Árvíz - Körmenden embereket menekítettek ki a tűzoltók az elöntött házakból (fotókkal, frissítve)
2013.02.27. - 15:30 | vaskarika.hu - Fotók: MTI Fotó: Varga György
Elöntött a víz három lakóházat Körmend mélyen fekvő részén, a Rába folyótól délre eső ártéren, a tűzoltók három felnőttet és négy gyereket menekítettek ki az épületekből - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerda délután az MTI-vel. Vas megyében vízátfolyások miatt jelenleg 11 útszakaszon van teljes útzár és 6 útszakaszon kell félpályás lezárásra, útszűkületre számítani - fűzte hozzá Balogh Nikoletta.
Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint Csákánydoroszlón 16 lakóházat veszélyeztetett a víz, de ezeket sikerült megvédeni, itt az apadás már megkezdődött.
A szóvivő közleménye szerint szerda délelőtt rendkívüli ülést tartott a körmendi helyi védelmi bizottság, az ülésen arról is határoztak, hogy a helyi polgármesterek irányításával Magyarszecsődön és Molnaszecsődön fel kell készülni a védekezésre.
Balogh Nikoletta közölte: a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság másodfokúra csökkentette az árvízvédelmi fokozatot a Rába folyó szentgotthárdi szakaszán, Körmendnél azonban továbbra is fenntartják a harmadfokú készültséget.
Tájékoztatása szerint az Őrség Mentőcsoport tagjai Egyházasrádócon, Csörötneken, Kondorfán és Csákánydoroszlón segítették az árvízi védekezést, majd átcsoportosították őket, jelenleg Körmenden megerősített létszámmal a 86-os főút védelmét látják el, valamint a régi Rába-híd "súlyozásában" vesznek részt. Folyik a védekezés Sorkifaludon és Rábatöttösön is, ahol vízszivattyúzási feladatokat hajtanak végre a tűzoltók.
A szóvivő kitért arra, hogy Harangozó Bertalan kormánymegbízott, a megyei védelmi bizottság elnöke és Takács Árpád katasztrófavédelmi igazgató délelőtt Csákánydoroszlón és Körmenden tartott szemlét, helyszínbejáráson tájékozódtak az árvízi helyzetről és a védekezési munkálatokról.
Vas megyében vízátfolyások miatt jelenleg 11 útszakaszon van teljes útzár és 6 útszakaszon kell félpályás lezárásra, útszűkületre számítani - fűzte hozzá Balogh Nikoletta.
Tűzoltó ment ki egy gyereket egy árvíz által elöntött lakóházból Körmend mélyen fekvő részén, a Rába folyótól délre eső ártéren 2013. február 27-én. A folyó ezen szakaszán harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben.
MTI Fotó: Varga György
***
Szentgotthárdnál és Csörötneken szerdára virradó éjszaka tetőzött és azóta már apad a Rába, Körmendnél viszont harmadfokú az árvízvédelmi készültség - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a katasztrófavédelem és a vízügy szakemberei átcsoportosították a rendelkezésre álló erőt és eszközöket Körmend térségébe.
Az Őrség Mentőcsoport mint területi polgári védelmi szervezet védekezési feladatokat hajt végre, kedd este Magyarlakon, Szakonyfaluban lakóházat védtek meg a víztől, Szentgotthárdon pedig megerősítették az önkormányzati védműveket. Jelenleg is dolgoznak Csörötneken, és a 86-os főút mellett Körmendnél homokzsákokat töltenek és szivattyúznak - fűzte hozzá a szóvivő.
Kitért arra, hogy vizet szivattyúznak a tűzoltók Sorkifalud belterületén is, a szombathelyi katasztrófavédelmi kirendeltség pedig ezer homokzsákot szállít Rum, Zsennye és Rábatöttös térségébe.
Egy férfi megy az árvízzel elöntött udvarán a Vas megyei Csákánydoroszlón 2013. február 27-én, miután a Rába kilépett a medréből. A településen tizenhat lakóházat veszélyeztetett a víz, de ezeket sikerült megvédeni.
MTI Fotó: Varga György
***
Vas megyében még kilenc alsórendű útszakasz van lezárva a megáradt folyók és patakok, valamint a belvíz miatt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel szerdán reggel.
Pécsi Norbert Sándor tájékoztatása szerint nem lehet közlekedni a Molnaszecsőd és Katafa, a Csákánydoroszló és Halogy, a Csákánydoroszló és Kemestaródfa, a Csörötnek és Rönök, a Csörötnek és Vasszentmihály, a Pinkamidszent és a határátkelőhely, a Felsőmarác és Csákánydoroszló, a Csákánydoroszló és az államhatár közti alsórendű utak egy-egy szakaszán, ahol teljes útzár van érvényben.
Félpályás útlezárásra kell számítani az Ostffyasszonyfa és Csönge, a Kenyeri és Vönöck között, valamint Ostffyasszonyfa és Bögöt belterületén egy szakaszon, Vasasszonyfa és Nárai belterületén pedig útszűkület nehezíti a közlekedést - tette hozzá a szóvivő.
***
Továbbra is áradnak a folyók és patakok Vas megyében. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adatai szerint tetőzött a Gyöngyös-patak Kőszegnél, és tetőzéshez közeli a vízállás a Pinkán - közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd este az MTI-vel.
