Csepregi Advent 2013 - Lángra gyúlt a negyedik gyertya is a csepregi Promenádon
Képgaléria megtekintése2013.12.23. - 13:30 | Kóbor Károly
A csepregi Promenádon december 22-én lobbant fel a negyedik gyertya az adventi koszorún, Csordás Attila és Tóth Marcell közreműködésével.
A már hagyományokra visszatekintő Adventi gyertyagyújtáson több mint százan gyülekeztek a csepregi Promenádon elhelyezett koszorúnál. Finta József plébános mondott szívhez szóló, ünnepi prédikációt, majd Tóth Marcell és Csordás Attila meggyújtotta a negyedik adventi gyertyát is.
A téren felállított ideiglenes színpad mellett pásztorjátékot mutatott be a helyi Szent Miklós Plébánia Ifjúsági csoportja, remekbeszabott produkciójuk emelte az ünnep fényét.
Ezután a művelődési ház színháztermébe vonult a közönség, mindenki be sem fért a műsorra, így a kinn maradtak az aulában beszélgettek egy jóízűt. Akinek azonban jutott hely, azt páratlan műsorral várta Kancsó Zoltánné vegyeskara. Először a Vocal Spirit Show Kórus - akiknek nagy része a Csepregi Vegyeskar Egyesület fiatal hölgytagja is egyben - és a Dr. Csepregi Horváth János Általános Iskolában szerveződő kamarakórus nebulói adtak egy nagyon szerethető előadást Horváth Katalin vezetésével. Aztán a Vegyeskar pillanatai következtek - csodálatos dalokkal köszöntötték a karácsonyt és vastapssal fejezték be adventi műsorukat.
A programok után az aulában forralt bor, tea, sütemény és kalács várt mindenkit - a hangulat magasan szárnyalt, fotóink is tanúsítják.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás