A Szent Jakab-út (spanyol neve Camino de Santiago) ősrégi zarándokút, amely a spanyol Galícia tartomány fővárosába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Szent Jakab apostol földi maradványai. A zarándokút jelvénye a fésűkagyló, melyet az út mentén mindenütt felfestve megtalálhatunk.

Ezek azok az általános ismeretek, amelyek eszünkbe jutnak, ha az „El Camino"-ról hallunk. S ha van ismerősünk, aki megjárta az utat, akkor a fájdalom, a küzdelem, valami „emberfeletti" tett, amiről mesélt nekünk.

Ezekkel az előzetes gondolatokkal és persze az útiélményekre és fényképekre kíváncsian mentünk el a Grünwald Zsolt vezette hétfői Kalandor-Körre. A három zarándok különböző indítatásból vágott neki a hosszú útnak, mégis nagyon sok hasonló élményt osztottak meg a kávézót zsúfolásig megtöltő hallgatósággal, akik közül néhányan jegyzeteltek is. Talán épp információkat, hasznos tanácsokat gyűjtöttek tervezett saját zarándoklatukhoz? Nem tudjuk, azt viszont igen, hogy az utóbbi idők egyik legizgalmasabb és leginspirálóbb előadása, élménybeszámolója várt ránk két órában!

Őrültség, elszántság, kalandvágy? Miért választották ezt az utat?

Dr. Németh Norbert, egyetemi lelkész úgy vallja, hogy a keresztény hitvallás és a zarándokutak összetartoznak. Elmondta, hogy irányításával többször is részt vettek hívők a Mariazell-i zarándokúton. Számára az „El Camino" - a többi zarándokúthoz hasonlóan - a zarándoktársakkal és Istennel való találkozást jelenti. Az út során az ember saját belső világa felé fordul, és különleges emberi sorsokat ismer meg. Az út uniformizálja a zarándokokat, teljesen mindegy, hogy ki milyen társadalmi pozíciót foglal el (bankár vagy munkanélküli) a kávét mindenki 1 Euro-ért kapja, s ugyanazt a Decathlonos pólót izzadja tele.

Gaál Gábor, egy büki cég alkalmazottja kalandvágyból és kihívásból vágott neki az útnak. Egy könyvet olvasott a zarándokútról, és az életében bekövetkezett jelentős fordulópont miatt határozta el magát a teljesítésére. Az út legnagyobb kihívásának az időjárást tartotta, a hideget (amikor a Pireneusokon átkelt, hóban kellett megtennie több napon át az utat) és a gyakori esőzést.

Karakó István, vállalkozó, természetgyógyász azért választotta a Caminót, mert egyszerűen „nem akart itt lenni". Úgy vallja, hogy az út alázatra és türelemre tanította. Arra, hogy egyetlen dolog örök: a változás, és hogy ne féljünk a változástól. „Az út során mindig a pillanatban vagy, bármit tehetsz, bármi történhet, menned kell tovább"

Készülődés az útra

A zarándokok a legfontosabbnak a hátizsák bepakolását tartották, súlya ugyanis nagyon lényeges az út teljesítése során. Mindenki pontosan tudta, mekkora teherrel indult útnak (8, 12 és 14 kilogramm). Mivel naponta 30-40 km-t gyalogolnak a zarándokok, ezért nagyon lényeges szempont még a kényelmes cipő és a váltócipő kérdése is.

Útközben

Dr. Németh Norbert szerint útközben a legfontosabbak a találkozások, a szállásokon az alkalmazkodás egymáshoz (100-120 fő is lehet egy-egy szálláshelyen) és a beszélgetések.

Gaál Gábornak a zarándokszállók hangulata tetszett. Nem a vastagbetűvel kiemelt szállásokat preferálta, inkább a falvak meghittebb, kisebb fogadóit. Így talált rá például egy magyar tulajdonos által üzemeltetett szállásra. Reggelente korán indult útnak és korán érkezett a napi célhoz, elsősorban azért, hogy jó pihenőhelye legyen. Az út során nagyon hiányzott neki a magyar szó, és csak a 32. napon találkozott először magyarokkal, a 20.-on pedig egy oszlopra fűzött nemzeti színű szalaggal. Hogy ennek láttán elsírta magát, szinte törvényszerű volt.

Karakó István a vízhólyagokról, vastagodó talpbőrről és a fájdalomról beszélt, mint az út szerves velejáróiról. A találkozásokat, mint activity-mutatványokat jellemezte, hiszen nagyon színes, soknyelvű közösség verődik össze az út során (pl. dél-koreai, új-zélandi, német). Az út nagy kérdése szerinte, hogy az ember meg tudja-e, és hogyan tudja megélni, hogy társas lény. Érdekes színfoltja a zarándoklatnak a kilométerköveken hagyott tárgyak, sőt, ételek kérdése. Ezeket zarándokok helyezik el a kőre - másoknak segítségként. István is fotózott bakancsot, amit szükség szerint gazdára talált, de félig elfogyasztott alma is szemezett a kalandorokkal...

Az út célja: a megérkezés

Ez fizikai értelemben a város, Santiago de Compostela katedrálisához való megérkezést, lelki értelemben pedig az út során megváltozott, átalakult önmagunkhoz való megérkezést szimbolizálja.

A zarándokutat megjártak oklevelet kapnak, ha zarándok útlevelükkel igazolni tudják, hogy a katedrális elérése előtt legalább 100 km-t gyalog megtettek. Az út azonban nem ér itt véget, mindhárman elmentek innét az óceánhoz, ahol az úton használt ruhadarabok vagy más dolgok közül elégettek valamit, hogy így szabaduljanak meg az út nehézségeitől.