Balogh Nikoletta tudatta, hogy tovább árad a Rába, a vízügyi igazgatóság folyamatos figyelőszolgálatot lát el a Szentgotthárdi és Körmendi védvonalon. Szentgotthárdon összeült a helyi védelmi bizottság, az ülésen számba vették a települések rendelkezésére álló erőket és eszközöket, felkészültek Csákánydoroszlón a Dózsa-liget esetleges kiürítésére, előkészítették a befogadóhelyeket.
Bevetették az Őrség Mentőcsoport is, a területi polgári védelmi szervezet Szentgotthárdon, Magyarlakon, Szakonyfaluban és Kondorfán a lakóházak megvédése érdekében különböző feladatokat lát el - írta közleményében a szóvivő. A mentőcsoport tagjai Magyarlakon, a Petőfi utcában jelenleg azon dolgoznak, hogy a Rába folytatódó áradása miatt a lakóingatlanok ne kerüljenek veszélybe.
Kondorfán egy átereszt megbontását, majd ideiglenes helyreállítását végzik, hogy biztosítsák az árvíz elvezetését. Szakonyfaluban három lakóházat veszélyeztet a víz, ezek megvédésében vesznek részt, Szentgotthárdon pedig az önkormányzati védműveket erősítik meg.
A védekezésben továbbra is részt vesznek az önkéntes tűzoltó egyesületek is, eddig összesen 16 településen volt szükség helyi vízkár miatti belterületi védekezésre, ennek során összesen 20 ezer homokzsákot használtak fel, és 14 településre telepítettek nagyteljesítményű szivattyúkat.
Balogh Nikoletta közleménye szerint jelenleg 16 vasi útszakaszon van teljes vagy félpályás útlezárás, illetve forgalomkorlátozás a vízátfolyások miatt, ezek száma folyamatosan változik.
***
Balogh Nikoletta tájékoztatása szerint a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék és az olvadó hó jelentősen megemelte a vasi folyók és patakok vízszintjét, Jákon a megáradt Sorok-patak, Kőszeg térségében a Gyöngyös áradása miatt védekeznek.
Eddig hat településen, Jákon, Szentpéterfán, Ostffyasszonyfán, Rádóckölkeden, Őriszentpéteren, Csörötneken összesen 15 ezer homokzsákot használtak fel a védekezéshez, három településen nagyteljesítményű szivattyúkat helyeztek üzembe. Csörötneken körgát-kiegészítő építésén dolgoznak - sorolta Balogh Nikoletta.
Őriszentpéteren a helyi mentőállomás védelme érdekében töltik a homokzsákokat, Ostffyasszonyfán ugyancsak zsákolással igyekeznek megakadályozni, hogy a Cser-patak a falu mélyebben fekvő területeit elöntse - közölte a szóvivő.
Víz hömpölyög az elöntött úton a Vas megyei Csákánydoroszló határában 2013. február 26-án, ahol az esőzéssel kísért gyors hóolvadás belvizet okozott.
MTI Fotó: Varga György
Nyolc önkéntes tűzoltó egyesület összesen 55 fővel vesz részt a védekezésben, Kőszegdoroszlón, Magyarlakon, Horvátzsidányban, Szakonyfaluban, Rábagyarmaton, Kőszegszerdahelyen, Őriszentpéteren, Egyházasrádócon, szükség szerint figyelőszolgálatot is tartanak, vízátereszeket tisztítanak, szivattyúznak.
Forgalomkorlátozás van érvényben a 8-as számú főúton Rábafüzes és Jakabháza között, szintén vízátfolyások nehezítik a közlekedést több mellékútvonalon is. Ezeken a szakaszokon útszűkületre, félpályás útzárra lehet számítani.
Félpályás útlezárás van egy mellékúton Nárai belterületén, Ják belterületén, Kenyeri és Vönöck között egy összekötő úton, a Farkasfa és Orfalu közötti összekötő úton, szintén alsórendű utakon Vasasszonyfa térségében, Bögöt térségében, valamint Ostffyasszonyfa és Csönge között - tartalmazza a közlemény.
Egy tűzoltó (j) és önkéntesek homokzsákokat pakolnak egy családi ház udvarán a Vas megyei Jákon 2013. február 26-án, ahol az esőzéssel kísért gyors hóolvadás belvizet okozott.
MTI Fotó: Varga György
Az MTI fotóriportere Jákon azt tapasztalta, hogy a község alsó részén több ház és udvar vízben áll, itt homokzsákokkal védekeznek és elöntötte a víz a helyi játszóteret is. Balogunyom és Ják között egy szakaszon 20 centiméteres víz hömpölyög keresztül az úton, Kemestaródfánál pedig tábla jelzi, hogy lezártak egy mellékutat.
Egy tűzoltó (b) és egy önkéntes homokzsákokat pakol egy családi ház udvarán a Vas megyei Jákon 2013. február 26-án, ahol az esőzéssel kísért gyors hóolvadás belvizet okozott.
MTI Fotó: Varga György
Vízzel elöntött útszakasz a Vas megyei Balogunyom határában 2013. február 26-án, ahol az esőzéssel kísért gyors hóolvadás belvizet okozott.
MTI Fotó: Varga György
Új hozzászólás