Nagy nevekben most sem lesz hiány! - Az új évad programjait ismertette Mérei Tamás
2013.09.07. - 00:15 | Büki László 'Harlequin'
Három előadásos lesz a Hollywood Classics, aminek Ullmann Mónika és Harsányi Levente lesz a házigazdája, utóbbi lehet, ejtőernyővel landol az előadás előtt. Placido Domingo elcsábítás alatt, Vásáry Tamás marad a zenekar karnagya, az első bérletes koncert pedig Wagner munkásságára fókuszál. A bérletesek hallhatják többek közt Rost Andreát, a King's Singerst és a Nemzeti Filharmonikus Zenekart is. Minderről Mérei Tamás, a szimfonikusok igazgatója tájékoztatta a sajtó képviselőit szeptember 6-án, a Zsinagóga Udvarban.
A statisztika tükrében: Iseumi Szabadtéri Játékok
Mérei Tamás igazgató egy rövid statisztikával kezdte a pénteki sajtótájékoztatót. Az Iseumi Szabadtéri Játékok kapcsán elmondta, hogy az előadásokra összesen 6958-an váltottak jegyet. A jegybevétel is nagyon érdekesen alakult. A tavalyi év tizennyolc milliójához képest az idén huszonnégy millió forint volt a jegybevétel, míg a társasági adó címkézésből jegybevétel után igénybe vehető támogatás tizenöt millió forint volt, összesen tehát harminckilenc millió forint, ami a jegyhez kötötten a rendezvény költségvetésében benne van. Idén többen váltottak jegyet, több előadás volt, a tavalyi kettővel ellentétben idén három programot tudtak megvalósítani.
Neveket akarunk hallani! - Domingo, Wagner, Vásáry, Menyus
A szabadtéri játékok után egy világsztárt jelentett be Mérai Tamás: reményei szerint Placido Domingo Szombathelyen lép fel a jövő év során. Hogy mivel csábítja a direktor Domingót? "Azzal próbáltam érvelni a művész úrnál, hogy jövőre lesz ötven éve, hogy az Iseum területén először felcsendült az első komolyzenei előadás, mégpedig 1964-ben a Varázsfuvola. Az ötvenéves jubileumra való tekintettel kértem meg, hogy próbáljon időt szakítani valamikor a szombathelyi jelenlétre. Hivatalosan 2016-ig egyáltalán nincs szabad időpontja, de az az egy elképzelhető, hogy valószínűleg tavasszal tud Szombathelyre látogatni. Nagyon sokat utazik, és az az időszak a legbiztatóbb, amikor amúgy is Bécsben van. Vezényelni is szokott, és pont ez az időszak, mikor két bécsi koncert között egy-két napra ide tudna látogatni, hiszen az egyórányi autóút rendkívüli előnye Szombathelynek egy ilyen világsztár esetében."
A zenekarnak szeptember 20-án lesz az évadnyitó koncertje és a hagyományoknak megfelelően Szimfónia bérlettel nyit. Nemcsak Giuseppe Verdi, hanem Richard Wagner is 200 éve született, tehát a program az első koncerten Wagner munkásságára fókuszál. Vásáry karnagyúr nem ment nyugdíjba, az ötödik szezont kezdi vele a zenekar, ő lesz az évadnyitó koncert karmestere is.
A hagyományoknak megfelelően évadfüzet fog megjelenni erre a koncertre, ami a 2014 májusáig tartó szezonnak valamennyi bérletes előadását részletesen bemutatja. SSO Magazin címmel tavasszal jelent meg először, ennek a második száma fog kijönni szintén az évadnyitóra. A célja egy olyan olvasmányos, plusz információkkal, kulisszatitkokkal és egyéb érdekességekkel szolgáló felület, ami talán még jobban a zenekarhoz köti a koncertlátogató közönséget.
A Szavak szimfóniája egy szintén tavasszal kezdett sorozata a zenekarnak, amelyben egy-egy zenekari művésszel folytat beszélgetést a kamarateremben. A meghívott művészek elsősorban olyan oldalukról mutatkoznak be, ami nem kapcsolódik a Bartók Termi munkához. Ennek első megjelenése szeptember 18-án 18 órakor lesz, és Menyhárt Péter, alias Menyus lesz a vendég, akit többen, többféle zenekarból ismernek itt Szombathelyen (például), és egyébként a Savaria Szimfonikus Zenekar brácsaművésze.
Bérletek
A három hagyományos bérlet, az Opera, a Kamarazene és a Szimfónia bérlet mellett egy új bérlettel jelentkezik a zenekar, ami a Zenemanók nevet kapta. Talán a névből is kitűnik, hogy kifejezetten óvodásoknak és kisiskolásoknak kínál most már bérletformában tematikus előadásokat.
"Két éve kezdtük ezt a programot, még nem bérlet formájában. Óriási volt az érdeklődés, a szinte csupán szájról-szájra terjedés ellenére háromszor megtöltötték a Bartók Termet. Most négyalkalmas bérletet kínálunk nekik. Októberben az Ősz az erdőben, decemberben Ünnepvárás, februárban Farsangi mulatság és májusban Tavaszváró című előadásaink lesznek. Ezek olyan háromnegyedórás műsorok, amikben a zenészek például macskának festik ki magukat, amennyiben macskaként adnak elő valamit, vagy a műsorvezetés lesz olyan szórakoztató, ami izgalmassá teszi az egyébként ismeretterjesztő műsorokat." - indokolta a bérlet bevezetését az igazgató.
A bérletes előadásokon lesz hallható többek közt a King's Singers együttes, akik a szombathelyi székesegyházban adnak majd koncertet, egy romantikus estet tölthetnek együtt a Szimfónia bérletesek Petró Jánossal, a zenekar egykori karnagyával, de fellép a Nemzeti Filharmonikus Zenekar is. Az operabérletesek számára bemutatják Verdi: A végzet hatalma című operáját, és áriaestjével vendége lesz a Bartók Teremnek Rost Andrea is.
James Bond és udvartartása - Hollywood Classics 5.
A Hollywood Classics ötödik alkalommal eleveníti fel a legismertebb hollywoodi filmzenéket. Sikerére talán jellemző, hogy idén Pécsre, a Kodály Központba kapott meghívást. Az első Hollywood Classics idén Pécsen lesz, október 11-12-13-án pedig a Bartók teremben kerül megrendezésre. Ez is új - eddig mindig két előadás volt, de ezekre sokan nem fértek be, így idén háromszor adja elő a zenekar és sztárvendégei a filmslágereket.
Kiket várhatunk vendégfellépőként? Szolnoky Péter, a Bon-bon együttesből ismert, ő fog három számban énekelni, valamint egy helyi "aranytorok", Újvári Tímea, akit a Timi és a Hot Stuff és egyéb formációkból, akár a Karneválról is ismerhetünk. Ő négy film betétdalát fogja elénekelni. Tavaly hatalmas siker volt Pejtsik Péter karmester jelenléte, olyannyira, hogy az idei évet is vele képzeli el a projekt.
"Róla azt kell tudni, hogy nemcsak, mint karmester tevékenykedik, hanem mint hangszerelő is, és oly módon jutunk hozzá kottákhoz, hogy ő Londonban és Los Angelesben filmstúdiókban együtt dolgozik azokkal, akik által például egy James Bond film zenéjét megkapjuk." - árulta el Mérei Tamás.
A két házigazda Ulmann Mónika és Harsányi Levente lesznek. Utóbbi nagyon elfoglalt, és aznap, amikor az első Hollywood Classics lesz, akkor ő Kecskeméten, egy rendezvényen vesz részt, és ötkor végez ott, így nem maradt más lehetőség, repülőgéppel fog érkezni, hogy fél 8-ra ideérjen. Ebben a Szombathelyi Repülőklub is aktívan részt vesz. Ami még nem tisztázott, hogy bevállalja-e, hogy ejtőernyővel landol...
James Bond film minden alkalommal szerepel a repertoárban, a James Bond Bár ismét üzemelni fog, és a „vodka-martini rázva, nem keverve" az est része lesz újfent. Hogy milyen filmslágerek kerültek be az ötödik "setlist-be"?
"Az Összeesküvéselmélet című filmből az I Love You Baby is felhangzik, a Grease című filmből több dal is szerepel majd, és a Savaria TSE táncosai töltik be ismét a kis űrt, ami a színpad elején található. Lesz Da Vinci-kód, Pearl Harbour, Utolsó Mohikán, Psycho, Egy asszony illata, a Valami Amerika és a Csak szex és más semmi című filmből a Boldogság gyere haza című slágert is hallhatja a közönség. A többi pedig hadd legyen meglepetés. A két éve létező színházi betét sem marad el, és lesz még egy újdonság, ami a szó minden értelmében varázslatos lesz, de egyelőre erről sem mondhatok többet."
Kérdésünkre, miszerint hogyan alakul egy adott év filmzenei repertoárja, Mérei Tamás a következőket válaszolta:
"Egész évben a zenekar művészei illetve az irodai dolgozók, amikor egy-egy betétdalt hallanak, amiről úgy érzik, hogy nagyon jó, azt jelzik. Ezeket én felírom, így összegyűlik egy lista. Van egy-két objektív szempont, aminek meg kell felelni. Ilyen az egyik, hogy legyen egy James Bond film mindenképpen. Ez idén a Skyfall lesz. A műsor elején és végén kell egy mozgalmasabb zene, emellett kell egy vagy kettő sztárfellépő, így az is fontossá válik, hogy milyen énekes számok jöhetnek szóba. Összegyűlik 20-25 szám, amiből kiválasszuk azt a 10-12-t, ami végül a műsorban elhangzik. Ez már dramaturgiai kérdés is, és ezen a ponton nagyjából a zenekar művészeti vezetője dönt.
Nem elhanyagolható szempont a jogdíjak kérdése sem, hiszen bármennyire is szeretnénk bizonyos filmek betétdalát előadni, ha azokból nincs elérhető kotta, mert még nem járultak hozzá, hogy eljátsszák. A Skyfall esetében a dal szerzőjét - szintén Pejtsik Péter ismeretsége révén tűzhetjük repertoárra a dalt - nagyon érdekli az, ami itt szimfonikus zenekarra átíródik, és lehet, hogy azt mi adjuk kölcsön neki. Ahhoz hozzájárult, hogy át lehessen dolgozni."








Új hozzászólás