Szálkák közül jelentjük - Garda Fesztivál Tihany 2012
Képgaléria megtekintése2012.11.14. - 00:15 | Kánya Dóra
Hallatlanul novemberi idő vacogtatta az embereket a halhatatlan halak tihanyi ünnepén az elmúlt hétvégén, ugyanis a Magyar Tenger egyetlen félszigetén tartották a már tradíciónak számító Garda Fesztivált. A város címerén is díszelgő garda hal szinte minden elképzelhető formában és ízben felütötte „fejét” a háromnapos rendezvény alatt.
A nyársra húzott és izzó parázs fölött sütött finomságok az ország szinte minden tájáról csábították az íz-halászokat. Szerencsére még elvétve ugyan, de akadnak olyanok a környéken, akik ismerik a módját, hogyan kell ezeket a halakat kiemelni a vízből.
Régen a gardák színes csoportjait a tihanyi dombokról figyelték, mivel onnan jól lehetett látni azokat. A figyelők jelezték a halászoknak merre járnak a halak, így sikerült kifogni őket. Ezért nevezik amúgy a gardát „látott halnak", vagy a helyiek életében betöltött szerepe szerint „kenyérhalnak". A halászat közben a vízhez közeli csoportok ún. bokrokat alkottak, a fenti ügyelők karjelzésekkel adták tudomásukra merre úszik a zsákmány, és már repülhetett is a háló.
A helyi perjel a halászat után most is az apátságban áldotta meg a szőlővenyigére húzott -bepaprikázott és beirdalt- különleges pikkelyeseket. Így a délelőtti gardaüldözés után az alkonyi fényekben már mindenki stílusos műanyagtányérban csipegethetett a szálkák között.
A Visszhang-domb tövében az ízorgia és a balatoni borok mellett a nagysátor melegében pihenhettek az egybegyűltek a merőben vegyes produkciókon. A zenés-táncos műsorok közben sor került a Borrendi avatásra és Visszhang-szobor koszorúzására is. Másnap megtartották az elmaradhatatlan horgász- és halászléfőző versenyt a Belső-tó partján.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás