt az ország minden pontjáról, sőt még testvérnépek is vertek itt tábort. Akinek nyitva volt a jurtája, azokba természetesen benézhettek a látogatók. Egész nap voltak programok, volt egy nagy aréna, ahol reggel 10-től lovas, gyalogos, íjász és harci bemutatók zajlottak, két színpad, ahol a jelenlévő 24 testvérnép bemutatkozásai követték egymást, valamint este koncertek. Ezt ajándéknak szántuk az egyesület tagjainak, hiszen 2 éve mindenki saját költségén jött el, de ezt most kigazdálkodtuk. Legjobb élmény? Mi mindenhol jól érezzük magunkat. Részt veszünk körmendi rendezvényeken, járunk falunapokra, Ausztriába, Szlovéniába. Érdekes, hogy magyar hagyományőrző egyesület vagyunk, és Ausztriában is szívesen fogadnak bennünket. Örülnek, amikor elmegyünk, amikor bemutatót tartunk, és nagyon lelkesek, megtapsolnak, úgy tűnik, őszintén értékelik amit nekik előadunk.

Mi a következő úti cél? Hogy tervezitek meg a nyarat, hiszen az íjászat igazából nyári sport.

A következő úti cél, ami idén talán az utolsó meghívásos rendezvényünk szeptember 16-án Hegyháthodászon lesz, no és persze a hétvégi íjászversenyek, amik év végéig kitartanak. Nekünk általában májusban még gőzünk sincs, hogy hova megyünk. Mindig azt gondoljunk, hogy idén kevesebb meghívásunk lesz aztán június közepétől nincs szabad hétvégénk. Számomra elég fárasztóak a nyarak de imádom. Frissítem az egyesület honlapját, viszem a gazdasági részét, a programszervezéseket. Mind emellett versenyekre járunk. A bemutatókat, falunapokat megbeszéljük, gyakorlunk rá, átvesszük a műsort. Bele sem gondolnak emberek, hogy ebben mennyi gyakorlás és fáradtságos munka van. Van, hogy órákig korongozunk és a közös lövéseknek is egyszerre kell mennie. Ez rengeteg  időt, energiát igényel mindannyiunktól.

Ahol most beszélgetünk, az egy gyakorlópálya is egyben, itt szoktatok edzeni. Hányan vagytok, és mikor jártok ki ide?

Most körülbelül tizenhárman vagyunk, de mindenkinek van főállása, van, aki több műszakban dolgozik. Péntekenként szoktunk találkozni, 5-től van edzés, ameddig jólesik. Az benne a jó, hogy annyira kötetlen ez a dolog, ha valaki nem ér ide kezdésre, csak később, akkor sincs semmi baj. Ez egy közösségi tér is egyben. Rendszeresen családi napokat tartunk, mindenki hozza a párját, gyermekét, beszélgetünk, szülinapot ünneplünk, stb.

Amikor beszélgettünk a Batthyány-kastély tövében, azt mondtátok, hogy a „kemény mag" 10 éve ugyanazokból az emberekből áll. Vannak-e fiatalok, akik úgy tűnik, hosszú távon maradnak, és akiknek tovább tudjátok adni a hagyományok szeretetét? Hogy szólítotok meg új tagokat?

Ez nagyon érdekes, mert ha elmegyünk a közelbe egy íjászbemutatóra, vagy egy versenyre, oda kijönnek gyerekek és felnőttek is, és akkor megtetszik nekik. Egy rendezvény után sokkal gyakrabban keresnek meg minket emberkék, hogy szeretnék kipróbálni az íjászatot. Most van egy kisfiú, aki találkozott egy íjász csapattal, ő akkor belekóstolt, kipróbálta, és a szülei kinyomozták, hogy itt vagyunk, azóta itt ragadt. Pár napja újra bővültünk két ambiciózus jelentkezővel. Szeretettel fogadjuk őket, foglalkozunk velük és majd eldöntik maradnak e köztünk.

Nem szoktatok nyílt napot tartani? Hiszen egy ilyen jó alkalom lenne arra, hogy megismertessétek másokkal is ezt a csodás sportot.

Pont egy ilyen nyílt napnak minősíthetném a körmendi napokat is ahol találkoztunk, mivel itt bemutatkozunk a városban élőknek és láthatják mindazt, amit képviselünk. Gondolkodtunk arról is, hogy csinálunk itt a pályánkon nyílt napot, de még nem jutottunk el eddig. Mindig az a kérdés, hogy mikor? Ősszel lehetne, de előttünk áll még két verseny lebonyolítása ahol 100-130 íjászt kell koordinálnunk.

Jártok versenyekre? Milyen megmérettetéseken vesztek részt? Hogy zajlik egy íjászverseny?

Vannak vadászversenyek, amiket terepen rendeznek és a résztvevők háromdimenziós állatokra lőnek. A versenyszerű íjászatot azért választottuk, mert kint vagyunk a szabad levegőn, nagyon sok baráttal találkozunk, ismeretségeket kötünk. Van, hogy egy hétvégén 4-5 verseny is van az országban. Ezek nem kapnak akkora publicitást, de a belső internetes oldalak megvannak, ahol ezeknek utána lehet nézni. A híradókban és a sporthírekben nem lehet hallani ezekről, közvetítések sem nagyon vannak, hiszen ezek olyan események, amit nem nézni, hanem csinálni kell. Vannak olyan versenyek is, amik teremben vannak és lőlapokra kell lőni. Kipróbáltuk azt is de mi vadászok vagyunk, mi nem szeretünk terembe járni. Van egy közös nemzetközi versenysorozat, amit idén már ötödik éve rendezünk, osztrákokkal, szentgotthárdiakkal, ez a Magyar-Osztrák Barátság Kupa. Ezek egyéni versenyek. A múlthét végén Ausztriában volt a harmadik és egyben döntő forduló. Általában 30-40 állatcélt helyeznek ki a szervezők az erdőben valósághű szituációkat imitálva, szalaggal jelölve az útvonalat. A csapatokat is a szervezők állítják össze, kb. 4-6 fő/csapat.  Mindenkinek van egy beírólapja, amin a csapatkapitány jelöli hány pontot lőtt az íjász az adott célon. Beérkezéskor a rendezők értékelik a lőlapokat és díjazzák a kategóriák, valamint a korcsoportok legjobbjait.

Versenyeztek, falunapokra jártok, bemutatókat tartatok, őrzitek a hagyományainkat. Meddig szeretnétek, szeretnéd ezt csinálni?

Úgy gondolom, amíg ez a kiváló társaság egyben van és ilyen jól megértjük egymást, addig ezen fölösleges gondolkodni. Én most úgy érzem, addig csinálom, amíg bírom, vagy közbe nem jön valami égbe kiáltó dolog. Minden szabadidőmet ez teszi ki. Kölyök koromban aktívan sportoltam, és eljött az az idő, amikor azt már nem tudtam folytatni, és volt egy több, mint tizenöt éves űr, amikor nem mozogtam, és nagyon hiányzott. Szerencsére találkoztam az íjászattal, szabadban vagyunk, frissen tart szellemileg és pszichésen is.

Szokták mondani íjászberkekben: „Ahhoz, hogy egy jó találatot lőj, kell 10% szerencse, 10% íjász tudás és rutin, 80% mentális felkészültség". De erről sokkal többet tudna mondani a városunkban élő és íjainkat készítő Molnár József (Dodesz) Európa-bajnok és mesteríjász.