Már régóta szemezgettünk Marokkóval, mint lehetséges úticéllal, de a gondolat, hogy „hátizsákos" túrát szervezzünk oda, akkor fogalmazódott meg végérvényesen bennünk, amikor megtudtuk, hogy a fapados légitársaságok, a Ryanair és a Wizzair járataival belgiumi, olaszországi vagy franciaországi átszállással eljuthatunk Fezbe, Marrakeshbe, vagy akár Rabatba is.

Miért éppen Marokkó?

Az elmúlt években minden utunkat mi magunk terveztük meg, egyrészt mert meggyőződésünk, hogy ily módon az utazási irodák ajánlatainál jóval kedvezőbb áron, lényegesebben többet láthatunk egy adott országból, ugyanakkor oda megyünk és ott állunk meg, ahol mi szeretnénk, és nem ott, ahol az idegenvezetők mondják. Az internet segítségével minden megszervezhető, lefoglalhatóak a szállások, egyszóval minden információ megszerezhető.

Marokkó a „legnyugatibb Kelet" országa, a turisták kedvelt úticélja. Itt minden megtalálható: egzotikus tájak, az ezeregy éjszaka meséibe illő óvárosok, a sivatag fölé magasodó hóval fedett hegyek, óceánpart, romantika. A közbiztonság jó, a helyi hatóságok kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat, a helyiek pedig vendégszeretőek. Talán ez az oka annak, hogy évente több mint 12 millió turista érkezik Marokkóba a világ minden részéről, de legfőképpen Európából. Bár honfitársaink legnagyobb része egy-két hét Agadirban tett látogatással „letudja" Marokkót, ez hatalmas bűn, mert valójában ennek az újonnan felépített üdülővárosnak a határain túl kezdődik az igazi látnivaló. Valahol olvastam azt a francia közmondást, hogy „Agadir-rien de dir", vagyis Agadirról nincs amit mondani, és hát a helyiek csak tudják...

Marokkóba a legtöbb turista a négy királyi város - Fez, Marrakesh, Meknés és Rabat - meglátogatása miatt utazik. A jelenlegi királynak mindegyik városban van palotája, a nagyközönség előtt azonban ezek zárva vannak. A király képe egyébként mindenhol megtalálható, éttermekben, pályaudvarokon, de a legkisebb üzlet falán is.

Az országban a hivatalos nyelv az arab, de mivel négy berber törzs él az országban, amelyek különböző nyelvet beszélnek, a berber nyelvet is sokan használják. Északon nagyon sokan értik a francia nyelvet, ezért csak remélni mertem, hogy végszükség esetén középiskolai francia nyelvtanulásom maradékai a felszínre törnek, így talán nem veszünk el.

Utunkat úgy terveztük meg, hogy végiglátogatjuk a királyi városokat, és ha már belevágunk a kalandba, akkor az legalább két hétig tartson. Rabattal, a legfiatalabb királyi várossal kezdünk, majd a Tanger, Chefchaouen, Meknés útvonalon Fezig bérautóval utazunk, majd Fezből Marrakeshbe vonattal. Marrakeshből szervezett úttal átmegyünk az Atlaszon túlra, egy sivatagi túrára, majd ha lesz kedvünk és további energiánk, egy újabb bérautóval Marrakeshből lemegyünk Dél-Marokkóba.

...a világ összes régi Mercedese valamilyen úton-módon ide kerül

Az autókölcsönzés meglehetősen drága Marokkóban, kevés olyan cég van, amelyiknél lehetőség van arra, hogy a bérautót ne a felvevő helyen lehessen leadni. Végül a jól ismert Hertz nemzetközi cég mellett döntöttünk. Az autó átvétele ennek ellenére nem volt zökkenőmentes, mivel a megrendelt Peugeot 206 helyett egy légkondi nélküli Dacia Sandero-t ajánlott fel nekünk a rabati iroda alkalmazottja, ami a 40 fok körüli hőségben nem tűnt a legideálisabb megoldásnak. Hosszas vita és alkudozás után végül sikerült egy légkondis VW Polóval útra kelni.

Pestről Brüsszel-Charleroi átszállással indultunk el Rabatba. Már a belga repülőtéren, a felszállásnál látni lehetett, hogy Európán kívülre utazunk, hiszen néhány európai hátizsákos turistán kívül a gép hazalátogató marokkóiakkal volt tele, és a hangzavar is erősebb lett. Háromórás repülést követően érkeztünk meg a rabat-saléi repülőtérre. A repülőtérről csak taxival lehet bemenni a városba, ennek megfelelően a bejárat előtt rengeteg 30-40 éves, lerobbant Mercedes várta az utasokat. Ezek a grand taxik, amelyek a városokon kívül is közlekedhetnek. (A Marokkóban tett utazás óta meggyőződésem, hogy a világ összes régi Mercedese valamilyen úton-módon ide kerül, hogy dicső pályafutását befejezhesse.) A grand taxikon kívül Marokkóban egy másik fontos közlekedési eszköz a petit taxi, ezek a városokban közlekednek, de minden városban más a színük. Mivel rendkívül olcsók -legalábbis a magyar taxik áraihoz képest -, népszerűek úgy a helyiek, mint a turisták között. Bárhol és bármikor leinthetőek, és mindenhol ott vannak.

A mi repülőtéri taxisofőrünk nagyon makacs ember volt, nem lehetett alkudni vele, az általa diktált 200 dirhámért (kb. 5000.- Ft) vitt el minket a Bouregreg szállodáig, ahol a szállásunk volt. Lényegesen kevesebb összegre számítottunk, vagy legalábbis reméltük, hogy alkudhatunk a fuvardíjból, de nem így történt. Azt nagyon hamar megtapasztaltuk, hogy a fehér embert szó szerint két lábon járó fejőstehénnek nézik a helybeliek, és minden szolgáltatásért többet kérnek tőlük. Néhány nap elteltével aztán megtanultunk alkudni, mivel már ismertük az árakat, és ha nem tetszett a felajánlott ár, szó nélkül továbbálltunk.

...le kell vedleni egy kicsit megrögzött európaiságunkat

A szálloda a medina, az óváros közvetlen közelében volt, így rögtön belevetettük magunkat a falon túli szűk sikátorok világába. Bár már többször jártunk arab országokban, az első élmény mindig egy kicsit sokkoló, mindig le kell vedleni egy kicsit megrögzött európaiságunkat, hogy a szemét ne szemétnek tűnjön, az illatok, színek, viselkedési formák megszokottá váljanak, hogy ne csodálkozzunk rá minduntalan minden számunkra furcsa emberre és jelenségre, és megtapasztaljuk a helyiek mentalitását, nyugodtságát.

Rabat a legfiatalabb királyi város, 1912 óta Marokkó fővárosa. Méltatlan módon nem tartozik a turisták kedvenc úticéljai közé, annak ellenére, hogy fekvése és hangulata erre érdemessé tenné. A közel kétmilliós főváros lényegében két városból áll, Rabatból és Saléból, amelyeket a Bou Regreg folyó választ el egymástól. A folyót átívelő modern hídon közlekedik Marokkó két villamosvonala, ez köti össze a városokat. Mivel egy végállomástól-végállomásig típusú próbaútra mi is elmentünk, állíthatom, hogy irigylésre méltóan tiszta és modern, légkondis szerelvényekről van szó. Egy vonaljegy 6 dirhámba kerül, ami megközelítőleg 200 Ft.

Rabat leghíresebb látnivalója a befejezetlen minaret, a Hasszán-torony, valamint a közvetlen közelében található V. Mohamednek, a modern Marokkót megteremtő első királynak épített mauzóleum, amely nem muzulmánok számára is látogatható. Mivel ezek közel voltak a szállodához, még az első délután sikerült megtekinteni őket. Ahogyan besötétedett, a szálloda melletti tér megtelt emberekkel: mindenki árult valamit: frissen facsart narancslét, kaktuszfügét, használt ruhákat (a földön), gyümölcsöt, színes édességeket. Később megjelentek a hal- és kolbászsütők, a tér füstbe és illatfelhőbe borult. A taxiállomáson hosszú, szófogadó sor várta a következő grand taxi megjelenését.

Másnap reggeli után elindultunk, hogy felkeressük a dombtetőn a középkori óvárost, amely egy kapukkal és bástyákkal körülvett várfalon belül, a kasbahban található. Ez a Kasbah el Oudaja, ami lényegében egy erődített városrész. A várfalon belül teljes épségben megmaradt a XII. századi óváros kanyargó utcáival, hófehér házaival és kékre festett ajtajaival, ablakaival. A kasbahból, azaz a várból át lehet menni a gyönyörű és gondozott Andalúz kertbe, amely nevét nem cáfolva lehetne akár Córdobában vagy Granadában is. A dombról szép kilátás nyílik az óceánra, a Bou Regreg folyó torkolatára és az átellenes Saléra. A kasbahhoz közel található egy hatalmas arab temető, és le lehet ereszkedni az óceán partjához. Ugyanitt van a rabati városi strand is.

Bár még lett volna látnivaló Rabatban, indulnunk kellet az autókölcsönző irodába, hogy folytathassuk utunkat Tangerbe. Sajnálom, hogy nem láttuk a Zaha Hadid, bagdadi születésű brit sztárépítész által tervezett színház, a Grand Theatre de Rabat épületét.

Kaotikus közlekedés, folyamatos dudálás - balesetek nélkül

Már első nap megtapasztaltuk, hogy a közlekedés Marokkóban nem olyan, mint amit mi megszoktunk. A városok kétsávos útjain négy sávban közlekednek, köztük kordék, áruval megrakott öszvérek, biciklisek, egész marokkói családokkal megpakolt robogók - természetesen bukósisak nélkül -, és mindez folyamatos dudálás közepette. Az úttesten átmenni gyalogosként sem egyszerű, mivel a sofőrök nem állnak meg a zebránál, az autózás pedig egyenesen életveszélyes manővernek tűnik elsőre. Annak ellenére, hogy a közlekedés kissé kaotikus, 15 nap alatt egyetlen (!) közlekedési balesetet sem láttunk. Máig sem értem, hogyan sikerült az autót épségben, egy karcolás nélkül leadni Fezben. Lehet, hogy ebben nagy szerepe volt férjem kiváló alkalmazkodási képességének, aki pár óra alatt felvette a helybeliek vezetési stílusát, és lelkesen dudált - ha kellett, ha nem.

Rabatból csak harmadik nekifutásra sikerült kijutni, majd megtalálni a Tangerbe vezető autópályát. Az autópálya egyébként kiváló minőségű, a sebességkorlátozást mindenki betartja. Útközben beugrottunk egy tengerparti kisvárosba, a fehér-zöld színekben pompázó óvárossal rendelkező Asilahba, amelyet minden Marokkóba utazó számára csak javasolni tudok. Kevés ilyen rendezett marokkói várost látni. Sok külföldi vásárolt itt magának házat, javarészt spanyol és francia művészek.

Tangerbe este érkeztünk meg, így esélyünk sem volt, hogy megtaláljuk a szállodánkat. Egy helybeli taxisofőr volt olyan kedves, hogy kiszállt az autójából, beült hozzánk, és elnavigált a szállásra. Semmit nem fogadott el, kezét a szívére tette, meghajolt, majd gyalog indult vissza elhagyott autójához.

Tanger - ellentétben a négy királyi várossal - nem annyira gazdag építészeti és képzőművészeti látnivalókban. Nyüzsgő város hatalmas forgalommal, épülő lakóparkokkal és bevásárlóközpontokkal. Az egykori protektorátust legtöbben fekvése miatt keresik fel, hiszen kikötőváros, látni lehet a spanyol partokat. Itt is elkülönül az óváros (medina) és az újváros. Mi az óváros meredek utcáin kapaszkodtunk fel a kasbahig. Érdemes felkeresni az óváros lüktető főterét, a Grand Soccot, valamint a Petit Soccot is.

Tangerből is igen nehéz kijutni a közlekedés miatt, az ottani körforgalmak kihajtási szabályait képtelenség megérteni: lényegében az „aki kapja marja"-elv érvényesül, és legtöbbször a legbelső sávból igyekeznek ki az autósok, átcsörtetve négy-öt sávnyi autó (csacsi, kordé, robogó, lovaskocsi) előtt.

...a környező hegyekben termesztik az Európába kerülő hasis 70%-át

A várost elhagyva a Rif hegységen át vezetett az utunk, lenyűgözően szép tájak mentén. A tetouani városnézést kihagytuk az idő rövidsége miatt, de az is lehet, hogy még nem dolgoztuk fel a tangeri közlekedés „élményeit", és csak féltünk bemenni egy újabb nagyvárosba. A Chefchaouen felé vezető letérőt a lelkes fotózásnak és videózásnak köszönhetően eltévesztettük, és véletlenül elkeveredtünk egy, a Földközi-tenger partján levő, Tetouantól 20 km távolságra található nyaralóhelyre. Végül negyedszeri nekifutásra, rendőri segítséggel sikerült megtalálni a helyes utat.

Chefchaouen az a város, amelynek meglátogatásához makacsul ragaszkodtam, miután az interneten láttam néhány róla készült képet. Meglátni és megszeretni... A harmincezres „kék város" a Rif hegység szívében fekszik, 2000 méter magas hegyek között. A városban a házak falait kékre, az ajtókat és ablakokat sötétkékre festik.

Chefchaouen a hátizsákos turisták Mekkája. Ennek a hangulat mellett talán az is az oka, hogy a környező hegyekben termesztik az Európába kerülő hasis 70%-át...

Az óváros egy meredek dombra épült, amelyre szűk utcácskák kanyarognak fel. Akár a Sierra Nevada hegyei között is lehetne a település. Szállásunk a Riad Baraka volt, amelynek egy angol hölgy a tulajdonosa, aki 18 éve él Marokkóban. Érdekes, hogy a hölgy ugyanazt mondta, amit két éve Mexikóban egy svájci származású étterem-tulajdonosnő a dzsungel közepén: azért hagyta el szülőhazáját és kezdett új életet, hogy meneküljön a stressztől, és nyugalomra leljen.

A riadok panzióvá átalakított lakóházak, átriummal, tetőtérrel, autentikus marokkói stílusban berendezve. A mi szállásunk is ilyen volt, egy nagyon jó ízléssel berendezett, hangulatos magánpalota.

Chefchaouen utcáin a végtelenségig lehet sétálni, belesni a kis üzletekbe, a cipészekhez, szabókhoz, rézművesekhez, megcsodálni a kékre festett veretes ajtókat, a cizellált ajtókopogtatókat, hallgatni a müezzin hangját, rácsodálkozni a kis kávéházak előtt ülő, békésen mentateát szürcsölgető férfiakra. Este, kikeveredve a sikátorokból, a kasbah melletti gyönyörűen megvilágított téren elfogyasztottuk életünk első tajin vacsoráját és mentateáját, a sok kóbor macska kíváncsi pillantásának kereszttüzében...

Folytatjuk...