A 20. század, sőt, talán minden idők legismertebb magyar színpadi szerzője volt: új darabjait azok megjelenését követően a két világháború között Budapest mellett a világ számos nagyvárosában, rengeteg nyelven, sőt még New Yorkban és a Közel-Keleten is bemutatták. Mégis: haláláról mindössze egy kis rövidhír számolt be a magyar lapokban. A különleges, pezsgő életű Molnár Ferenc hatalmas életműve túlélte a diktatúrákat és kiállta az idő próbáját.

„- Ki az a Csókai?
- Senki.
- Hogyan?... Hisz már másodszor hallottam a nevét.
- Mégis senki. Csókai nincs. Csókai nem létezik. Ha az uram lusta és unalmas vagy fösvény vagy udvariatlan, akkor megfenyegetem Csókaival. Csókai, az egy képzelt személy, akiben megvannak mindazok a tulajdonságok, amik az ilyen túlságosan elférjesedett emberből, mint az uram, hiányoznak.
- Tehát Csókai az ideális férj.
- Nem. Csókai nem férj. Csókai szabad ember, aki tud az asszonyokkal bánni. Ha az uram nem akar új ruhát venni nekem - majd vesz Csókai. Ha nincs kedve a színházba menni - elkísér Csókai. Ha elejtem a zsebkendőmet, és az uram nem nyúl érte - Csókai fölemelte volna. Ha tavasszal nem hoz délben ibolyát - lám, Csókainak eszébe jutott volna. Sajnálom, de csak brutális szóval tudom Csókai tökéletességét jellemezni: Csókai a szeretőm.
Nevettem. Az asszony is nevetett, az ura is nevetett. Aztán összecsókolództak. De a lusta ember mégse kísérte el a városba."

Talán ez a rövid kis részlet (A titokzatos Csókai című novellából) is érzékeltetheti: a ma 145 éve született Molnár Ferenc friss, életszerű megfigyelései, az emberi kapcsolatokról szóló színdarabjai, írásai miért maradtak örök érvényűek, s miképpen tudták meghódítani világ színpadait, s hogy miképpen készíthettek még amerikai filmet is, világhírességek főszereplésével, az egyik darabjából.

Idegösszeomlást kapott, ha megbukott a darab

Üstökösként ívelt fel a századelőn az 1878-ban egy józsefvárosi polgárcsaládba Neumann Ferencként született fiatal újságíró, színpadi szerző karrierje. Édesapja, Neumann Mór sebész, az ország első üzemorvosa és korán meghalt édesanyja, Wallfisch Jozefa jogi pályára adták volna a már diákkorában újságírónak készülő fiatalembert, aki így Genfben és Budapesten is jogot tanult - ekkor már fölvette a Molnár Ferenc nevet.

Mivel az újságírás jobban érdekelte, s hajlamos volt a bohémságra, tanulmányait elhanyagolta. Vészi József főszerkesztő maga mellé vette a Budapesti Naplóhoz - ahhoz a laphoz, mely később Ady Endrét és Kosztolányi Dezsőt is munkatársai között tudhatta.

Ehhez a korszakhoz fűződtek első sikerei: 1902-ben mutatta be a Vígszínház Molnár első önálló színpadi művét, A doktor urat, 1907-ben megjelent a számos életrajzi vonást tartalmazó, máig legismertebb műve, A Pál utcai fiúk, bemutatták Az ördög című művét, ami első külföldi, színpadi sikereit jelentette. Így 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), bár a polgári társadalmat kritizáló hangvétele miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra.

Első házasságára is ekkor került sor: 1906-ban vette el feleségül főszerkesztője leányát, Vészi Margitot. Ebből a házasságból született meg egyetlen gyermeke, Molnár Márta.

Annak ellenére, hogy a színpadi művei okán pályája komoly sikerekkel indult, Molnár egyik legsikeresebb műve, a Liliom 1909-ben óriásit bukott Pesten.

Az érzékeny idegrendszerű író idegösszeomlást kapott a bemutató után, s nehezen elviselhető természete még tűrhetetlenebbé vált felesége számára. Molnár ugyanis köztudomásúlag alkoholizált, agresszív volt, feleségét súlyosan bántalmazta, egy alkalommal pedig eltörte annak ujját úgy, hogy - mivel ferdén forrt össze - a bántalmazás nyomait az asszony egész életében viselte. A Liliom főhőse is épp ezt a férj-típust jeleníti meg. Vészi Margit 1910-ben megelégelte a bántalmazást, a házasság felbomlott.

A szerzői diadalút kezdetén

Egy év múlva a berlini közönség már hangosan ünnepelte Molnárt - éppen a Budapesten megbukott Liliom aratott sikert, melyet később Kertész Mihály, majd Fritz Lang is megfilmesített, a Broadwayn pedig musical készült belőle, Carousel (Körhinta) címmel.

Nagy sikere volt Molnár A testőr és A farkas című darabjainak is. A testőrt bemutatják Bécsben, Berlinben, Londonban és Párizsban is.

A Nyugat kritikusai, Ady is dicsérték, bár ironikusan szemére vetették hiányosságait, Babits viszont csak „átlag mulattatónak" tartotta.

Az író megítélésére már kezdeti sikereitől jellemző volt az a kettősség, ami gyakran kíséri a kirobbanó hatású, népszerű szerzők életművét - az a fanyalgó, a szerzőt rendszerint kommersznek nyilvánító fogadtatás a kortársak és a kritikusok részéről, mely véleménynyilvánításokban szinte lehetetlen különválasztani a kevésbé sikeresek féltékenységét és a megalapozott ítéletet.

Molnár zajos fogadtatása, műveinek mozgalmas sorsa (rengeteg bemutató, feldolgozás) tükrözte az író szintén eseményteli életét: 1911-ben beleszeretett Varsányi Irénbe, akinek férjével párbajt vívott. 1922-ben mégis Fedák Sárit, az ismert színésznőt vette feleségül.

Az Est haditudósítója

A világháború időszakában Molnár Ferenc haditudósítóként adott hírt a vészes éveket, majd összeomlást megélő Monarchia, s a hősiesen harcoló magyar katonák küzdelmeiről. Molnár Az Est című lapnak dolgozott, s a lap maga is kiemelte, hogy „világhírű írónk" számol be a harci helyzetről. Az író a harcok számos színhelyét bejárta. Így 1914 novemberében hírt adott a Belgrád és Zimony közötti frontvonal csatározásairól is. A tudósítások keltezése rendszerint ez volt: „Sajtóhadiszállás (dátum)/ Az Est haditudósítójától/A sajtóhadiszállás jóváhagyásával". A szerb főváros és a magyar nagyváros fénypárbajáról például többek között ezt írta 1914. november 15-én: „Éjjel Belgrád és Zimony fényszórókkal nyugtalanították egymást.

Mintha Belgrád felriadt volna aggódó álmából, két ijedt villamos szemét éjfél körül átmeresztette a sötét Magyarországba.

A két hatalmas fehér sugár lassan kutatott végig a magyar állások felett és egy ponton váratlanul megállott. Mind a két reflektor erre az egy helyre nézett rémült bandzsalitással. Egy másodperc múlva felvillant a magyar reflektor és szembe nézett vele. Ez a szokásos módja az ellenséges reflektor elhallgattatásának."

Molnár jelen volt a magyar honvédek egyik legfényesebb győzelme, a limanovai csata helyszínén is. 1914 őszén és kora telén a magyar haderő kiszorította a Felvidékre behatoló cári hadsereget, és Limanovánál - ahol a döntő ütközetet a Muhr Ottmár vezette magyar egységek vívták meg - a Monarchia erői megállították a Krakkó felé nyomuló, mindaddig megállíthatatlannak tűnő „orosz gőzhengert".

Az orosz történetírók által történelmi vereségként jegyzett összecsapás után Molnár így tudósított Az Est 1914. december 20-i számában: „Borzadva álltunk ma rengeteg halottjuk és eldobált fegyvereik közt a limanovai szántóföldeken. Kárpáti seregünk a limanovai győztesekhez csatlakozva, a hegyeken át kergeti őket ki egyik elfoglalt várból a másik után". Az író később kötetben is megjelentette galíciai tudósításait Egy haditudósító emlékei címmel.

Lukács komisszár fanyalog

Molnár haditudósításait a bécsi Neue Freie Presse is közölte a háború idején. A háború vége felé viszont a Kun Béláék rémuralmába torkoló, elit- és polgárság-ellenes légkörben lekezelték korábbi munkásságát. A tanácsköztársaság rémuralma idején komisszárként katonákat agyonlövető, évtizedekkel később Rákosi berendezkedő diktatúrájának fontos láncszemeként működő, a magyar irodalom nagyjait nyíltan üldöző, ellehetetlenítő Lukács György már ekkor így fanyalog a szerző Andor című művéről:

„Bizonyos: Molnár Ferenc nem egészen tehetségtelen író.

Ez a megállapítás furcsának hat talán a mai közönség előtt, mely - még neves kritikusoktól is - megszokta, hogy kedvencét a legnagyobbakon mérjék és velük egyenrangúnak találják; és talán furcsának hat azok előtt is, akik a legnagyobbrészt egészen üres dolgokkal elért sikerei után hajlandók voltak elfelejteni fiatalkori írásaiban mutatkozott talentumát." (Huszadik Század, 1918 2. szám)

Felszáll A hattyú

A trianoni tragédiát követő években komoly sikersorozattal folytatódott Molnár pályafutása: 1920-ban bemutatták A hattyút - szintén igen fontos darabját - a Vígszínházban. A főbb szerepeket Rákosi Szidi, Varsányi Irén, Csortos Gyula, Tanay Frigyes és Hegedűs Gyula alakította. Újabb nemzetközi sikerszéria indult: Berlin, Milánó, Prága, Párizs, New York színpadain játszották darabjait.

Magánéletében is újabb, forrongó korszak köszöntött be: 1921-ben megismerkedik Darvas Lilivel, aki akkor még a kezdő színésznő volt; 1922-ben viszont feleségül vette Fedák Sárit, ám mégis Darvas Lilivel élt párkapcsolatban. Fedák Sáritól elvált 1925-ben, és Darvas Lilit vette el 1926-ban, a Játék a kastélyban bemutatásának évében.

Franciaország is ünnepelte Molnárt: 1927-ben, amikor A hattyút bemutatta a párizsi Odéon-Théâtre, Molnárt kitüntették a Francia Köztársaság Becsületrendjével.

1928-ban, Olympia című darabja bemutatójának évében A Franklin Társulat húszkötetes életmű-sorozatot adott ki tiszteletére. 1934-ben pedig Fritz Lang megfilmesítette Franciaországban a Liliomot.

Üldözve, ünnepelve

A nemzeti szocializmus, Hitler hatalomra jutása viszont beszűkítette mozgásterét: 1936-ban Darvas Lilivel Olaszországba, majd Svájcba emigráltak, később 1940-ben feleségével és Bartha Vandával, aki 1932-től titkárnője és irodalmi tanácsadója (később szeretője is) volt, New Yorkban telepedtek le.

Magyarországon és korábbi sikereinek helyszínein, amíg lehetett, mind a szabad szellemű értelmiség, mind a rajongók tömegei a mostoha körülmények között is kitartottak Molnár mellett. A magyarországi lapok rajongva írtak sikereiről, Bécsben pedig, hónapokkal az Anschluss előtt, megünnepelték az író születésnapját. Az Est című lap így tudósított erről: „Molnár Ferenc 60. születésnapja alkalmából a bécsi lapok hosszú cikkekben méltatják a kiváló magyar író egyéniségét és működését. Valamennyi lap úgyszólván pártkülönbség nélkül hasábos cikkeket ír Molnárról és közlik legújabb fényképét is. A bécsi rádió tegnap a magyar író 60. születésnapja alkalmából előadta Molnár Ferenc »Marsall« című egyfelvonásos színművét. A rádióelőadáson a Burgszínház legkiválóbb művészei vettek részt, a két főszerepet Raoul Aslan és Maria Mayer játszotta."

A Pesti Hírlap pedig így számolt be: „Molnár Ferenc 60. születésnapja alkalmából a bécsi lapok hasábos cikkekben emlékeznek meg a világhírű magyar íróról. Molnár Ferenc munkássága, az osztrák lapok szerint a nemzetközi irodalom legértékesebb kincsei közé tartozik. Seribe, Sardou és Dumas után sorozzák őt az irodalomtörténetbe, más cikkek pedig a mai kor írói közül Bernard Shaw mellé állítják."

Születésnapja alkalmából az Est újságírója telefoninterjút készített a Nizzában élő íróval. Arra a kérdésre, hogy mi a legérdekesebb, ami életében vele történt, azt válaszolta: „Kétségkívül az, hogy abban a kitartó és ádáz küzdelemben, amit az élet megrövidítéséért folytattam, eddig alulmaradtam és így Isten akaratából megértem ezt az aránylag magas életkort". A lap munkatársa kérésére felsorolta, hány nyelven játszották színdarabjait:

„Európában: magyar, német, francia, angol, olasz, spanyol, hollandul, dán, norvég, svéd, orosz, lengyel, finn, cseh, horvát, szerb, román, bolgár és görög nyelven. Amerikában: angol, magyar, német, spanyol és olasz nyelven. Tel Avivban héberül és Tokióban japán nyelven."

Az emigrációs betegség

Épp úgy, mint a nemzeti szocializmus embertelen eszméi elől menekülni kényszerülő más művészek, így például Kabos Gyula, Molnár Ferenc számára is feldolgozhatatlan csapást jelentett az emigráns lét, a hazájával és a korábbi, legendás Budapesttel, annak kávéházaival szellemi közegével való szakítás.

Az itthon maradottaknak is fájóan hiányzott, mint azt Erdős Jenő is megfogalmazta: „Molnár nevén nevezte Adonájt, az összeálló magyar kispolgári haladás selejtes istenségeit, éltető kapzsiságait, pénzéhségét, léprecsaló, repeső, hivalgó nagyvilágiságát, megejtő kommercializmusát, talmi nyugat-rajongását, áleszességét, hamis műveltségét. Ezért kergeti még ma is a sikert, egy belső Nansen-útlevéllel kiűzött fejedelemként, expressvonatok állampolgárságában élve. Szétugrasztották mellőle a majesztetikusan pökhendi „veseasztalt" a világ hasonlíthatatlan változásai, de új könyvét fogva fogva küldi, fuldokló tisztelettel küldi a magyar hazába, a dobuccai olvasónak s az ugocsai udvarház gazdájának, miksauccai könyvkapitalistának. Mert hasszaggató szorongással csak innen és csakis innen akarja életre galvanizálni a sikert. A szutykos nyilas redakciók vidéki suhancainak recenziójára kíváncsi, a pesti poros, alvadtvérű, szúkos szuffitájú fórumok bűvölik el szemét a férgesszemű nyomor, a nyüves éhenhalás, a kikerülhetetlen tönkremenés látomásától." (Sirató sorok, Szép Szó, Budapest, 1939)

Molnár Ferenc - az évekkel később üldöztetése okán szintén emigrációba kényszerített Márai Sándorhoz hasonlóan naplózta, dokumentálta élethelyzetét. Erről ír „Az emigrációs betegség" címmel: „Azzal kezdődik, hogy az ember úgy érzi magát, mint a turista. Érett férfikorban elmenekült valahonnan Párizsba, vagy Londonba, vagy Rio de Janeiróba vagy New Yorkba. A város tetszett vagy nem tetszett az embernek. Az ember lélegzett, nézett, járt, evett, ivott, aludt, lakott, létezett és turistának érezte magát. Aztán múltak a hónapok. Majd az évek. A turista nem ment haza. A turista megragadt.

A turistából emigráns lett.

Az egészségesből beteg, ő még nem vette észre, de a többiek már észrevették az egyre kevésbé kormányozható idegein, panaszkodásai nagy mennyiségén és kis minőségén, a honfitársaival való érintkezési vágy állandó csökkenésén és azon, hogy egyre rosszabbul beszéli a nyelvet, mert tudat alatt feladta az érettkorban már hiábavaló küzdelmet az idegen nyelvvel. (... ) Az emigráció az úgynevezett hajlottkorú emberek betegsége. Fejlődésének tempója elég gyors. Érlelhetetlenül, fokozatosan romlik az állapot. Az altató adag egyre nagyobb. A chlórvegyülettel kezelt newyorki víznek egyre furcsább az íze (...) így megy át a betegség néhány év alatt a második fázisba, amely rendszerint az elektrokardiogrammal kezdődik és injekciókkal, kapszulákkal folytatódik. Nem sok eredmény. Ezen a ponton a beteg kiábrándul az orvosokból és ágyba fekszik. Várja a véget." (Délamerikai Magyarság, 1948. október-december)

„Te csak most aludjál, Liliom"

Molnár a zsidótörvények, majd a német megszállás alatt nem tudott, a világháború után Budapesten „felejtkezett" szovjet csapatok nyomására a berendezkedő kommunista hatalom által egyre inkább ellenőrzött, majd 1948-ban puccsszerűen totális szovjet típusú diktatúrába süllyedő Magyarországra már nem akart hazajönni.

1948-ban születésnapjára meghívták ugyan a Rákosiék hatalomátvételét nyögő Magyarországra, de elutasította a kérést. Egyre rosszabb mentális állapotba került (Bartha Vanda öngyilkossága után teljesen magára maradt), már alig mozdult ki szobájából. 1952 április 2-án hunyt el New Yorkban. Sírján ez áll: „Te csak most aludjál, Liliom."

Rövidhír, hosszú gyalázkodás

„Meghalt Molnár Ferenc. Az amerikai rádió jelentése szerint kedden reggel 10 órakor egy newyorki kórházban 74 éves korában meghalt Molnár Ferenc író" - mindössze ennyire, egy rövid hírre méltatta 1952. április 3-án a Magyar Nemzet című napilap 1952. április 3-i száma. Címlapról szó sem lehetett, ott a szovjet megszállás - egyébként hibásan és hamisan - április 4-re datált, „felszabadulásként" történő, küszöbön álló éves megünnepelése és olyan híradások díszelegtek, mint a „J. V. Sztálin válasza amerikai lapszerkesztők kérdéseire" című cikk.

A hatalmas életművel rendelkező, világszerte ismert magyar íróra abban a hónapban már nem is vesztegetett több nyomdafestéket a Magyar Nemzet. Talán még ez is kegyelettelibb magatartás volt a Molnár Ferencet elhunyta után nemtelenül támadó cikkeknél. A Rákosi-korszakban a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanító Hubay Miklós így rúgott bele egy jóízűt a frissen elhunyt íróba (Irodalmi Újság, 1952. április 10.):

„Pár nappal ezelőtt, hetvennégyéves korában, távol hazájától, távol hajdani önönmagától - mindattól, amihez a szálakat saját kezével tépte szét - meghalt Molnár Ferenc, a nemzetközi burzsoá-színpadok ünnepelt szerzője. A Hattyú és a Liliom, az Ördög és az Ismeretlen lány szerzője joggal vált már a felszabadulás előtt is és azóta még sokkal inkább legjellegzetesebb alakjává, valóságos jelképévé a kozmopolita és léhatalmi és hazug színpadi álirodalomnak. Megalkuvó cinizmusát már a polgári társadalom haladó kritikája sem fogadta el.

Molnár tipikus képviselője annak az írónak, aki eladta magát a pénz „ördögének", aki - Gorkij szavaival - a fáradt és rettegő burzsoázia hivatásos vigasztalójává szegődött.

(...) életútja pedig - a vele egyidőben induló Adyval, Krúdyval és Móricz-cal szemben - arra példa, hogyan pocsékolódik el egy író tehetsége, ha érdeklődése és érdeke elfordul a népétől, ha eladja magát a kapitalista rothadásnak. Végső hazátlansága és írói züllése csak pontot tett egy régen befejezett mondat után. Tanulságos és elszomorító ez az út."

Hogy kik azok, akik Budapest és New York ünnepelt színpadi szerzőjét, világhírű íróját így pocskondiázták, arra kitűnő választ ad egy korábban megjelent, az előzőhöz kísértetiesen hasonló szellemű írás.

Szitnyai Zoltán az Új Magyarság című lapban, Magyarország német megszállása idején, amikor Illyés Gyulák és Németh Lászlók kényszerültek bujdosásra saját hazájukban, így ócsárolta az akkor már emigrációba kényszerült írófejedelmet 1944. május 16-án a nemzeti szocialista ideológia szellemében:

„Budapest a magyarok fővárosa volt, de zsidó megszállás alatt élt már negyven éve. (...) A totális megszállás rohama - azt hiszem - abban az esztendőben kezdődött, amikor az egyesülésének negyvenedik esztendejét ünneplő Budapest nagy pompával a Vigadóban megtartott közgyűlésen Molnár Ferenc mondotta a jubileumi beszédet.

Akkor még befejeződtek a közgazdasági és szellemi megszállás hadműveletei és elérkezett az ideje a társadalom teljes megszállásának is. Fejedelmi rangra emelték és a magyar irodalom legnagyobbjainak jogutódjává kiáltották ki írójukat, Molnár Ferencet, új szellemet és gondolkodásmódot írtak elő sajtójukon és színpadi dobogójukon keresztül (...)"

Egyértelmű tehát: a totalitárius diktatúrák buzgó kiszolgálói voltak azok, akik a hatalomnak megtették ezt a szívességet.

Halhatatlan emlékezet

Mindeközben talán már meg is kezdték a szereplőválogatást a Metro-Goldwyn-Mayer által bemutatott filmhez, A hattyú filmváltozatához, ahol a címszerepben Grace Kelly játszott. Az egymást váltó rezsimek rég elfeledett nevű, buzgó pártkatonáinak erőlködése ellenére Molnár emléke szinte azonnal megindult a halhatatlanság felé.

Műveit ma is gyakran műsorukra tűzik a külföldi és a hazai színházak is. A Józsefvárosban, a regénybeli Pál utcában 2007-ben szoborcsoportot avattak A Pál utcai fiúk emlékére.

2005-ben posztumusz Magyar Örökség-díjat ítéltek oda Molnár Ferencnek, amelyet két unokája, Horváth Ádám rendező és Sárközi Mátyás író, műfordító (Molnár Ferenc unokája) vett át.

***

Neumann Ferenc 1878. január 12-én született egy német eredetű zsidó polgárcsaládba. Édesapja, Neumann Mór (1848-1907) sebész volt, de sokáig üzemorvosként dolgozott: előbb a Margit híd építésénél, majd a Ganz Gyárban. Édesanyja Wallfisch Jozefa volt.

Középiskolai tanulmányait 1887 és 1895 között a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. Ekkor már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg budapesti napilapokban, többek közt a Pesti Hírlapban, hazatérte után a Budapesti Naplóban. Ezzel párhuzamosan irodalmi műveken és idegen nyelvű színdarabok fordításán is dolgozott. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt Molnár.

Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatirikus regénye, Az éhes város volt. Ugyanebből az esztendőből származik az Egy gazdátlan csónak története című lírai kisregénye, melyben egy 15 éves lány tragikus szerelmi történetét beszéli el. Első önálló színpadi műve A doktor úr volt, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón.

1906-ban feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta aki később Sárközi György író felesége lett. Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. 1908-tól már több városban is játszották színpadi műveit (Bécs és Berlin mellett Olaszországban és az Egyesült Államokban is), de a polgári társadalom kritikája miatt az előadások nem mindig találtak kedvező fogadtatásra. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta. Az 1909-es budapesti bemutató után 1912-ben a bécsi előadás következett. 1934-ben Fritz Lang megfilmesítette, és alapjául szolgált az 1945-ben a Broadwayen bemutatott Carousel (Körhinta) című musicalnek. Molnár Ferenc 1907-ben írta meg mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét.

Fotó: premier.mtv.hu

Az első világháború alatt Galíciában volt haditudósító; erről írta 1916-ban az Egy haditudósító emlékiratai című könyvét. 1922-ben feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. Az 1920-as és 30-as években sok könnyed színdarabot írt, amelyek korának legnépszerűbb színpadi szerzőjévé tették.

A fenyegető nemzetiszocializmus elől 1937-ben Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában súlyos depressziója ellenére forgatókönyveket és színdarabokat írt. 1949-ben mutatták be a Broadway-en Panoptikum című darabját. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt. 1952. április 1-jén New Yorkban halt meg.

Színpadi művei:

A Doktor úr (1902), Józsi (1904), Az ördög (1907), Liliom (1909), A Testőr (1910), A Farkas (1912), Úri divat (1916), A fehér felhő (1916), Farsang (1916), A hattyú (1920), Színház (1921), A vörös malom (1923), Az üvegcipő (1924), Játék a kastélyban (1926) , Riviera (1926), Olympia (1928), Egy, kettő, három (1929), A jó tündér (1930), Valaki (1931), Harmónia (1932), Nagy szerelem (1935), Delila (1937), Panoptikum (1949)

Egyéb prózai művei:

Az éhes város (1901), Egy gazdátlan csónak története (1901), A Pál utcai fiúk (1907), Muzsika (1908), Egy haditudósitó naplója (1916), A zöld huszár (1938), Útitárs a száműzetésben - Jegyzetek egy önéletrajzhoz (1950)

Művei alapján készült filmek:

Az ördög (1915, 1918 - rendező Kertész Mihály, 1919, 1921), Liliom (1919 - rendező Kertész Mihály, 1921, 1934 - rendező Fritz Lang, 1956), A Testőr (1925, 1931, 1941), Úri divat (1925), A hattyú (1925, 1930, 1956), Olimpia (1929, 1930, 1960 - rendező Kertész Mihály, címszerepben Sophia Loren), A Pál utcai fiúk (1934, 1969 - rendező Fábri Zoltán), Egy, kettő, három (1961 - rendező Billy Wilder), A jó tündér (1935, 1947), Nagy szerelem (1937)