TED - Pro

Seth MacFarlane szókimondó, plüss házi kedvence, TED, immáron a mi otthonunkba is beköszönt, helyet foglalt a kanapénkon, hogy füvezzen, csajozzon, és hogy mindig megmondja nekünk a frankót, még akkor is, ha nem igazán akarjuk. A Ted kétopciós film: vagy nagyon szereted, vagy viszketsz tőle, mivel az elkanászodott bolyhos mackó alapjaiban rengeti és osztja meg a közízlést. Épp emiatt szerethető, illetve fikázható Seth MacFarlane első filmvígjátéka. Pro és kontra, így próbáljuk megszerettetni, illetve "meggyűlöltetni" olvasóinkkal Ted történetét.

Elöljáróban szóljunk Ted megalkotójáról, Seth MacFarlane-ről. Neve már régóta összeforrt az amerikai társadalom elé folyamatosan görbetükröt tartó rajzfilmekkel. Közreműködött a 90-es évek végén szülőket agyhalálba taszító Johnny Bravo, Boci és Pipi, Én vagyok Menyus rajzfilmekben, és a Dexter laboratóriumának néhány része is hozzá fűződik. Seth ezután megalkotta a „gyilkos" poénjairól méltán közkedvelt Family Guy-t , és az Amerikai Fater-t. E sorozatokban humoros formában szembesülhetünk az Amerikai Egyesült Államokban uralkodó társadalmi igazságtalansággal, és az épp aktuális eszmékkel. Nos, ezek után a Ted-től se várhatunk mást, mint szarkasztikus beszólásokat, véget nem érő káromkodásokat, folyamatos zrikálást, halálpontosan elhelyezett poénokat, és persze önfeledt szórakozást.    

Ted és John Bennett meséje 1985. karácsonyán kezdődik, egy bostoni kertvárosban, ahol a szomszéd - zsidó - gyerek megverése hozzátartozik a karácsonyi készülődéshez. Azaz csak hozzátartozna, ha a kis John "játszhatna" a többiekkel. Na, bumm  el se kezdődött a film, és máris két akkora pofont kaptunk, hogy a fejünket fogjuk tőle. John abszolút kirekesztettségében kíván egy nagyot, és a plüssmackója életre kel a karácsonyi éj leple alatt, ezzel nem kicsit kavarja fel a Bennett család eddig nyugodt életét.

A narrátor mindezt oly pátoszosan meséli, hogy már-már egy könnycseppet is elmorzsolunk a szemünk alatt, de ne feledjük, ebben a filmben minden mondat végén ül egy poén. A karácsonyi csodából így lesz harci helikoptermustra, míg a meghitt reggeliből családi tragikomédia. Bár tegyük hozzá, hogy ha reggeli közben felriasztana egy gombszemű plüssmedve, lehet, hogy ijedtemben belémártanám a 15 centis konyhakést. De mivel ez egy vígjáték, és nem is Bear Grylls-nél reggeliztünk, hogy meglegyen a kívánt fehérjetartalmunk, így a medve is tovább éldegélt.  Örök barátja lett a kis John-nak, akivel szép lassan felcseperedtek...

27 év múlva cseppenünk vissza a züllött mackó és haverjának még züllöttebb hétköznapijaiba. Ted immár 27 évesen megjárta a TV-showkat, drogbotrányba keveredett, és nagykanállal falja a csajokat és az életet, miközben mindenkinek megmondja a frankót.

Bizony, a nézőnél itt fog elszakadni a cérna: lesz, akinek a hasfájós röhögéstől, másnak a megbotránkozástól. Úgy gondolom, óriási ötlet volt a gyerekkort szimbolizáló játékmackót felruházni egy MTV-n felnövő, füvező férfiállat tulajdonságaival. Ted valahol mindenkit szimbolizál: az emberek gondolkodását közvetíti, úgymond az amerikai társadalom szócsöve, aki ki meri mondani, azt, amit gondol. Görbetükröt állít a vallás, a film- és zeneipar nagyjai, és minden elé. Elénk, néző elé is. Ezek alapján a TED - éppúgy, mint Seth MacFarlane előző alkotásai -, a mai társadalom kritikája, mely előtérbe helyezi az antiszemitizmus, a legális drogfogyasztás, és a melegek problémáját. Mindezt olyan élvezhető stílusban teszi, amely a Family Guy-hoz és az Amerikai Fater-hez hasonlóan nézők százezreit hengerli le.

/Makrai Tamás/

TED - Kontra

Magányos, amerikai kisfiú. Karácsony este. Egy szerény és szívhez szóló kívánság, mely valóra válik. Így kel életre egy plüssmackó, s a fiú sem lesz többé magányos. Ted (Seth MacFarlane) és John (Mark Wahlberg) kitartanak egymás mellett jóban, rosszban, pubertásban, az egyetemi években, és egy jól időzített ugrással a jelenben landolunk: John egy 35 éves komolytalan férfi, komoly kapcsolattal. Ted pedig egy marihuánát szívó mackó, aki kokainfoltos orral csajozik. Érdekes volna. Ám a történet a továbbiakban olyan klisékbe bocsátkozik, mint a jó és rossz harca, egy nyálas happy end-del.

Milyen kár érte... Hisz a karakterisztika jó alapokon nyugszik. A gyermekkori barátok vívódása, a régi ígéretek megszegésének félelme olyasféle érzéseket nyújt, mint amit a fiatalkor és a valódi felnőttlét közti átmenetben érzékelhet az ember. Ted már önmagában frappáns. Beszélő mackó, aki lenyűgözően lazán veszi az élet fordulatait, ezzel aratva sikert. Megsérti leendő főnökét, de épp a merészsége miatt kapja meg az állást, míg John foggal-körömmel kapaszkodik barátnőjébe, mégis elveszti őt.

A „csajom vs. legjobb barátom" vita is meglehetősen nagy köröket mozgat meg, így nagy népszerűségre számíthatna. Számíthatott volna. Ha az alkotó (Seth MacFarlane) nem húzza ennyire a romantikus szálat, s így nem egy közepes párkapcsolati drámába fullad, helyenként kaki-puki poénokkal megtűzdelve. Pedig a Family Guy-jal hírhedté vált forgatókönyvíró (jelen esetben a rendező is) morbid humora erős társadalombíráló hangnemmel bírt a sorozatokban. Bár maradt volna azoknál! Úgy érzem, MacFarlane nem tudta helyesen felmérni, hogy egy nívós és ütős, XXI. századi vígjátékba milyen összeszedettséggel kell tervezni a sztorit. Így a film egy Másnaposok 4. próbálkozásként fulladt meg a vásznakon, melyet a tipikus kocka-gegek és Flash Gordon 80-as évekből való visszacibálása sem menthetett meg.

Vígjátéknak túl nyálas a hosszú szerelmiszál-fonogatás által, romantikus filmnek pedig túl perverz. Felnőtteknek túl gyerekes, a tiniknek egy kicsit talán túl sok olyat mutat, amit nem kellene példaértékűvé emelni. Egyensúlyoz a végletek között, így egy harmatgyenge vígjátékkal bővíti a süllyedésre ítélt filmek hosszú sorát.

/Görcz Andrea/ 

A filmet az AGORA-Savaria Filmszínház október 4-10-ig vetíti:
4-10. 4-8-ig és 10-én 19.45-kor Ted 107´ (16)
Szinkronizált amerikai vígjáték