Mindig is tudtam, hogy ez az út erre vezet, át a kibogozhatatlan bogáncserdő sűrűjének árnyékán, el egészen odáig, ahol nem kezdődik el a semmi.

Nem kezdődik el, és sosem lesz vége. Ez ott a végtelen. Csodásan áhított. Elérhetetlen? Nem. Hisz épp ott van, láthatod. Itt van, éppen itt. Ja, hogy ez sem elég? Akkor?

Talán mégsem. Talán mégsincs olyan, hogy nincs kezdete és nincs vége? Reménykedés, álomlátás, hallgatás. Versek, megtört sorok, vesszők és sóhajok. Híd? Meleg víz vagy hideg? Inkább a langyos homok, ami miközben lépkedsz, beeszi magát a lábujjaid közé és a körmöd alá. És akármeddig áztatod, egy jó darabig nem tisztul ki teljesen.
Teljesen. Hogy is lehetnél teljes?

Mi az, ami teljes lehet? Például a Nap. A nap teljesen forró. Hozzánk képest. A Hold hűvös, mégis elérhetőbb, mint a Nap melege. A hűvösség állandó, megnyugtató, teljes. De a Nap? Nem, a Nap egészen más kategória.

A Gravitáció is fordítva működik. A Hold kicsi, nem sok mindent vonz magához, kivéve a tekinteteket. És állja is mindegyiket rendületlenül. Nem úgy a narancsfolt, ami hatalmas erővel vonzza magához mindazt, amivel aztán nem sok mindent tud kezdeni azon kívül, hogy elégeti, vagy ellipszis alakú pályára kényszeríti. És még nézni sem lehet tartósan... Hát hol itt az igazság?

Talán ne itt keresd. Keresd ott. Keresd ott, ahol elkezdődik a semmi, és válaszok helyett a tenger látványa tárul eléd. Ott lehet, hogy megleled, de ha másba nem, homokba mindenképp léphetsz. Többször is egy nap.

A Bogáncserdő bogáncsai gáncsolták el a fehér lábakat. Harisnyán át, zoknin kívül, szakadt szoknya, veríték, néhány sor idézetként és egy kaleidoszkóp. Vidám vagy és szomorú, boszorkány és tündér, itt vagy egyedül, aztán közben pedig mégsem. Semmi sem olyan félkész, mint minden pillanat. És amikor kopogtat a kapun, vagy inkább a vár robosztus ajtaján, az ablakból nézve hallucinálod, hogy tényleg ott áll. S ha úgy is lenne, vajon ki hinné el, hogy valóban beengedheted, és amikor a kezed a kilincsen van, vajon tényleg aszerint cselekedhetsz, mint amit elképzeltél? Ki hinné el?

S ki hinné el, hogy tényleg belép azon az ajtón, és többet nem megy sehova, vagy legalább egyetlen helyre már nem indul. Vissza. Ki hinné ezt el?

Elég-e a megérkezés abban az esetben, ha a Nap a cél, de ott a gravitáció? Hova tudsz ilyen esetben megérkezni?

Mindig kérdezel, de sosem a válaszok miatt. Nem félsz, hogy egyszer csak túl sok lesz valamelyikből?
Ettől az egytől felesleges félni. Ezeknek tényleg sosincs kezdetük és végük. Nincs olyan, hogy túl sok.
Így hát marad minden, álomlátás, zoknin kívül, hallgatás, néhány sor idézetként és egy kaleidoszkóp.