Ez utóbbihoz persze kellett a 80-as évek nemzetközi blues-revival hulláma is, Steve Ray Vaughan-nal, a Blues Band-del, Gary Moore-ral. Így került aztán a reflektorfénybe Póka Egon és a Hobo Blues Band, Vas Zoli és a Bistro Blues Band, Tátrai Tibusz és Török Ádám bandái, végül a gyökér-bluesig visszanyúló legendás Palermo Boogie Gang alakulata. Ennek alapítója az a Fekete Jenő gitáros-énekes volt, aki egy évtizeddel később, 1996-ban egy másik blues-formációt, a Muddy Shoes-t is útjára indította, s akik a Lamantin Klub vendégeként péntek este egy jó hangulatú bulit csaptak a nagyérdeműnek.

Jenő három gitárt pakolt ki balra maga mellett: a countryblues dalokhoz, így a 30-as évek Big Bill Broonzy dalaihoz akusztikus gitárt, a 40-es-50-es évek Chicago-blues bottle-neck, azaz üvegnyak-technikájú darabjaihoz a bal kéz kisujjára húzott, fémgyűrűvel pengetett fémbetétes dobro-gitárt, míg a 60-as, 70-es évek R&B számaihoz az általánosan használt elektromos gitárt.

Az amerikai bluesiskola gyakorlatának megfelelően sohasem virgázott, tekert sűrűn: riffjei, rögtönzései kevés hanggal, ritkára fogottan szóltak, de hatásosak, szuggesztívek maradtak. Mint a blues nagy öregjei, John Lee Hooker, Muddy Waters vagy B. B. King, a gitáros is széken ülve énekelt és játszott, csak egy-két felturbózott boogie lejátszásakor állt fel. Ripoff Raskolnikovval, az orosz nevű, de gyakorlatilag magyarnak tekinthető osztrákkal együtt ők a magyar blues-gitározás nagy öregjei annak ellenére, hogy éppen csak elérték az 50-et. Nagy Szabolcs, az örökké mosolygó, visszafogottan szereplő zongorista- virtuóz egyike Magyarország legjobb billentyűseinek. Öreg Korgján megállíthatatlanul gördültek a blues-, és a boogie- futamok, gyakori improvizációit pedig- és ez igencsak érdekes volt -, gyakoribban követte a szombathelyi közönség elismerő tapsa, mint a zenekarvezetőét. Mezőfi „Fifi" István dobost még a Palermo-ból hozta magával Fekete, aki számos blues- és rockformációban zenélt, s zenél most is.

Legutóbb a Mojo Workings-szel hallottam a pesti Muzikumban őt, ahol ugyanúgy, mint itt is, biztosan hozta a ritmust, de ha kellett, begorombult, mint az I Wanna Make Love To You c. őrületben is, ahol a dobszólójában csak úgy repkedtek körülötte a dobverő faszilánkjai, míg Pengő Csaba megbízhatóan hozta sűrű nyolcadjaival a basszust.

A műsor vegyes volt, így színes is: jug band, countryblues (Big Bill Broonzy), chicago blues ( Elmore James, Eddie Boyd, Willie Dixon), countrys, bluesos rock and roll (J.J. Cale) és bluesrock (Eric Clapton) is volt a repertoárban. Az egyik lassú bluesban Jenő lejött a pódiumról, és ameddig a gitárzsinór engedett, elvegyült a közönség közé, már-már az asztalokhoz ült. A ráadás számok - háromszor tapsoltuk vissza aznap este a Muddy Shoes-t - azonban kivétel nélkül fergeteges boogiek voltak: a Shake Your Moneymaker, a Boom-Boom, és az Everyday I Have the Blues. Ez utóbbinál, - hiszen a show még a blues-ban is kell - a gitáros és a basszeros odaült a zongorista mellé, és hárman játszották Memhis Slim örökzöldjét, ügyesen beosztva a 6 oktávnyi területet egymás között. A majd két és félórás koncert jól szolgálta Szombathelyen a blues ügyét. Várjuk a folytatást, legkésőbb a nyári Lamantin-sátorban...

(Fotóink a február 14-i, Muzikum Klubban adott koncerten készültek)