Minden év júliusának első vasárnapján megemlékezünk azokról az egykoron Szombathelyen élő polgárokról, akik nagymértékben hozzájárultak e város fejlődéséhez, kulturális felemelkedéséhez. Emlékezünk továbbá azokra a szülőkre, nagyszülőkre, testvérekre, barátokra, ismerősökre, akik váratlanul eltűntek az utcákról, a villamosról, a boltokból, az üzemekből, a hivatalok asztalai mögül.

Kegyetlen sorsukat, megaláztatásaikat emberi élettel össze nem egyeztethetőnek érezzük, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy a rémtetteknek ember a gazdája. Egyszer már megtette az ember társával azt, amit nem szeretne, hogy vele megtegyenek, ezért kell ezt a súlyos terhet magunkkal vinnünk, gyermekeinknek megtanítanunk, hogy soha, ne történjen meg az, ami egyszer megrázta a világot.

Az örök emlékezést tűzte ki céljául a Szombahelyi Zsidó Hitközség Látogatóközpontjának ezen a napon megnyíló tárlata, mely egyrészt megismerteti a zsidó kultúrát, vallási életet, valamint a II. világháború mártírjai előtt állít méltó és örök érvényű emléket.

A kiállítást Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke nyitotta meg. Ünnepélyes köszöntőjében háláját fejezte ki azoknak, akik lehetővé tették a közösség nagy álmának megvalósulását, hogy méltó emléket állíthatnak az értelmetlen gyilkosságok áldozatainak. A kiállítás célja, hogy az ide betévedő látogató objektív, hiteles, közérthető információt szerezhessen a szombathelyi zsidóság történetéről, a zsidó kultúráról, vallási életről, valamint a holokauszt áldozatairól. A tárlat szakszerű összeállításában a Vas Megyei Levéltár, valamint a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum munkatársai is közreműködtek.

A megnyitón beszédet mondott Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere is. Elmondta: „Gazdagodott Szombathely egy olyan kulturális kiállítással, amely azt mutatja, hogy e város mindig is képes lesz a békés együttélésre, az elfogadásra." Köszöntőjében büszkén hívta fel a figyelmet arra, hogy az antiszemitizmus ellenes megmozdulásokban sosem volt szegény ez a város. Rámutatott arra, hogy az emlékezést tovább kell vinnünk, a küzdelmet tovább kell folytatnunk, el kell mondanunk gyermekeinknek a holokauszt borzalmait, azért, hogy ezek a rémtettek soha többé ne ismétlődjenek meg.

Fotó: parameter.sk

Ezt a közös érdeket szimbolizálja az emlékezés fája, egy zsenge fűzfa, melyet a Hitközség udvarán közös erővel ültetett el a város polgármestere és a Hitközség elnöke.

Az ünnepélyes köszöntő után az egybegyűltek megtekinthették az újonnan megnyíló, két teremben berendezett kiállítást. Az első teremben a zsidóság történetét, annak főbb eseményeit mutatják be műtárgyak, és a falon elhelyezett idővonal segítségével, majd a Szombathelyre történő betelepülést, végül a II. világháború borzalmas, kegyetlen eseményeit elevenítik meg a látogató előtt. A második terem 19-20. századi enteriőrje pedig egy zsidó család, a Széder ünnepi előkészületeit mutatja be.

A szombathelyi zsidóság városunk része, kultúráját, sajátos hitéletét meg kell mutatni gyermekeinknek, a felnövekvő nemzedéknek. Az emlékezésben meg kell teremteni a folytonosságot, hogy az állandó gátat állíthasson az antiszemitizmus elterjedése előtt.

A tárlat megtekintése után gyászmegemlékezést tartottak a Hitközség imatermében. A megemlékezésen jelen voltak azok a holokauszt túlélők, akik megjárták a náci haláltáborok poklait, és bár mára már teljes értékű életet élnek, a borzalmakat soha nem tudják elfeledni.

A megemlékezésen közreműködött Kelemen Zoltán színművész a Weöres Sándor Színház társulatának tagja, valamint Mérei Tamás gordonkaművész, a Savaria Szimfonikus Zenekar Igazgatója.

Bár Szombathelyen nem jellemző az antiszemitizmus, sajnos még mindig van okunk az aggodalomra, ezért hívták fel az antiszemitizmus elleni küzdelemre a figyelmet beszédükkel a rendezvény illusztris vendégei. Elsőként Popovicsné Dr. Tisza Edit a Vas Megyei Kormányhivatal elnöke, aki beszédében megemlékezett azokról a zsidó származású városi polgárokról, akik tetteikkel hozzájárultak a kulturális, gazdasági fejlődéshez. „Az ártatlan emberi élet elvétele elítélendő. Küzdeni fogunk mindenféle erőszak, kirekesztés ellen, ez kötelességünk."- jegyezte meg zárszavában az Elnök Asszony.

Dr. Töll László alezredes, aki a családias, eseményektől érintett hallgatóság hangulatától megérintve komolyan felépített, diplomatikus beszéd helyett inkább arra a kérdésre próbált választ adni, hogy mit jelent a Shoah egy katonának, milyen érzés szembenézni a II. világháború borzalmaival egy olyan embernek, aki felesküdött a haza védelmére. A háborút, az alezredes fegyver-fegyver elleni harc, katona-katona elleni küzdelemként definiálta. A náci katonák által végrehajtott brutális gyilkosságokat, védtelen, fegyvertelen gyermekek, nők, idős emberek, módszeres elpusztítását nem emberi és még inkább nem katonai tettnek nyilvánította. „Akkor az ember megszűnt létezni." A Shoah számára intő példa, egy örök fájdalmas emlék.

Fotó: nyugatijelen.com

Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány elnöke beszédében elmondta, hogy az utókor, a szétszakított családok megmaradt tagjainak legfontosabb feladata az emlékezés, és még hetven évvel a borzalmak után is fel kell rázni a társadalmat. Felhívta a figyelmet azokra a népes érdeklődő tömeg sorai között helyet foglaló személyekre, kiknek családi története akaratuk ellenére összefonódik Európa egyik legszörnyűbb pusztításával. Záró mondataiban elmondta: „soha többé nem tűrjük el a rasszizmust, dolgunk az emlékeztetés, a rasszizmus elleni küzdelem."

Kirschner Péter, a Zsidó Kulturális Egyesület elnöke a zsidó nemzeti identitást erősítette a jelenlévőkbe, hiszen a zsidóság története nem a holokauszt. „Nem csak emlékeznünk kell, az élet él és élni akar. Igenis meg kell mutatni, hogy kik vagyunk, emelt fővel, büszkén bemutatni elődeink tetteit." Az Elnök Úr a gyászmegemlékezés kapcsán még hozzátette: „Soha ne történjen meg az ami megtörtént, még fontosabb ennél, hogy soha ne kezdődjön el!"

A rendezvényen szót kért Valerij Vladimirovics Ljahov az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövetségének követtanácsosa is: „Emlékezzünk a háború ártatlan áldozataira, ám nem csak egy nap kell emlékezni és a szomorú következtetéseket levonni. Emlékezzünk mindig."

A megemlékezés zárásaként Dr. Puskás Tivadar Bárdos Alice utolsó, férjének írt leveléből idézett, aki bár híres szombathelyi hegedűművésznő volt, mégis gázkamrában kellett végeznie.

„Ezen a napon összegyűltünk emlékezni nagyszülőkre, testvérekre, akiknek nem volt más bűnük csak a származásuk."

Gara István kántor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség vallási vezetője is megtartotta megemlékező beszédét, kinek családjának története sajnálatos és megváltoztathatatlan módon összefonódott a munkaszolgálatosok behívásával, az értelmetlen kivégzésekkel. Sajnálatát fejezte ki, hogy ma Magyarországon bárki büntetlenül akár az internet csatornáin keresztül tagadhatja a holokausztot. Németországot és Ausztriát emelte ki, ahol törvény szigorúan rendelkezik ezeknek az egyéneknek a sorsáról. Az antiszemitizmus sajnos napjainkban is jelen van. Vallási vezetőként nem szeretne mást, mint békében, békességben együtt élni.

A gyászmegemlékezés után a mártírok emlékfalánál helyezték el koszorúikat az emlékezők, a rendezvény zárásaként pedig a Bercsényi utcai temetőben közös gyászima hangzott el.

Több száz városi polgár sorsa pecsételődött meg saját vérével az 1944-es gettósítások, kegyetlen kivégzések következtében. A mai jóléti társadalomban élők számára elképzelhetetlennek tűnik ezen események megismétlődése, ám az ördög nem alszik, az antiszemitizmus még hetven év után is él hazánkban, mely mint gyökéren a féreg rág. Őrizzük a békét szívünkben, közösségeinkben, hisz a jövő kulcsa a fiatalság kezében van!

„Ne tedd mással, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek!"