Az MMIK idén is helyt adott a Társulat legújabb produkciójának. Mielőtt az előadásról írnék, elárulhatom, hogy „A postás, aki megeszi a leveleket" egy igenis valós problémát magába foglaló cím. Főleg, hogy Szombathelyen előfordult már ilyen, legalábbis hallani erről. Viszont bármennyire is vártuk, nem a mű címéről szólt az est.

Érezhető volt, hogy a város várja a művészeket: az óvodában borítékokat hajtogattak, bélyegeket készítettek a gyerekek, munkahelyekre hiányosan kézbesítődtek a levelek, valamint zsúfolásig megtelt szombaton az MMIK színházterme. Aki kíváncsi volt a sokat sejtető című előadásra, az a szerdai naptól már csak állójegyet kaphatott. 

Rövidesen hét óra után megjelentek a színpadon a művészek; Szászi Móni, Dolák-Saly Róbert, Laár András és Pethő Zsolt, akik először nyomoztak egy kicsit a színpadon, aztán elkezdődött az önfeledt nevetéssel, felszabadult játékkal fűszerezett két órás előadás. Megjelentek az elmaradhatatlan figurák, találkozhattunk Frigid Mirtillel, aki elárulta, hogy hiba volt erre az előadásra egyáltalán eljönni, nem hogy jegyet venni, hisz ettől a darabtól nem is várhatnánk katarzist.

Később Naftalin Ernő hozott zavarba pár „önként" jelentkező nézőt, köztük egy hölgyet is, akit kicsit tovább marasztalt rámenős modorával. A Költő először a levélevés gasztronómiai élményéről tartott beszámolót, majd sorban adta elő a legújabb verseit, nézeteit. Leopolddal szellemes vetítések által találkozhattunk, ahol láthattuk a várva várt Winnetou folytatásfilmeket. Később Edebede bácsi a pókegérkéről mesélt a „gyerekeknek", szemléltető ábrák, rajzok segítségével.

Talán a legismertebb figura, Boborján szemtelenségével kicsit sem lepett meg minket. Láthatatlanságát aszpikkal, üvegtésztával magyarázta. A legendás Besenyő család tagjai egymást váltva voltak jelen a színpadon. Margit a konyhájában várt minket, ahova kisvártatva megérkezett Zigóta is. Az élet nagy problémáira bizony ebben a jelenetben sem kaptunk választ: Margit kissé indulatosan magyarázta nekünk, miért hülyeség a salakból motort készíteni, valamint miért fölösleges a csigának lépcsőt építeni, hisz "menni is alig tud szerencsétlen!!".

A híres-nevezetes Miszticselló (akit talán annak idején zsonglőrként ismerhettünk meg) egy fantasztikus műsorszámmal érkezett, méghozzá a Gondolatátvitellel. Erről nehéz beszámolni, mert még magam sem értem, hogyan látott bele egyes nézők gondolataiba. Az estet színesítette két dal; VIII. Henrik dala, ahol Szászi Móni lefejezett Boleyn Anna jelmeze megdöbbentően hatott, de ugyanakkor rendkívül ötletes volt.

Az előadás végén nem maradhatott el a Finálé-dal sem, ahol egy aranyos koreográfiával zárták az estét. A színpadon megjelent a postás, de nem várta senki sem annyira már.

Az egész előadás gördülékeny és lendületes volt, ami a háttérben dolgozó technikusok, szervezők munkáját is dicséri. A szombathelyi közönség hálás és szívesen várja a Társulatot a jövőben is.