A vágy metafizikája - interjú Franken Vivien képzőművésszel

2013.01.29. - 01:00 | Széles Gábor

A vágy metafizikája - interjú Franken Vivien képzőművésszel

Nemrég nyílt meg "rémséges" tárlata a Magházban, most pedig egy szintén borzongató kisfilm okán beszélgettünk vele a "vágy metafizikájáról". Ötletgazdája és szereplője ő maga, Bősze "Franken" Vivien.

Honnan jött az ötlet, hogy ilyen jellegű rémisztő, ijesztő alakokat állíts ki?

Néhány éve már a magam sajátos kis stílusában alkotok és hozom létre a grafikáimat, és sosem volt kérdés, honnan jönnek ezek a lények, mert ők itt élnek bennem. Ilyen formában ölt testet bennem a sok kérdés és gondolat, probléma és élmény, ami foglalkoztat, ami ér.

Ez számomra nem egy idény, nem kapcsolódik alkalmakhoz vagy ünnepekhez, ezek a szörnyek a barátaim, akik leginkább csak külső jegyeikben térnek el a megszokottól. Lelkük tiszta és bár nem mindig vidám, de jó szándékú, csodás lények... A kiállítás ötlete már megérett egy ideje, két éve is volt egy kisebb kiállításom, de most kaptam egy lehetőséget a Magháztól.

Nem gondoltál arra, hogy ezekkel a szörnyekkel esetleg valamilyen írott történetet is alkoss?

Szoktam írni is, és bár nem tisztán történeteket, inkább afféle metafizikus kalandozásokkal teli eszmefuttatásokat. Mindegyik kis lény mögött élnek történetek, gondolatok; ahogy minden kép mögött is... Ezek inkább csak sejtetnek, utalnak valamiféle mélységre, ami a kép nézőjének is a feladata, hogy kibogozza azt. A saját verzióját a megoldásra.


Térjünk át kisfilmedre, A vágy metafizikájára. A filmben rengeteg apró szimbólum, impresszió és benyomás elevenedik meg, a végén talán a legnagyobbal, a feloldódással, ami - legalábbis számomra - az elmúlást jelenti. Mesélnél ezekről, illetve ezek ihletéséről?

A szimbólumok számomra rendkívül fontosak, és szerintem mindannyiunk életében jelen vannak rejtett vagy feltárt módon. Azért írom a feltárt szót, mert fel kell tárni őket, észre kell venni ahhoz, hogy megnyilvánuljanak, s így segítségünkre legyenek az életben.

A filmben szereplő szimbólumok nyilván a kedvenceim közé tartoznak, és mind vizuálisan, mind pedig atmoszférateremtés, mondanivaló közlés szempontjából beleszőttem a képekbe és képek mögé. Néhányat kiemelve: a szem: külső és belső látás, a külvilág érzékelése és a belső lényeg megragadása; a kulcs és keresés motívum: maga a vágy valami megtalálása után, amiről sokszor nem is tudjuk, mi az, nem tudjuk pontosan mit keresünk, de muszáj kutatnunk utána; vagy a doboz és szoba motívumok: ez lehet konkrétan egy kis tér, közeg amiben élünk, de számomra sokkal inkább az elménket jelképezi, a saját kis belső világunkat, amiből sosem léphetünk ki, és folyton ott kalandozunk a gondolataink között.

Ezért nincs lineáris történetvezetés vagy hagyományos történetmesélés sem a filmben, mert életünk sem úgy tevődik össze. Apró mozzanatok, hangulatok, érzelmek, felbukkanó és eltűnő gondolatok alkotják, se eleje se vége ezeknek. Mindezek egy halmot alkotnak, s ezek vagyunk mi. Próbálunk figyelni, megérteni mindezt, és legjobb esetben eljátszadozni velük. Ennél többet nem nagyon tehetünk.


Érdekes, hogy számodra pont az elmúlást jelenti - ebből is látszik, hogy mindenki kicsit máshogy értelmezi a kisfilmet - ami cél volt, hogy annyira szabad legyen, hogy mindenki önmaga tükörképét vizsgálhassa benne leginkább, miközben azért egy elég szubjektív világot teremtett mégis, ami az enyém.

Számomra például pont az állandóság az, a folyton ismétlődés, ami fontos igazság, hisz visszatérő motívumok, események és gondolatok vezetik életünket is, akár nem tudatos módon, de ami a legfontosabb, hogy az ember kutakodása élete során valami több, valami más után (legyen ez isten, felsőbb igazság, egy társ, vagy csak önmaga megértése) egy végtelen folyamat...

A filmet végigkísérő aláfestő zene se nevezhető hétköznapinak. Mit lehet erről tudni?

A zene egy amerikai csellista, Gideon Freudmann műve, akinek beleszerettem az alkotásaiba, és felvettem vele a kapcsolatot, mert csak az ő zenéjét tudtam elképzelni a film alá...Olyan volt a zene, mintha direkt a filmemhez készült volna. Nagyon kedves volt, és megkaptam az engedélyét, hogy ehhez felhasználhatom a zenét. (ami amúgy eredetileg egy német expresszionista némafilmhez készült (a The Cabinet of Dr. Caligari című alkotás, ami nekem is az egyik kedvencem), ugyanis új zenét írt e régi filmhez az úriember. 

 

Ezzel a filmmel nagyon magasra raktad magadnak a lécet. Hogyan lehet ezt túlszárnyalni? Szóval: mit lehet tudni a terveidről? Mi jöhet A vágy metafizikája után?

Ó, hát reménykedek benne, hogy sikerül legalább ilyen módon prezentálnom a még bennem létező gondolatokat és képzeteket, amik folyton munkálkodnak... Ha eljön az ideje, és kopogtatnak belül, hogy szeretnének a külvilágban is megmutatkozni, remélem sikerül a megfelelő közeget megteremtenem számukra.

Franken Vivienről itt írtunk:

Életre rémülve - Franken Vivien kiállítása és Varga Richárd egyszálgitározása a Magházban

2013.01.27. - 12:00 | Kánya Dóra - Fotók: Dart - Képgaléria megtekintése

Életre rémülve - Franken Vivien kiállítása és Varga Richárd egyszálgitározása a Magházban

Masni, csontok, pókok, szarvas nyulak, megnyúlt, ijesztő alakok - rémesen jó kiállítása nyílt Franken Viviennek a Magház Kultúrkocsmában. A tárlat után Varga Richárd egyszálgitározásával rémült tényleg, halál helyett életre a közönség.

 

Új hozzászólás