Egyensúlytalanság - Nyugat: Így szeretünk mi... - a Kőszegi Várszínház bemutatója
Képgaléria megtekintése2013.07.19. - 11:30 | FrankenVi - Fotók: Büki László 'Harlequin'
A Kőszegi Várszínházban került bemutatásra a „Nyugat: Így szeretünk mi...” című darab, mely Ady Endre, Babits Mihály, Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső életrajzát, levelezését, verseit felhasználva készült, illetve a róluk szóló anekdotákat veszi alapul. A két részben bemutatásra kerülő darab úgy tűnik, éppúgy keresi az egyensúlyát, ahogy tették azt a költők... vagy tesszük azt mi a szerelemben...
Vágyak, falak, félreértések; szerelem, játék. Végzet, célkereszt és piros lufi. Ahogy Mihályka (Babits) mondta, a vízszintes és a függőleges egy célkeresztet ad ki. Férfi és nő összhangja vagy egyensúlya. Talán mindkettő és egyik sem. Vagy betalál vagy nem. Ha betalál, akkor megszűnik a te meg én, és marad a: mi. Ez lenne az ideális, legalábbis ez a vágyott állapot. Persze nem mindenkinek. Főleg ha költő az ember, és csupán a játék érdekli, a hatás. Embereké, eseményeké, helyzeteké. Az ihlet életet üzemeltető muníciója ez. Ahogy a művészet is az volna a befogadó részére. Amennyiben betalál. Ha betalál...
A hosszú jelenetek, monológok és párbeszédek önmagukban még nem is adnának elég okot arra, hogy a befogadó megerőltetőnek érezze a figyelmet. De az a tény, hogy a Lovagteremben elhelyezett széksorok körülbelül felétől komoly kihívás volt - vagy teljesen meddő próbálkozás - a színpadon vagy előtte elhangzott szavak értése, az már igen. Márpedig egy erősen verbális játékra épülő darab esetén ez komoly probléma. Ahogy az is, hogy a színpad előtt - tehát a széksorral egy szinten - zajló történésekből nem sokan láthattak bármit is (kivétel ezúttal is az első néhány sor). A hallhatatlanságot kompenzálandó, a jelenetek során felcsendülő, zeneileg kellemes dalok - melyek élőzenét jelentettek - már-már nagyobb hangerővel bírtak, mint ami még ideális lett volna a szintén a szereplők által felcsendülő eldalolt versekhez, melyeket az adott költők művei képeztek.
Az eredeti versek mellett a párbeszédekbe csempészett szleng igyekezett a jelenidejű vonatkozását megteremteni a történéseknek. De ilyen elem volt a kosztüm is. Egy kicsit korhű, egy kicsit kortárs. Pont, mint a mindenki mindenkié elgondolása a szerelmi életnek, ami - sajnos vagy sem -, nem csak a költők bohém életét ábrázolandó köszön vissza. Pláne nem napjainkban...
A szereplők amatőr lelkesedése volt az, ami kicsit megmentette a darabot. Az ő szerepbe fektetett energiájuk és munkájuk volt szinte kézzelfogható a színpadon, előtt, mögött. Ez bizony betalált. Annak ellenére is, hogy a bő egyórás első felvonásnak oly esetlenül lett vége, hogy néhányan minden bizonnyal szándékuk ellenére (vagy épp szándékosan?) azt tekintették a darab befejezésének...
A célkeresztbe nem mindig és nem mindenki talál be. Ahhoz tényleg valamiféle bolygóegyüttállás, csillagközi kozmikus erők jelenléte vagy csak a megfelelő egyenesek találkozása szükséges. A darab tanulsága pedig valahogy az egész előadást jellemezte. Az összhang oly törékeny és illanékony, akár a lufiba zárt levegő, és mindenki számára nyilvánvaló a megléte vagy a hiánya. Ellenben a szerelem érzése sokkal inkább csak két ember között nyilvánul meg önnön valójában. S ha valódi és hiteles, akkor ennek mások is látják a jeleit. Valahogy úgy, mint egy jó előadás esetében.
Így bár kaptunk egy kis ízelítőt abból, hogy szerettek ők - akár a költők, vagy a szereplők -, de hogy hogy szeretünk mi... nos, ezt most mi nem annyira szerettük.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1913 szavazat
Új hozzászólás