New York Művész Páholy: Az improvizációk estje II.
Képgaléria megtekintése2014.09.19. - 00:10 | Tóth Éva - Fotók: Szabóné Zombor Edina
Szeptember 16-án, épp egy évvel a tavalyi improvizálás után a New York Művész Páholy szezonkezdésére idén is tehetségek, spontán gondolkodók, izgalmas művészek gyűltek össze, akik a pszichológia, a színház, az irodalom, a képzőművészet és a zene oldaláról járták körül az improvizáció kérdését.
Az este hét órai kezdésre megtelt a Mélyvíz terem - közel kétszáz vendéggel, s amellett, hogy tudhattuk: sokszínű, mindannyiunkat, nemcsak a művészetet vagy az alkotást érintő kérdések kerülnek elő, arra mégsem számítottunk, hogy már az est elején a közönség is bevonásra kerül, játszani fog.
„Megismételhetetlen művet teremteni, életre tévedt egyszeriségünk bizonyosságaként, legyen az irodalmi, zenei, vagy más művészeti alkotás együttese: csakis úgy lehetséges, ha nincsen hazugság egyetlen betűben, egyetlen hangban, egyetlen gesztus értékű emberi mozdulatban sem..." - Szabados György szavaival indult a program, az est háziasszonya, Juhász Anna a neves zeneszerzőt, zongoraművészt idézte, aki vallotta, hogy az improvizációs hajlama tartotta, s tartja életben az emberiséget ma is, mert minden pillanatban rögtönöznünk kell, fajsúlyosan jelenvalóvá lenni, itt a földi létben, a színpadon.
Arról, hogy miképp rögtönöznek zenében és színjátszásban a vendégek, azonnal meggyőződhettünk: Balogh Dezső, az idei (szintén a New York Palotában megrendezett) Bárzongorista Verseny győztese csodálatos zongorajátéka után a Momentán Társulat három színésze (Lisztes Linda, Nemes Takách Kata és Bódy Gergő) a közönséget is bevonva mutatta meg, milyen egy igazi kreatív előadó-műhely, s megmozgattak kicsit minket is. A játékot beszélgetés követte: Vekerdy Tamással indult a diskurzus gyerekkorról, kreativitásról, annak elfojtásáról és iskolai modellekről - arról, milyen a boldog gyermek vagy miképp lehet támogatni már kiskortól az improvizáció, a nyitottság kialakulását. Az oktatásról a Momentán Társulat tagjai is meséltek, hisz ők előadásaik mellett sok éve „tanítják is" az imprót, gyerek vagy felnőtt csoportokban szabadítják fel a játékos kedvű, önmagukat megismerni vágyó vendégeiket. Balogh Dezső tanára és „mestere", Szakcsi Lakatos Dezső szavaival indulva, miszerint minden zene lényege, alapja az improvizáció és aki nem tud improvizálni, más zenét sem fog tudni eljátszani rendesen - elmesélte saját pályájának eddigi állomásait, a zene adta szabadság és a rögtönzés fontosságát és azt, mit jelent számára ez a zenei, művészeti sokszínűség. Balogh Dezső hosszú évekig Monacóban játszott a világ egyik leghíresebb hotelében, de számtalan helyen ismerik és jegyzik nevét, tehetségét.
Bánki Ákos festőművészt elsőként arról faggatta Juhász Anna, hogy létezik-e hiba? Létezik-e az improvizációban vagy magában a festészet folyamatában a hiba, mire a művész megjegyezte, hogy nem, hisz az improvizáció lényege, hogy reagálunk az alkotott történésekre, mi hozzuk létre azokat, maga a hiba fogalma tehát itt nem értelmezhető. Bánki Ákos alkotásait az intuíció, a méret és a különböző lelki mechanizmusok kivetítései határozzák meg, ehhez kapcsolódva - sajnos egy kis technikai problémát előbb megoldva - egy rövid, nagyon izgalmas videót nézhettünk meg, melyben Ladányi Andrea táncművész és a festő közös, zenére történő improvizációja volt látható. A Thank You very much for Your Invitation videó hangok, mozdulatok, közös gondolkodás, közös alkotás, összekapcsolódás, emberi alkotásba helyezkedés inspiratív videója volt. Bánki beszélt még A tudatossá tett véletlen című kötetéről, amely egy egész ciklust felölelő korszakot mutat be.
Karafiáth Orsolya mindig különleges jelenség - színpadon, felolvasáskor, de vélelmezem, személyes, baráti beszélgetéskor is. Figyelemfelkeltő, sokszor provokatív, szórakoztató, és kedves. Írói megnyilatkozásról, az írott szöveg és a felolvasás viszonyáról beszélt, magáról az ihletről, és arról, hogyan értelmezhető improvizáció a költészetben.
Az est izgalmas pillanatai voltak, mikor élőben improvizáltak a meghívottak: Karafiáth Orsolya felolvasott, erre improvizált Balogh Dezső, majd a zongorajátékhoz kapcsolódott a Momentán Társulat színészi játéka - megelevenedett egy vasaló világbajnokság, fodrászüzlet és egy new yorki utcarészlet is.
Gazdag, izgalmas este volt Az improvizációk estje a New York Művész Páholyban, örülünk, hogy megnyílt a szezon, várjuk az ősz estjeit.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás