A Nyitott Akadémia programjai óriási népszerűségnek örvendenek, rendszerint már jóval az előadás előtt elkezdődik a küzdelem a nézőtérre való bejutásért. Most sem volt ez másként, telt ház és hatalmas ováció fogadta az MMIK színpadára lépő Kádár Annamáriát. Vajon miért olyan népszerűek ezek az előadások, mi a titka az érdeklődés töretlenségének? Valószínűleg az, hogy olyan kérdésekre keresik a választ, melyek a legtöbb embert foglalkoztatják, a hétköznapok taposómalma azonban nem engedi, hogy mélyebbre merüljenek a témában. Ki ne szeretne megváltozni, egy kicsit más lenni? Ki ne szeretné megtalálni önmagát, és életét beteljesíteni? Ki nem akarja gyermekének a lehető legjobb nevelést biztosítani? A Nyitott Akadémia előadói reményt adnak, megerősítenek a lelkünk mélyén megbújó hitben, hogy megfelelő hozzáállással igenis leküzdhetők a nehézségek, elérhetjük céljainkat, és egyáltalán nem törvényszerű, hogy szürke középszerként tengessük életünket. S bár néha ostoroznak -lásd, Csernus Imre -, szavaik többnyire balzsamként hatnak ránk, mert azt halljuk, amit hallani szeretnénk, de mégsem mondja senki. Elmegyünk hát az előadásra, hogy szakmailag hiteles személytől hangozzék el, sorsunk nem csupán a párkák kegyétől függ, nekünk is van beleszólásunk.

Kádár Annamária mesepszichológus például párhuzamot vont a mesék és az ember élettörténete között. Ahogy egy mesének megvan a maga története, úgy az ember is saját élettörténettel rendelkezik. A gyermeknevelés szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen ez az élettörténet, hiszen gyermekünk ezt fogja lemásolni. Ha hitelesen élünk, vagyis cselekedeteink és szavaink között nyilvánvaló az összhang, akkor máris jó úton járunk. Mennyire tekinthető példaképnek, mondjuk az a tanár, aki a dohányzás káros hatásáról szónokol, aztán a szünetben lemegy elszívni egy cigarettát. Az esős napok mindnyájunkat megviselnek, Annamária több utalást is tett rá. Előadását például egy játékkal kezdte, a nézőknek a pszichológusnő mozdulatait kellett utánoznia, melyekkel az esőt imitálta. Nagy nevetés közepette, lelkesen vett részt benne szinte mindenki, érezhető várakozással. Aki így tud játszani, még nem veszítette el gyermeki énjét, nem úgy, mint a kisfiú Petri György A filozófiáról című versében:

Petri György: A FILOZÓFIÁRÓL

,,Esik az eső!" - mondja a kisfiú.
,,Na és?" - mondja a mama.
Megfosztva a gyermeket
a felismerés-kimondás örömétől.
És így tulajdonképpen
minden rossz szándék nélkül
elkezdi leszoktatni a csemetét
a csodálkozásról. És már be is iratta
- akaratlanul - a tanfolyamra,
amit úgy hirdetnek:
,,Hogyan legyünk könnyen, gyorsan hülyék?"

Ez a vers kiváló példa arra, hogy hogyan veszik el a gyerek kedvét a világra való rácsodálkozástól. Annamária néhány példát hozott fel a felnőttben lévő gyermeki én megnyilvánulásaira. Larry Walters teherautósofőr arról álmodozott, hogy de jó lenne, ha szárnya lenne, és tudna repülni. Nos, gondolt egyet, és a kerti székéhez kötözött 45 héliummal töltött meteorológiai léggömböt, és a levegőbe emelkedett. Kicsit elszámította magát, mert sokkal magasabbra jutott, mint ahogy tervezte, csaknem ötezer méter magasságig emelkedett, áthaladt a Los Angeles-i nemzetközi repülőtér légifolyosóján. Bizonyára az arra közlekedő repülőgép pilótája csodálkozott, amikor egy széken ücsörgő embert látott a levegőben, talán még elmeháborodottnak is gondolták, amikor ezt jelentette az irányítóközpontnak. Larry-nél még egy légpuska is volt, mert úgy akart lejutni, hogy kipukkasztja a lufikat. A kalandot végül épségben megúszta, bár megbüntették, mert engedély nélkül tilos a légifolyosón tartózkodni. Amikor megkérdezték, miért tette, ezt válaszolta:

- Valamit csinálni kell, nem ülhetek folyton otthon.

Mit tett ez a férfi? Akárcsak a mesében a főhős, vette a bátorságot, hogy útnak induljon, vagyis kilépett a komfortzónájából. Elszánta magát, és az ehhez szükséges lépéseket meg is tette. Ez az első és legfontosabb cselekedet a gyermeki énünk felszínre hozatalához, hogy merjük elhagyni a komfort zónánkat. Legyünk bátrak, kreatívak, ne hagyjuk szunnyadni a belső szabadságunkat!

A következő fontos tényező a szerendipitás, ami nem más, mint amikor egy adott pillanatban olyan dologra ébredünk rá, aminek addig nem tulajdonítottunk jelentőséget, más szóval olyan dolgot találunk, amit addig nem kerestünk. Ehhez azonban szükséges a valóságban való jelenlét, vagyis amikor nem multitask üzemmódban működünk, hanem ott vagyunk a jelenben, és képesek vagyunk a környezetünket érzékelni. A felnőtt világ megpróbálja ezt az érzéket eltompítani, rávenni arra, hogy csak a „fontos" dolgokkal törődjünk, mint ahogy a nagymama rávágta a kisfiú észrevételére, hogy „na és", Petri versében.

A gyermeki én akkor jön elő, amikor a Szeleburdi családban rájönnek, hogy a filodendron már nem fér el a lakásban, és leviszik a parkba, hátha megszánja valaki, és örökbe fogadja. A házmester látja, hogy a gyerekek és a felnőttek együtt cipelik a nagyra nőtt növényt, majd a kérdésére azt felelik, hogy megsétáltatják. Aztán, mivel esik az eső, megsajnálják, és visszaviszik, így a séta véget ér., amit szintén lát a hátfelügyelő. Annamária megfürdött a tanítványaival ruhástól a medencében, szempillákat ragasztott autója első lámpáira, persze mindezekért megrovást kapott a „komoly" felnőttektől. Természetesen nem akarunk senkit sem arra biztatni, hogy most aztán irány a főtéri szökőkút ruhástól, repüljünk léggömbökkel minimum 2000 méterre, vagy sétáltassuk meg a Szelíd szörnyet (a filodendron latin neve: Monstera deliciosa), amúgy is póráz és szájkosár kötelező, különösen játszótereken! Viszont megpróbálhatunk kilépni az önmagunk alkotta zárt körből, és tegyünk olyat, amiben kedvünket leljük, még akkor is, ha mások rosszallását váltjuk ki vele.

Ahhoz, hogy élettörténetünket magunk tudjuk alakítani, fontos, hogy az összes problémánkat ne egyszerre és azonnal akarjuk megoldani. Mindig csak az éppen előttünk álló dolgokra koncentráljunk. Ha kisbabánk születik, ne gondoljunk arra, hogy milyen nehéz lesz, ha majd járni kezd, menny problémával jár az óvodába szoktatás, az iskola, és egyáltalán jól fog majd házasodni? Koncentráljunk a kakis pelenkára, és garantált a sikerélmény. Az is segít, ha más perspektívából látjuk a dolgokat. Például Marosvásárhelyen egy utcalányt két rendőr kísért az őrsre, úgy, hogy a lányt közrefogták. Egy járókelő megkérdezte a lánytól, hogy hová megy, mire ő azt felelte:

- Viszem ezt a két szép fiatalembert a rendőrségre.

A helyzet ugyanaz más nézőpontból. Próbáljunk időnként perspektívát váltani, mert segít abban, hogy bizonyos szituációkat ne lássunk olyan tragikusnak. Hogy megfogadjuk-e Annamária tanácsait? Embere válogatja, de úgy gondoljuk, egy próbát megér, hátha elindul a változás.

/Fotónk illusztráció, a két évvel ezelőtti előadáson készült/