Az Iskolatáskától a Requiemig – nekrológ Hajdu Sándor zeneszerző, karmester emlékére

2014.01.03. - 20:45 | Delacasse Bencze Erzsébet - Fotó: archív

Az Iskolatáskától a Requiemig – nekrológ Hajdu Sándor zeneszerző, karmester emlékére

Megrendülten fogadtam a szomorú hírt: Hajdu Sándor zeneszerző, karmester, Nagykanizsa Város Vegyeskarának örökös karnagya, a Bergendy együttes egykori tagja, a legendás "Iskolatáska" című sláger szerzője életének 75. esztendőjében, 2013. december 30-án Balatonbogláron, családja körében elhunyt.

HIRDETÉS

Egy kedves kollégát és jó barátot veszítettünk el. Zenei polihisztor volt, mindent tudott a zenéről, és minden hangszert életre tudott kelteni. Egészsége fokozatosan gyengült, októberben szívműtéten esett át, amelyből felépült. 23-án Nagykanizsára, szeretett kórusához vitte a szíve, a Sarlós Boldogasszony templomban vezényelte saját karácsonyi feldolgozásait, és szokásához híven megénekeltette a közönséget. Akkor még senki nem sejtette: utoljára...

Fotó: Szakonyi Attila (zaol.hu)Hajdu Sándor 1939. június 5-én született Nagykanizsán. 5 éves korában már zongoraleckéket vett, tanulmányait a győri Zeneművészeti Szakiskolában zongora, trombita, zeneszerzés szakokon folytatta. Zeneszerzést tanult a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolán, majd 1962-től 1966-ig a Liszt Ferenc Zeneakadémia karnagyképző szakán fejezte be tanulmányait, ahol Kodály Zoltán tanítványa volt.1958-ban kinevezték a győri Kisfaludy Színház zenei vezetőjének, 1962 és 1965 között a Színművészeti Főiskola és a Budapesti Táncegyüttes korrepetitora. Előbb a Ganz-Mávag Férfikar, majd a Filmgyár karnagya volt. 1967-ben trombitásként lépett be a Bergendy együttesbe, ő szerezte többek között az Iskolatáska, a Bánatos dal, a Meddig tart egy szerelem, a Rés a tetőn és a Hétköznapi balladák című dalokat. Színházi karrierje 1980-tól a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színháznál folytatódott, majd a kecskeméti Katona József Színház, Békéscsabán a Jókai Színház, 1992-től 2005-ig pedig a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház zenei vezetőjeként dolgozott. 1995-től 2003-ig a Zalaegerszegi Városi Vegyeskarnak volt a karnagya. Vezetésével a kórus 1998-ban „Hangversenykórus Cum Laude" minősítésben részesült. Közben 2000-től a zalai Szilvágyi Népdalkör vezetőjeként is tevékenykedett. 2005 tavaszától a Nagykanizsai Városi Vegyeskar karnagyaként dolgozott. 2010-ben a KÓTA minősítő hangversenyén „Hangversenykórus" címet értek el, 2012-ben pedig munkássága elismerése gyanánt szülővárosa a „Nagykanizsa Kultúrájáért" címmel tüntette ki.

Zeneszerzői munkásságát hosszan lehet méltatni. Számtalan szép kórusmű, örökzöld sláger és koncert őrzi emlékét. Több musicalt, mesejátékot, valamint zenés játékot vitt színpadra. Komponált misét és Requiemet, több zalai költő versét megzenésítette, amelyeket népdalfeldolgozásaival együtt kórusai hazai és külföldi közönség előtt rendszeresen előadtak. A zongora virtuózaként híres volt dzsesszimprovizációiról, olyankor más dimenzióba került, és akár órákon át fel sem állt a zongora mellől.

 

Ismeretségünk, barátságunk 1992-ben kezdődött a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban. Sanyi zenei vezetőnek, jómagam korrepetitornak, énektanárnak szerződtem. A Mágnás Miska c. operettel debütáltunk. Én egy súlyos autóbaleset után kezdtem az évadot, szegény Sanyi nyakában maradt szinte az összes korrepetíció. Egy ilyen zenei géniusz mellett eleinte szinte egy akkordot is alig mertem leütni a zongorán. A próbákon gyakorta játszottunk három- illetve négykezeseket. Akárhogyan is, de megtanított zongorázni, amiért örök hálával tartozom neki. Aztán megegyeztünk, hogy én inkább a hangképzéseket és a kórusmunkákat vállalom. Mindketten tanítottuk a Hevesi Sándor Színészképző stúdiósait is, és amikor a Zalaegerszegi Városi Fiúkórus munkáját betegségem miatt nem tudtam ellátni, mindig számíthattam a segítségére. Miután végleg elköszöntem a kórustól egy rövid ideig vezetőként is irányította. Több művet komponált a helyi énekkaroknak, a fiúkórusnak, a Vegyeskarnak, a Canterina Kamarakórusnak, a Happy Singers együttesnek. Önzetlen, segítőkész, kedves humorú, igazi közösségi embert veszítettünk mi kollégák, barátok. Sok kedves, aranyos emléket, sztorit őrzünk róla. Munkájában gyors, ugyanakkor igényes volt. Azok közé a ritka emberek közé tartozott, aki soha nem volt eltelve önmagától. Egyszerűen csak tette a dolgát, ami mindig volt neki. Néha túl sokat is vállalt...

„Nincs mese, dolgozni kell. Egy pillanatra sem szabad leállni, amíg az emberre számítanak." -­ nyilatkozta nem is oly régen.

Nyugdíjas éveit nyugodt környezetben élte, a Balaton-parton telepedett le. Imádott horgászni, a kis vitorlásával gyakran kihajózott. Mindig nagy szeretettel és tisztelettel mesélt feleségéről, aki „kivételes társ" volt, jóban, rosszban egyaránt.  Az utolsó találkozásunkkor is büszkén mutogatta gyermekei, unokái fényképeit.

Kortalan volt, tele tervekkel. Éppen egy operán dolgozott...  A tőle megszokott, kedves mosolyával arcán váltunk el egymástól.

Akkor még nem tudtam: utoljára látlak. Köszönök mindent, a sok segítséget, a fiúkórusnak írt műveket, a versem megzenésítését, amit kérés nélkül szeretetből komponáltál. Sokan szerettünk... Most elengedlek, drága Sanyi, de örökre a szívemben élsz.

Nyugodj békében!

Családja, barátai, tisztelői végső búcsút 2014. január 4-én, szombaton, 11 órakor vehetnek tőle Balatonbogláron, az Attila úti temetőben.

 

Új hozzászólás