Az a kis hivatalos, vagy félhivatalos, csak néhány sorból álló emlékezés, hogy itt élt, a művészet, a kultúra munkása volt; anyanyelvét kiválóan használó, nemzedékeket annak tiszteletére oktató költő és tanár, - és ezután sem felejtjük el. Megkövetem azt, aki ezt megtette, csak én nem vettem észre.

Elment a legkisebb faluba is, hogy mese- és versmondó versenyeken pallérozza az ifjúságot, tanítsa a vers, a szöveg előadását, amely örömforrás a hallgatónak és az előadónak, és a siker élményével ragyogtatja fel a szemeket.

Felnőtteket tanított a költészet erejével arra, érzelmeinket át kell élnünk, apró és nagy élményeket szerezhetünk a folyton változó, sokszor keserves világunkban is. ...Talán majd emlékezünk az ötödik, a tizedik stb. évfordulókon. Az emlékezés az élőknek fontos. Emberebbek lesznek tőle, mert visszapillantva felmérhetik, mennyit kaptak az elmenőtől.

Nézem a költő arcképét. Egy halvány mosolyféle a szája körül, talány a szemében. Fiatal férfiként a halott Radnótit idézte meg, de mintha önmagáról szólt volna felzaklató képsoraiban:

A Mindenség majd itt marad,
- csak más megy el. csak én megyek -
zajból rak, s csöndből kazlakat,
egy szót szerez, vagy csen hitet.

Kinek - kinek a juss szerint
az Isten ád föloldozást,
s a Végtelenből visszaint
az ember, s nem lát semmi mást:

Csak csúsznak-másznak nappalok,
és térdepelnek éjszakák,
és elindul a sok halott,
látónak vélve önmagát.

(- Radnótihoz -)

Levél Balogh Józsefnek, a Túlsó Partokra

2011.12.22. - 12:45 | vaskarika.hu - Fotók: Kóbor Károly (Charles) - Képgaléria megtekintése

Szerettünk azért, mert verseid ritmusa visszahozta a népi mondókák, népdalok világát, mert a kísérletező költészet sem tudta Veled feledtetni paraszti őseid szavát, táncaik ütemét. Szerettünk, mert mindig az értékekről szóltál, az egyénéről, és a nemzetéről. Ezért tudtál könyvbemutatóidra telt házakat vonzani. Balogh József költő-tanárra emlékezünk.