Gasztronómia, kultúra, kikapcsolódás - interjú a Kemencés Csárda tulajdonosaival
2012.10.16. - 22:45 | Kóbor Károly
A Kemencés Csárda megnyitóján beszélgettünk a tulajdonosokkal, Molnár Jánossal és fiával, Barnabással. Szó esett a kezdetekről, a csárda kínálta lehetőségekről, a családról, és a kihagyhatatlan lovaglásról is – hiszen a családfő egyben fogathajtó bajnok és edző is.
Ahogy beszámoltunk már róla, Szakonyban csodás környezetben várja látogatóit a Kemencés Csárda. A lovak, kutyák, juhok lakta farm kitűnően alkalmas megbeszélések, fogadások lebonyolítására, parkja szabadtéri rendezvények ideális helyszíne lehet.
Hogyan és mikor kezdődött a csárda története? Mi volt a cél, és mi valósult meg ezekből? - szólt első kérdésünk Molnár Jánoshoz.
Húsz évvel ezelőtt költöztünk Szakonyba, lovas vállalkozást szerettünk volna indítani. Fontos szempont volt a határ közelsége, és a megfelelő méretű gazdasági épületekkel rendelkező birtok, így kerültünk a faluba. A ház eredetileg módos parasztporta volt, melyet az évek során tovább bővítettünk. Kezdetben, pár évig inkább csak kisebb turistaprogramokat szerveztünk, később - visszatérve eredeti szakmámhoz - mezőgazdasági vállalkozást indítottunk. A mai napig foglalkozunk baromfihizlalással és mezőgazdasági szolgáltatásokkal, mindezt természetesen a család összes tagjának hathatós közreműködésével.
Hogyan jött a Kemencés Csárda indításának ötlete? - kérdeztük Molnár Barnabást, aki apja nyomdokaiba lépett.
Az egyik ok az állattenyésztés egyre rosszabb helyzete volt; sajnos sokan, akik ebben látták a jövőt, arra kényszerültek, hogy abbahagyják ezt a tevékenységet. A másik motiváció pedig a több lábon állás, illetve az, hogy nekem vendéglátó, feleségemnek, Líviának pedig marketing végzettsége van. Reményeink szerint tehát a Csárda üzemeltetéséhez meglesz a megfelelő szakértelem. Mindezek mellett a házunk folyamatos bővítése, csinosítása során a belső udvarunk otthonos, „udvarház" jellegűvé vált. Az ide látogatók elismerő szavaiból arra következtettünk, hogy itt mások is jól éreznék magukat. Szerencsére kínálkozott egy ideillő pályázati lehetőség is, amit, úgy gondoltunk, érdemes kihasználni.
Mi alapján választottak nevet?
Bajban voltunk az elnevezéssel, mert a „csárda" szó igazából nem fedi a tevékenységet és a látnivalót, ám a turisták ezt az elnevezést ismerik és kedvelik jobban.
Mire számíthatnak a Kemencés Csárdába érkező vendégek?
Vendégeink szervezetten, csoportban érkeznek hozzánk, ahol családias vendéglátásban részesülnek. Végigkalauzoljuk őket a látnivalókon, utána pedig szabadon szemlélődhetnek az udvarházban. Reményeink szerint kemencés ételeink is különleges élményt nyújtanak majd mindenkinek, valami olyat, amit a hagyományos éttermek nem tudnak. Feltétlenül meg kell említenem, hogy a turistacsoportokon és céges rendezvényeken kívül helyet kívánunk biztosítani különböző hagyományőrző és nemzetiségi műsoroknak, egyéb kulturális eseményeknek is, melyeket a csoportok igényeinek megfelelően a programba is beillesztünk.
Milyen programok várják a vendégeket?
A vendégeket házi pálinkával és sóstanglival fogadjuk, ezt követően körbevezetjük őket az udvarházban, ahol megtekinthetik a lovas emlékszobát, a néprajzi gyűjteményt és az állatsimogatót. Ezután lovas társas kocsira szállva kocsikázhatnak a környéken. Visszaérkezve a Kemencés Csárdába finom, házias ételeket fogyaszthatnak, amely látványkonyhánkban, előttük készül el. A jó hangulatot élő cigányzene biztosítja. A programot néptáncbemutatóval, vagy egyéb folklórműsorral színesítjük.
Úgy tudjuk, komoly lovasmúlttal rendelkezik, mesélne erről? - fordulunk újra Molnár Jánoshoz.
A családban mindenki kötődik a lovakhoz valamilyen formában, ezért talán úgy is fogalmazhatok, hogy lovas család a miénk. Középiskolás koromban kezdtem lovagolni, majd a főiskolai tanulmányaim ideje alatt díjugratásban és díjlovaglásban versenyeztem. Munkahelyemen végül átültem a nyeregből a bakra, és fogathajtóként jött a válogatottság, majd nemzetközi versenyek, világbajnokságok, sok-sok szép emlékkel, szép eredménnyel. Ma már inkább csak a szabadidőmben segítem a fiatalokat, edzősködöm, oktatásokat tartok, bíráskodom versenyeken, és részt veszek a magyar fogathajtó sport életében. A lovak és lovas sportok szeretete miatt kialakítottunk otthonunkban egy emlékszobát, ahol a lovas relikviákon kívül lovas nemzet múltunkat szemléltető képeket, eszközöket láthatunk. Találhatunk itt egy képet az 1800-as évekből, amelynek eredetije Udine tartományban található egy kápolna falán: a festmény V. Ferdinánd magyar király pozsonyi koronázását örökíti meg. Valaha ugyanis csak az lehetett magyar király, aki felvágtatott a koronázási dombra, és kardjával suhintott a négy égtáj felé. Szívesen mesélek az itt kiállított többi tárgyról, emlékről, festményről mindenkinek, aki ellátogat hozzánk.Beszélgetésünk során sokszor szóba került a család. Mennyire tölt be fontos szerepet az Ön életében?
Én hiszek a család összetartó erejében, mert bajban elsősorban a családra számíthatunk. Szerencsére mi a munkában is nagyon jól kiegészítjük egymást, mivel egyikünk erősségei kiegészítik a másik esetleges hiányosságait. Viták persze esetenként vannak, de egy egészségesen működő családot ezek erősítik, nem pedig gyengítik.
Köszönjük a beszélgetést, a továbbiakban is eredményekben gazdag, sikeres munkát, és jó egészséget kívánunk az egész családnak!
Nem csak kulináris élményekre - Megnyílt a Kemencés Csárda Szakonyban
2012.10.07. - 14:00 | Kóbor Károly - Képgaléria megtekintése
Szakonyban csodás környezetben várja látogatóit a Kemencés Csárda. A lovak, kutyák, juhok lakta farm kitűnően alkalmas megbeszélések, fogadások lebonyolítására, parkja szabadtéri rendezvények ideális helyszíne lehet.








Új hozzászólás