2014. április 7-én délután Sopron volt a második állomása annak az összesen 11 állomást felölelő országjárási sorozatnak, amit a Pro Scientia Aranyérmesek Társasága 2014-es projektje során valósított meg. Az előadássorozat címe: „Te is lehetsz tudós! Te is lehetsz kutató!".Az érmesek az országot járva egyetemeket és középiskolákat kerestek fel, hogy összegyűjtsék a kutatóvá válás legjobb hazai gyakorlatait, és a pozitív példák segítségével bemutassák a fiatal közönség számára a tudományos pálya szépségeit. A PSAT képviselőinek nem titkolt szándéka volt továbbá, hogy elősegítsék a fiatalok számára a megfelelő információhoz jutást, és összegyűjtsék az egyetemisták és középiskolások véleményét, kérdéseit és az esetleges problémáikat is.

A második előadásnak a Nyugat-magyarországi Egyetem adott otthont, ahol a nézőközönség aktív tagjai a helyi egyetem Gidai Erzsébet Közgazdaságtudományi Szakkollégiumának tagjaiközül kerültek ki. Az előadást egy interaktív eszmecsere követte, ahol az előadó és a közönség beszélgetett, véleményt cserélt és olykor vitatkozott is.

Szatmári Alexandra, a PSAT képviseletében beszélt a tudományos kutatáshoz kapcsolódó legfontosabb mérföldkövekről, ezen belül a (O)TDK fontosságáról. Az előadáson részt vevő diákok közül többen indultak már TDK-n és OTDK-n is, így az ő személyes véleményük is színesítette az előadó beszámolóját, aki 1997-ben mint előadó, 2003 óta pedig az összes OTDK-n mint zsűritag, bíráló, illetve a közgazdaságtudományi szekció PSAT küldötte vett részt. A prezentáció során az előadó kitért a közgazdaságtudományi szekció bemutatására és az utóbbi éve során általa tapasztalt változásokra. A diákok ehhez a részhez kapcsolódóan sok-sok kérdést tettek fel. Szó volt többek közöttarról, hogy mik az előnyei és hátrányai annak, ha valaki több dolgozattal indul az OTDK-n. Az előadó ismertette azon véleményét, hogy mivel OTDK kétévente van, ennyi idő bőven elegendő két dolgozat megírására is. A két dolgozattal indulók egy részetöbbszerzős, illetve olyanok is vannak, akik évente egy-egy dolgozatot készítenek el, és ezeket egy év különbséggel mutatják be a helyi konferencián. Az OTDK-ra viszont ezek időben „összeérnek". Azt is elmondta, hogy a jelenlegi szabályozás és bírálati rendszer is támogatja ezt a tendenciát azzal, hogy minden közgazdasági szekcióban nevezett dolgozat tartalmazza a kézirat lezárásának időpontját, így a szerzőt nem érintheti negatívan, ha egy korábban befejezett és nevezett dolgozat felett a szóbeli bemutatás időpontjára esetleg „eljár az idő". Ennek a ténynek az ismertetésére érdemes kitérni a szóbeli védés során, akár az újabb eredmények rövid bemutatásával is, amennyiben a zsűri lehetőséget ad rá.

A hallgatóság sok kérdést tett fel a sikerhez vezető úttal kapcsolatban is, miszerint az OTDK első helyezésen túl milyen szempontokat vesznek figyelembe a Pro Scientia Aranyérem odaítélése kapcsán, és hogyan lehet ezeket a „jó pontokat" már előre, tudatosan „gyűjteni".

Ezen témához kapcsolódóan a szó a publikációkra terelődött. A hallgatókat az érdekelte, hogy hogyan lehet eldönteni, hogy melyik folyóirat „nívósabb", hogyan ítélik meg a tudományos életben, hogy egy adott cikk mennyire értékes helyen jelent meg, illetve, hogy az igazán jó helyekre hogyan lehet bejutni. A résztvevők megvitatták azt is, hogy (mikor) érdemes-e társszerzővel közösen készíteni egy tanulmányt, milyen előnyök és problémák kapcsolódnak ehhez legtöbbször. Abban egyetértés született, hogy minden tanulmány elkészültének vannak nehezebb periódusai, és a hullámvölgyekből való kijutásban kulcsszerepe lehet egy segítőtársnak, aki akár a konzulens, akár egy társszerző is lehet. Ugyanakkor annak is van „varázsa", ha az ember egyedül jut fel a hőn áhított szikla csúcsára.

Nemcsak az előadó, a diákok is bemutatkoztak és meséltek a szakkollégista létről, kifejtették (főleg) a nehézségeket, amikkel jelenleg szembesülnek. A legfőbb érdekesség (bár nem egyedi a néhány éve gombamód megszaporodott szakkollégiumok tekintetében), hogy ez a szakkollégium is csak „virtuálisan" létezik egyelőre,bár szakkollégiumi tagságuk felvételt jelent az egyetemi kollégiumba, a tagok különböző helyeken laknak, annak megfelelően, hogy milyen anyagi hátterük van. Érthető, hogy ez a tény megnehezíti számukra az összetartást és a közös programok szervezését is. A másik jelentős gond, amivel szembesülnek, az az, hogy az utóbbi félévek során mindig csak egyetlen rendszeres szakkollégiumi kurzust tudtak indítani, így ennek kiválasztása nem volt egyszerű feladat. A közös kurzus ugyanakkor előnyökkel is jár, hiszen a teljes tagság rendszeresen találkozik és a diákok nem kizárólag a szigorúan vett szakirányuknak megfelelő ismeretekkel gazdagodnak (hiszen például az egyik félévben mindenki pénzügyes kurzust hallgat, a következőben pedig mindenki marketinget). A teljes egyetemi félévet felölelő kurzuson kívül egyedi előadásokat is szerveznek, ezzel színesítik a tanulmányaikat, a futó kurzus témáját, és próbálnak többféle szakkolis igényt is kielégíteni. Problémaként említették, hogy ezen adhoc előadások látogatottsága rendkívül széles skálán mozog. Az előadó és a hallgatók is egyetértettek abban, hogy egy-egy előadás sikere nagyon sok tényezőtől függ, és nem utolsó sorban arra is szükség van, hogy az együtt töltött idő alatt az előadó és a közönség „egymásra találjon". Az előadás végén a résztvevők úgy gondolták, ez a mai napon nekik sikerült.

Búcsúzóul Szatmári Alexandra elmondta az előadássorozat egyik fő üzenetét is, miszerint a diákok bármikor fordulhatnak a Pro Scientia Aranyérmesek Társaságának tagjaihoz, ha konzulensre vagy csak egy értő kézrevan szükségük, aki az esetleges (kutatás közben előforduló) hullámvölgyből kisegíti őket.

Az előadó köszönettel tartozik a prezentáció létrejöttét elősegítő oktatóknak: Dr. Juhász Lajosintézetigazgatónak, valamint Dr. Koloszár Lászlóoktatási és hallgatói szolgáltatásokért felelős dékánhelyettesnek, illetve az előadáson részt vett Gidai Erzsébet Közgazdaságtudományi Szakkollégium tagjainak.