Álmosító nemzeti pátosz - Honfoglalás rockopera a Sziget Színház előadásában
Képgaléria megtekintése2013.08.22. - 01:30 | Büki László 'Harlequin'
Eredeti szándéka szerint a hét vezér hazatérését, s azt, hogyan vert gyökeret népünk Európa szívében szeretné megmutatni a magyar fiataloknak Koltay Gergely és Szűts István nagyszabású történelmi rockoperája, a Honfoglalás. Az István, a király óta nem láttunk-hallottunk szerethető és hiteles rockoperát - vagy a zenei egysíkúsága, vagy a közérthetőség oltárán feláldozott, közhelygyűjtemény-jellegű szövege, bárgyú dialógusai miatt. Augusztus 20-án mindkettőt megkaptuk a Sziget Színháztól, miközben a tűzijátékot elfújta a szél... Látványosan csalódtunk.
HIRDETÉS
A rockopera kifejezés nem teljesen fedi a valóságot, mivel az ilyen néven említett lemezeknek nem sok közük van a klasszikus értelemben vett operához mint színházi műfajhoz. Rockopera alatt olyan lemezeket vagy dalciklusokat értünk, melyek egy bizonyos témát dolgoznak fel, vagy a színpadi műhöz hasonlóan történetet mesélnek el. Ismertebb rockoperák például a The Who Tommy, illetve Quadrophenia c. lemezei, a Pink Floyd The Wall c. munkája, vagy a magyar István, a király. (wikipedia.hu)
Rockopera. Számtalanszor eszembe jutott, hogy mekkora blődli ez a kényszeresen behatárolt zenei stílus - az "ősök" alkotásainak minden respektje ellenére. Mint amikor a ballagó felnőttforma gyerekünknek öltönyt veszünk, és a konfekciós textil kabátja határesetesen jó, a nadrágvég viszont bokát verő, és nincs benne tartalék, csak annyi, amit takar a koptató. Kreténül néz ki a gyerek - derékig véleményes, lefele meg kimondottan tré. De azért ráfogjuk, hogy snájdig, nyalka, ne adj isten elegáns! Na, valami ilyesmi a rockopera is. Az ilyen hülyén kinéző gyerek a rockopera. Legalábbis a Pink Floyd, a Who vagy a JCS óta ilyen lett. És akkor a gyerek még meg sem szólalt, ez csak a külcsín (értsd: látvány). Valami nevet kellett adni az effajta zeneszínházi vagy zenés színházi koncepciónak, ám operának zeneileg soványmalac fütyije, rocknak meg annyira kemény és fémes, mint egy lágytojás. Veretes hendikep ez, főleg azoknak, akik a zenei élmény mellett a történetszövésre és annak nyelvi formájára is érzékenyek.
Augusztus 20-a szinte kiköveteli magának az államalapítás története köré épülő programokat, így a Honfoglalás is jó választásnak tűnt. (Akik látták a filmet Franco Neróval a főszerepben, most bizton elhúzzák a szájukat.) Bíztunk benne, hogy a szerzői és rendezői szándék valahol felülreprezentálja az átlagembert, s feltételezi, hogy nemcsak a kitárt karok, a széles mozdulatok és a hosszan kitartott hangok direktsége adja egy mű súlyát, érzelmi és zenei magaslatát, hanem a darab "lelki utóélete", az, hogy mindebből mit viszünk haza, s a nemzettudat fakkba kerül-e belőle olyan üzenet, mondanivaló, ami meghatározza, megerősíti vagy megváltoztatja a nemzeti identitásról alkotott addigi képünket, ismeretünket.
Az István, a király ilyen volt. Nem egy, sem két dalt énekeltünk belőle annak idején, szinte az egész lemezt kívülről fújtuk. Súlya volt annak, ha üvöltöttük, "Árpád népe, hej!", és senkinek nem jutott eszébe nagymagyarozni, nacionalistázni mindezért.
A Honfoglalás láthatóan óvatosabb, olyan, mint egy gyermekeknek írt, nyelvileg konfliktusmentes mese: van benne hét vezér, fejedelem, táltos, sámánasszony, besenyőlány és laza öltözékben táncoló-röppenő leányok, mert a magyarok már akkor is szerettek táncolni. Mennek, vándorolnak, csatáznak, vérszerződnek, majd Árpádot pajzsra emelve fejedelmet választanak. Álmos valahol elveszett útközben, vagy csak bealudt a nemzeti pátosztól. Ahogy én is a rengeteg füst és az olykor indokolatlan fényorgia takarásában követhetetlenné váló történeten. Elhangzott már mindkét közismert dal, a Szállj, szállj sólyom szárnyán, és az Aki szívét osztja szét, és még mindig nem volt vége. Az előadás alatt háromszor hittem azt, hogy na, itt a finis - és egyszer sem volt igazam! Mindenki megfogta a másik kezét, gondoltam, itt színpadelőig jövés lesz menthetetlenül, aztán fenéket, csak hosszú hatásszünet volt, hogy folytatódjék a saga. A dalok, a dallamok az ismerteken kívül jellegtelenek voltak, mintha született volna eredendően két húzódal, ami alapot szolgáltatott egy egészestés produkció ötletének. A nép pedig, az istenadta megbocsátotta a hangtechnikai hiányosságokat, a ki-kimaradozó hangot és az ebből adódó történeti fonalvesztést. Igazságtalanok lennénk, ha a színészekről nem az elismerés hangján szólnánk, akik mindezzel ugyanúgy megküzdöttek. Próbálták menteni, ami menthető, ahogy a hangosító is, aki információink szerint először találkozott a művel.
Apropó, színészek! A társulat nem a legerősebb összeállításában érkezett (és nem is hozta el az alapvető technikai kellékeket, aminek köszönhető volt a halvány hallvány), mintha lenne a darabnak egy "hakni verziója", amit kisebb településekre utaztatnak, vagy stílszerűen vándoroltatnak. Valahol ez is egy kalandozás, csak épp a nézők idegein, idegeivel. Hogy mi állt a (vér)szerződésben, azt nem tudjuk, a pótszékes előadást ingyen tekintette meg a nagyérdemű, aki lelkes és hálás volt, legalábbis a kétfelvonásos darab végén a taps több volt, mint udvarias. A történelmünket feldolgozó előadások emelkedettsége gyakran elfeledteti velünk, hogy ugyanúgy igaz a bartóki gondolat egy rockoperára, mint egy néptánc előadásra, vagy bármely néphagyományt, nemzeteredetet felelevenítő produktumra: "csak tiszta forrásból".
A felnövekvő nemzedéket hitelesen tanítani: felelősség. Főként a nem épp vékonka könyvekbe implementálható történelmünkről. A szándék a tanításra önmagában kevés, ahogy a pátosszal nyakonöntött kivitelezés is az, ha elveszik belőle a lélek. Kapunkilépésig-élmény. Hazaérve már nem jut belőle mesélnivaló. Minden nép kőkemény bibliája saját történelme, amit csak az tanítson, aki "szívét osztja szét", legyen az tanár, művész vagy író...
Ha hivatalosan, tényközlő módon összefoglalnánk a látottakat, akkor azt írnánk, hogy a darabban a Táltos mesélte, énekelte el a hét vezér szövetségének történetét az új haza kereséséről, az etelközi indulástól a Kárpát-medencébe érkezésig. A több mint ezeréves történelmi legenda mozzanatait látványos színpadi képekben megelevenítve láthattuk, visszaidézve a mondák világából ismert múltat.
Függöny.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás