Főszerkesztő gyanútlanul elmegy kollégája invitálására a megbeszélt időpontban kávézni a Cafe Frei nevű kávéfogyasztási szentélybe.

"Szeretnélek meghívni egy kávéra kedden este 3/4 6-ra a Frei-be. Lenne 1 ötlet, amit meg kellene beszélnünk "élőben". Azért a nem kerek időpont, mert elvileg 6-kor kezd a fotóspróba, ami talán fél 7-kor el is fog kezdődni. Arra oda akarok érni. Előbb meg nem érek rá, meg meleg lesz. Ha bejön az ötlet, abból még bármi kisülhet. A többit majd szóban."

Főszerkesztő szíve örül, hogy a kolléga kreatív énje felülkerekedik a napi taposómalom monotonitásán, lám, valamennyire mégiscsak kiteljesíti az embert az, ami nem kötelező jellegű, hanem szabadon választott. Képes alkotni - dobban belül a boss-i cordis.

Lapfej odaér, leül, kávét rendel, újságot választ és várja, hogy begördüljön új idők új dalaival a laptulajtárs. Fogalma sincs róla, hogy "csapda" az egész. Egy másfél hónapja tervezett kollektíva-meglepi...

Pedig csodásan eltervezte a délutánját. Először a tegnapi karambolt papírozza le, majd kávé & agyvihar kollégával a Freiben, ez úgyis csak 15 perc, meg ő egyébként is megy Karneválszínházat fotózni (nem ment...), úgyhogy 6-ra jöhet is egy újabb röptali: egy kedves gesztus egy kedves hölgytől, akit Áginak hív. Csereoptikát hoz, a javítás alatt állót pótlandó. Ez gyorsan lezajlik, onnan főszerk majd beveti magát a Tófürdő valamelyik medencecsücskébe, és jöhet a magyar-olasz vízilabdaderbi. Komfortos kis késődélutánnak ígérkezik.

Ehhez képest:

Kolléga megérkezik aránylag pontosan. Kicsit sokan van. És olyan ismerősek mögötte a többiek is. Ó, te szent 105 gombos magyar billentyűzet! Ezek a többi kolléga!! Nem egy, hanem több! Mi a túró van itt? Összefutottak valahol, s ha már egy idejön, jön vele a többi is? Az egyik mintha Orsó lenne... okés, sose találkozott még vele a főszerk személyesen, online-nál nem ritka az olyan, hogy évek távlatából egyszer csak realizálódik a személyes felismerés öröme... Ő meg Nora, akivel még szintén nem. Legalábbis, mintha Nora lenne, de az biztos, hogy ha tényleg ő, akkor szintén nem.

Mindenki mosolyog - mintha beteghez jönnének látogatóba csokival, 100%-os üccsivel meg napi sajtóval.

- Menjünk oda középre, ott a foglalt asztalunk - szólal meg a főkolomp. A lapcézár összeszedi az újságot, felemeli a gépét, amire majd a forhant optikát próbálja fel és enged a "csordaszellemnek". Oda megy, ahova a többiek. 

- Mi van itt, valami születésnap? - kérdi totál összezavarodottan.
- Hát persze, a Vaskarikáé! - jön a válasz.
- De az holnap lesz - veszik el a részletekben a "kelepcébecsalt".

Mire ezt kimondja, s 5 kbit/sec adatátviteli sebességgel dolgozó agya felfogja a történéseket, már landol is kezében egy könyv... sok mosolygós arc, sok felényúló kéz - tiszta konzílium-feeling... "Az első öt év" - ez a könyv címe. Igen, könyv! 48 lapos könyv. 48 éves lesz a "mufti"...

Fellapozza. Fogalma sincs, mi van benne. A félhomályra fogja, meg a gyengénlátására. Holott össze van zavarodva úgy, vagy annál is jobban, mint Monty Python szkeccsben a macska. Sejti, hogy neki írtak. Szkript betűkkel ott a teljes kollektíva, mindenkitől egy-egy magánjellegű írás... Mit írhattak privátim? Mi a túrót jelent ő nekik, vagy nekik a vaskarika? VIQ.

Nézi a fotókat, mert minden páros oldalon az van. Az ő fotói. Mellette levő oldalon egy-egy kolléga betűvetése.

- Tiszta személyi kaktusz! - bagatellizál esetlen. 

Ocsúdni ideje alig, mert előkerül egy médiumlogós Eszterházy torta. 

- Tartsd eléd, hogy fotózni tudjam! - jön valahonnan. Ezek nem viccelnek, ebből sajtóhír lesz.

Csak negyedórára és egy kávéra ugrott be, s hirtelen 5 évet pergettek le a szeme előtt. Pár perc alatt 5 évet.

Mivel is csábított a kolléga? "Ha bejön az ötlet, abból még bármi kisülhet."

Kisült, s a főszerk köszöni. A "kaja" ínyenc, minőségi, igazi kultur-kulinárium. Olyan, amilyet nem szakácskönyvből, hanem csak szívvel lehet főzni.

2008. augusztus 14-én pár lelkes arc elindított egy városinak induló, ám mára bőven megyei és azon túli hatáskörű médiumot. Köszönet nekik, köszönet a tegnap emlékezőknek és mindenkinek, aki részese volt ennek az 5 évnek! 

Helye lenne még a nagyívű, patetikus gondolatoknak, hogy a kezdeti nehézségek ellenére, mindenen felülemelkedve, nem engedve - vagy csak épphogy - a tartalomfogyasztói trendek nyomásának, megmaradtunk annak, aminek indultunk. A média egyfajta "firkászhobói" vagyunk, birtokunkban a virtuális tollunk hegyére biggyesztett írói szabadság és kötetlenség áldásával. A mai világban médiumot működtetni úgy, hogy "ne álljanak feletted", szinte kiváltság.

Végül jöjjön a köszönet Mindenkinek, mert ezt az inget bátran magára veheti bárki - méretfüggetlen írónak és olvasónak egyaránt.