A hagyomány és a modern formák kettősége - MEDIAWAVE 2013
Képgaléria megtekintése2013.05.03. - 16:00 | Büki László 'Harlequin'
Koncertek, filmek, nép hagyományápolás, workshopok - pörög a MEDIAWAVE a Dunai bástyánál. Cikkünkben az első két nap történéseit elevenítjük fel: Wattican Punk Ballet, Thea Soti & Nanaya, Iva Bittova, Eastern Boundary Quartet, Kampec Dolores és Spinifex koncertek, PG Csoport koncertfilm, hagyományápoló zenéléssel és zenei workshopok melengettek a fesztiválon.
HIRDETÉS
Kitáblázott, buckás földút vezet a Dunai bástyáig, félúton terpeszkedő harci járművel: irányban vagyunk. A Monostori Erőd immáron másodszor ad otthont a fesztiválnak, s mind a szervezők, mind a látogatók érzik: a fesztivál szellemiségéhez leginkább passzoló ez az "egymásra találás". A belső udvar, az erőd kialakításából adódó kis beugrók, amik remek helyszínt biztosítanak a workshopoknak, vagy épp az aktuális zenei illetve filmes élmények utáni elcsendesedésnek, semmihez sem hasonlíthatóvá teszik a helyszínt.
"Nem ígérünk felhőtlen szórakozást nyújtó, könnyed kikapcsolódást jelentő programokat, amelyeket egy könnyű délutáni vagy esti séta és borozgatás közben le lehet tudni. Sokkal inkább többségében olyanokat, amelyek minimum elgondolkoztatnak, de esetleg sokáig, netán maradandóan emlékezetünkbe vésődnek." - idézzük felütésként Hartyándi Jenő fesztiváligazgató szavait. S valóban: nincs közismert sztár, felejtős a mainstream zenei vonal, helyettük a természetesség fényében csillogó produkciókat kapunk, amik javarészt ismeretlenek voltak eddig előttünk, ám a felfedezés öröme színes-fényes élménykővé emeli őket.
Wattican Punk Ballet
Május elsejei "majálisunkat" délután a Wattican Punk Ballet koncertje nyitotta. A gitár-dob felállású, Arutyunyan testvérpárból álló örmény formáció az első hangoktól kezdve lehengerelő volt. A csendes Duna-parton, az erőd tövében szalmabálákon ülő közönség előtt maximális hangerőn dübörgő geg-tánc-punk duó matinéja ütős ráhangolás volt az esti show-ra, ahol a jackdugót fülbevalóként viselő Gaya Harlekin-ruhában püfölte a dobokat, szórta a konfettit, beállt a gitár és a szinti mögé - igazi exhibicionista popart-suhintás volt a duó műsora, mondhatni kaptunk a szívünkbe egy Wattican Punk "Bullet"-et.
Az elmúlt öt év zenei felhozatalából eddig talán az este 7 órakor kezdő Thea Soti & Nanaya tette ránk a legnagyobb hatást. „Egy modern kísérlet, ahol Kelet-Európa találkozik az Orient és Jazz világával" - olvastuk a műsorfüzetben. Ennél sokkal többet kaptunk: szimpatikus zenekart, csodás hangú énekesnőt, aki teljes alázattal énekelt, és nyúlt értő módon többek közt olyan klasszikushoz, mint Bartók Béla Este a székelyeknél című darabja. Thea Soti személyisége, hangja azt a nagyszerű érzést adta a hallgatóságnak, hogy egy kisebbfajta csoda részese lehetett. Nemcsak a Bartók-feldolgozás kapcsán, hanem akár a ráadás, Nina Simone dal (Images) illetve a saját darabok miatt is.
Thea Soti
Az idei Mediawave témája a nőiség. Iva Bittová cseh származású énekesnő, hegedűművész úgy gondoljuk, teljes valójában nőiségét felvállaló művész. Mozdulatai, hangja, és az a behatárolhatatlan stílus, amivel magával ragadja a hallgatóságot maximálisan visszaadja a nőiességet. Bittová visszatérő vendége a 'WAVE-nek, az Ékes termi koncert ennek megfelelően teltházzal futott.
Az estet az Eastern Boundary Quartet koncertjével zártuk, ami a new york-i avantgarde zene jelentős párosának (Michael Jefry Stevens zongorista, Joe Fonda bőgős) találkozása a közép-európai lüktetéssel, a hazai etno-jazz műfaj két erőteljes egyéniségével, Borbély Mihály fúvóssal és Bágyi Balázs dobossal. Az Ékes teremben saját szerzeményeiket hallhattuk szabad rögtönzésekkel társítva - zenei gondolatok határokon átívelő párbeszédét, az improvizáció egybekovácsoló erejével.
Eastern Boundary Quartet
"A jazz-ben szokásosan a sebtében toborzott alkalmi együttesek is hatalmas bulikat képesek adni, lévén e muzsikusoknak rendkívüli a zenei felkészültsége, blattolási készsége. Ilyenkor egy félórás egyeztetés után akár kétórás koncertet is képesek adni anélkül, hogy előtte gyakoroltak volna. A téma lejátszása kotta kérdése, az improvizációk pedig jönnek maguktól, úgy szaladnak ki, ahogy a zenészek szeretnék. Az Eastern Boundary nem ilyen formáció, hiszen 2007-ben már játszottak így együtt, négyesben, és azóta két kiadott CD-vel is rendelkeznek, ámbár rutinos összeszokottságról az esetükben sem beszélhetünk." (Gróf István)
Csütörtökön "alföldi zenével" nyitottuk a napot. A nemrég Artisjus-díjjal kitüntetett Jankity Zsolt csapatáról, a PG Csoportról készített filmet Szomjas György, aki meglepetés ősbemutatót tartott Alföldi rock című rövidfilmjéből. A bemutató után Halmos Béla népzenész és Jankity Zsolt a meghívott csángó népzenészekkel közösen rögtönzött minikoncertet varázsolt a film közönsége elé.
A filmek közül Műfajok határán csoportból Laurent Srey és Nicolas Lim „And death will be alright" (És jöhet a halál) című filmjét néztük meg (a mostoha időjárás miatt többszöri nekifutásra), ami párhuzamosan a kinti viszonyokkal, kissé sokkolóan hatott ránk. Három részben láthattunk egy visszafelé forgó világot, ahol minden fizikai törvény - és az ember élet is - teljesen életképtelen. A film csak órákkal később „csapódott le" bennünk, és úgy gondoljuk, egy félelmetes víziót láthattunk hét percben, amiben nem történt semmilyen klasszikus értelemben vett tragédia, mégis félelmetesebb jövőképet mutatott, mint eddig bármi, amit láthattunk: emberek nélküli, kopár betonvilágot.
Lay Bare Csupaszon című hatpercesében az emberi testről láthattunk megszámlálhatatlan közeli fotót mozgófilmmé gyúrva. Olyan testrészleteket, melyeket mindig nézünk egymáson, de így még nem láttuk igazán. A film végét stílusosan egy nagyon idős, ráncos, lezáródó szempárral zárták a rendezők. Többezer makrófelvétel egymásutánja, amit követően - bárhogy nézünk ki, bármilyen a testünk, az életünk - nem leszünk mások, mint egy becsukódó szem... Elgondolkodtató.
A vihar utáni csendet az udvari színpadon törte meg a Kapmec Dolores. Az egyéni zenei arculattal rendelkező zenekar zenéjéhez teljes ráhangolódás szükséges: nem „üt azonnal", lassan bontakozik ki, lassan talált el minket, ami nem feltétlenül rossz. Hajnóczy Csaba gitártémáit mindig is kedveltük, ahogy Kenderesi Gabi távol-keleti rituálékat megidéző, az absztrakt expresszionizmus iránt érdeklődést mutató énekhangját is. Talán ezzel is magyarázható, hogy a Kampec Dolores képzeletgazdag, eredeti szintézise különös dallamoknak, szürreális szövegeknek, finoman töredezett ritmusoknak. Jól hallható a népzenei - magyar és nem magyar - hatás, amely modern jazzel, elektronikus megoldásokkal, helyenként kortárs improvizációval keveredik. A 80-90-es évek underground vonalából megismert zenekar koncertje igazi csemege volt, nagyon kifinomult ízlésről tanúskodott.
Spinifex
Az Ékes teremben a szerintünk John Zorn-i hagyományokat brutálisan jól interpretáló, holland Spinifex játszott, magába olvasztva a nem nyugati világzenét, a nyugati kortárs zenét és az anarchista európai szabad improvizációs műfajokat. Az amszterdami jazz valahol a metal és a szabad zene között mozgó nagyon kemény zene, ahol a kétkezes gitárpengetéstől a földön csúsztatott hangszerekig minden létező eszközt megragadtak a zenélésre. Igazi hangattak volt ez a fülnek, mégis kiéreztük az improvizációk "káoszából" a rendet, a szertelenségből a fegyelmet, a hangszerek különállóságából az összhangzatot. Tökéletesen eltalált minket, ennek tudatában pedig több "zenei sebet" már nem akartunk begyűjteni. Igaz, gyógyulni sem állt szándékunkban a meglévőkből.
További horzsolások pénteken: Dresch Quartet, David Yengibarian, Alabanda, Leena Conquest, Iva Bittová & Hamid Drake.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás