Egy színházlátogatás margójára - Úrhatnám polgár a József Attila Színházban
Képgaléria megtekintése2015.01.27. - 00:30 | Őszi Róbert - Fotók: Marton Bálint
Moliére a világ elé folyton tükröt tartva, az emberi bensőben fejlődő vagy épp pusztuló jellemrajzok ábrázolásában oly remeknek, nagyszerűnek mutatkozott, hogy majd négyszáz éve írt munkái ma is népszerűek, aktuálisak, sőt, talán vadabbul, igazabbul, mint valaha.
HIRDETÉS
1673. február 17-én Jean-Baptiste Poquelin, a párizsi színész egy Moliére-darab játszása közben rosszul lett, barátai, tisztelői hazatámogatták, s mivel látták, hogy nagy a baj, barátjuk halálán van, papot hívattak hozzá, ám ebből kettő álszent klerikus nemet mondott, csak egy harmadik vállalta, hogy feladja a haldoklónak az utolsó kenetet, de mire kiért, a színész elhalálozott. S vele a színjátszás aranykora. A darab a Képzelt beteg volt, játszója pedig maga a szerző, Moliére, aki a világ elé folyton tükröt tartva, az emberi bensőben fejlődő vagy épp pusztuló jellemrajzok ábrázolásában oly remeknek, nagyszerűnek mutatkozott, hogy majd négyszáz éve írt munkái ma is népszerűek, aktuálisak, sőt, talán vadabbul, igazabbul, mint valaha.
Moliére nem tett mást, mint leképezte a valóságot, abban a gyarló és hazug mivoltában, ami annyira tud fájni az ember egójának. De Moliére okos ember volt, nem hívta ki maga ellen a sorsot, zsenijét dicsérve mindezen tükrös reflexeit ál-tragédiákba, vígjátékokba ültette át, hogy épp azok ismerjenek magukra benne, akikről szól, de azok ne érezzék magukénak, viszont lássák a valót, akiknek meg nem. Ezért lehettek ebben a darabokban a hercegek, grófok, papok, egyházi személyei pojácák, hazugok, álszentek, fösvények és nagyravágyók, ezért lehettek azok, akik valójában, mert mindig a polgár szemszögéből mutatta be őket, a kisember szemüvegén keresztül, aki sokszor maga is ebbe a korrupt, képmutató világba vágyakozik. Pénz, hatalom, dicsőség és divat. Sikk, szeszélyesség, udvarlás, gőg, kéjvágy - ezek Moliére legnagyobb fegyverei, és legélesebben ható tüskéi.
Hétvégén színházban jártam a kedvesemmel, múlt héten már második alkalommal, korábban Bulgakov remekét, a Mester és Margaritát tekintettük meg a Vígben, szombaton pedig az Úrhatnám polgárt a József Attila Színházban. Mindkettő előadás remek a maga nemében, a Bulgakov elemzősebb, lenyugvóbb, emésztőbb, a Moliére (mivel nem játszották túl, nem volt maníros, csak épp annyira, ahogy egy efféle darabban dukál) úgy tudott hatni, mint eredetijében, persze egy picit a mai társadalom fonákkabátját magán viselve. Ugyanúgy viselkedtünk, ahogy sok száz éve a nézők, ha Moliére-darabot néznek. Lelkesülnek, nevetnek, egyes helyzeti gegeken hahotába fordulnak, vannak, akik térdüket csapkodják a nevetéstől, aztán elámulnak, elképednek a pimasz cselesség, elkövetett gaztettek láttán, szurkolnak a jónak, hogy végül győzedelmeskedjen, szurkolnak a cserfes cselédlánynak, nevetik a léha, divatmajom polgárt, akit főleg férfiszerepben mutat meg Moliére, hát persze, pont neki való főszerepek ezek, hiszen nála egoistább, extrovertáltabb szerző nincs a drámairodalomban, de sebaj, hiszen remekül hozza a tudatára ébredő csökönyös és bigott párizsi polgárt.
Mint ahogy Blaskó Péter is remek Jourdain úr volt, s vele mind a többiek. Három óra önfeledt kacagás és szórakozás, amely végén mindig ott marad az íz az ember nyelve hegyén, hogy igen, jó ez, nagyon jó, na de miért van az, hogy sosem változunk, hogy mindig ugyanazokat a köröket futjuk, kicsiben és nagyban egyaránt? Miért hagyjuk, hogy a Hazugok Birodalma a mi lakásunknak, lakókörnyezetünknek is állandó helyet biztosítson? Tényleg erre vagyunk preferálva, tényleg ez az út lett kijelölve nekünk? Ha igen, amiben én nem hiszek, ám legyen. Viseljük sorsunk emelt fejjel és kellően hazug és ármányos szívvel. Legyünk bátrak, mint az oroszlánok, és okosak, akár a kígyók. Vagy ahogy Moliére írja a darabban: Okos, mint az oroszlán, és bátor, mint a kígyó. Ugyanaz az olvasat, csak a tükrön a fondorlatosan foncsor bevonat torzítja örökkön lényünk ártatlanságát.
Molière: Úrhatnám polgár - komédia két felvonásban
Jourdain úr: Blaskó Péter
Jordainné, a felesége: Béres Ilona
Lucie, a lányuk: Kovalik Ágnes
Nicole, a szolgáló: Márkó Eszter
Cléonte, Lucie szerelme: Zöld Csaba
Covielle, az inas: Rékasi Károly
Dorimene grófnő: Fehér Anna
Dorante gróf: Ujréti László
Mufti, a zenetanár: Ömböli Pál
Tánctanár: Fila Balázs
Vívómester: Katona János
Filozófiatanár: Botár Endre
Szabómester: Láng József
Szabóinas: Blazsovszky Ákos
Továbbá:
Dobrányi Máté, Galambos Zsófia, Holczinger Szandra, Király Kitti,
Nádas Gábor, Pethő-Tóth Brigitta, Vári Kata
Díszlettervező: Szlávik István
Jelmeztervező: Szakács Györgyi
Zeneszerző: Benkő László
Koreográfus: Borbély Krisztina
Rendező: Csiszár Imre
Marton Bálint fotói a József Attila Színház előadásán készültek.
A hírhez tartozó képgaléria
Programkereső
Galéria ajánló
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás