Helyi böllérek diadala - II. Térségi Böllérverseny Lukácsházán

Képgaléria megtekintése2015.02.23. - 13:00 | Büki László 'Harlequin'

Helyi böllérek diadala - II. Térségi Böllérverseny Lukácsházán

14 település, 14 böllércsapat, 14 specialitás - február 21-én másodszor szervezett gasztrofesztivált a lukácsházi szőlőhegyi kilátó környékére a Borbarát Hölgyek Lukácsházi Egyesülete és az önkormányzat. A Pincés Kemencés Nap - II. Térségi Böllérverseny igazi családi rendezvény volt, ahol a látogatók a kulináris élvezetek mellett megismerkedhettek a versengő települések gasztronómiai és kulturális specialitásaival is. A versenyt a lukácsházi böllércsapat nyerte meg Cák és Kőszeg-Kőszegfalva csapatai előtt!

HIRDETÉS

Ebéd után érkeztünk a csömötei szőlőhegyre, amit már ebben az időszakban is szép számmal vettek birtokba az érdeklődők.  Nem véletlen az időzítés, hiszen erre az időpontra már elkészült mindenhol a disznótoros káposzta, amiből kis adagokat kóstolhattak a látogatók, valamint a település hagyományaira jellemző, finom sütemények és italok is várták a gasztrofesztiválra érkezőket.

Mi a hegyoldalban kaptatva jártuk végig a kemencés pincéket, és kérdeztük meg a böllércsapatok egy-egy képviselőjét arról, milyen helyi sajátossággal készülnek a versenyre.

A kőszegfalvi csapatnál a disznóölés után - sváb hagyomány szerint - nem pörzsölték, hanem fürösztötték a disznót. Az elkészítendő ételek is ezen szokások szerint készültek: a disznótoros káposzta sok bürkével, oldalas húsokkal és zsemlegombóccal rotyogott az üstben, míg a hurkákba nem rizs, hanem zsemle és dara került - tudtuk meg Rábai József csapattagtól. A sütemények is a sváb a hagyományokat követték, ennek egyik ízletes finomsága a fánkra „hajazó" cigenudli volt.

Hock-Sirson András, a nemescsói böllércsapat vezetője, egyben a település alpolgármestere elmondta, hogy a csapat többek közt - napot formázó - hájas kráflival, sült krumplival, húsgombócos disznótoros káposztával készült. A kemencében dagadó, szűzpecsenye és comb sült, speciális ízesítéssel.


Malacsütés pusztacsói módra

A büki csapat „Nika Robi-féle toros káposztával" is készült, aminek receptjét - nem meglepő módon - Nika Róbert állította össze saját „gasztronómiai kísérletei" alapján. A kötelezőkön kívül a zsűri tetszését egy kemencés finomsággal, egy göngyölt szűzpecsenyés étellel próbálta meghódítani a büki böllércsapat. A vendéglátást langalló, pogácsa és finom étvágycsináló italok - pálinka, Bük város bora - szolgálták.

„Kemencés disznófej" - ennyi önmagában elég, hogy jelen sorok írója optikájával célba vegye a kőszegi csapat kemencés gasztroproduktumát. Kovács Miklós, a csapat „főszakácsa" ismertette a látványnak sem utolsó kemencés étket: „ez egy zöldágyon sült sertésfej, amiben benne van a toka és a velő" - summázta a lényeget. „Most adunk neki inni, mert szomjas..." - majd a disznófej egy doboz sörrel átitatva került vissza ismét a kemencébe.

„A kemencében bőrös hasaljával töltött húsétel készül, ami a specialitásunk. Elől pedig malacot sütünk, ami a pusztacsói malacsütés hagyományait eleveníti fel. A pörzsölésnél a hagyományos, aprófával rakott pörzsölővel dolgoztunk, majd erre segítettünk rá a gázos technikával, hogy időben végezzünk - tudtuk meg a pusztcsói csapat képviseletében Szárnyas Ferenctől.

A házigazda lukácsházi csapat nevében Albert Csaba nyilatkozott lapunknak. Kemencés ételük egy húsos kolbász masszával töltött szűzpecsenye volt, amit bélfátyolba tekertek. Ez egy nyírégi specialitás, amin kívül érdekességként tüdős hurkát is készített a lukácsházi böllércsapat.


Munkában a zsűri

A cákiak a vendégfogadást is egyedileg oldották meg: nem tálba adták a kóstolót, hanem zsemléből készítettek egy kis kosarat, és abba rakták a kínálni való falatokat. Ennek örömére a látogatók el is nevezték ezt cáki disznótoros hamburgernek. A kemencében csülök pirult Pékné módra, ami pedig ezen felül különlegesség volt, hogy kétfajta toros káposztát készítettek: az egyik jobban ki lett mosva, így nem annyira savanyú, a másik pedig eredeti savanyú káposztából készült - tudtuk meg a település polgármesterétől, Paukovics Józsefnétől.

A böllércsapatok a délutáni órákban már a 600 fős rendezvénysátorba vitték ínycsiklandozó kóstolóikat, hogy a zsűri értékelje egésznapos tevékenységük „gyümölcsét": a toros káposztát, a hurkákat és a kemencés finomságot. Az étkek sorszámmal, név nélkül kerültek a zsűri elé.

A versenyt a lukácsházi böllércsapat nyerte meg Cák és Kőszeg-Kőszegfalva csapatai előtt!

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

böllé 2015.02.24. - 11:09
Csak ennyi kép? Vagy leszmég? Vagy direkt hagynak ki minket mindig???????
BLH 2015.02.24. - 11:53
Direkt... (hülyeségre csak hülyeséget tudok írni). Köszönjük a méltatást... Ilyenkor mindig azt szoktam mondani, hogy szét kell nézni máshol is, hátha ott szerepelnek önök is (a nem tudom, kik, mert ugye ezt nem írta meg, hogy kit takar a "minket". A 14 csapatból... de ha diszkriminációt sejt, legyen akárki is ön..., rossz helyen kapisgál. 13-17-ig jártam a pincéket. Egy médium sem volt, amelyik 4 órát ott lett volna az eseményen. Az ilyenek miatt tényleg "megéri" csinálni.... Megnyugtatom: nem lesz több kép, ennyi van. Keressen máshol... sok sikert!
Szanyiné Boros Anikó 2015.02.24. - 21:31
Kedves több képet kereső böllé:)...ajánlom figyelmébe az alábbi linket

https://www.facebook.com/groups/803832859696021/?fref=ts

Hátha....egyiken megtalálja amit keres....Üdv: Anikó
geri 2015.02.26. - 00:26
kedves böllé! A "lesz még" szókombináció kb ált. isk 4. osztálya óta 2 különálló szó, ha az elégedetlenségtől a kérdőjelekre ráragad az ujjad attól a kérdés nem lesz hangosabb :) - ez komoly, továbbá mi a kékeres radai rosseb öreganyja arthrosisos, üszkös térde kalácsáért kell ország-világ előtt bizonygatni, hogy van az az ostoba ember, akinek az egoja akkor nyugszik meg, ha saját magát látja a képernyőn vigyorogni? ...mégis mi van, ha éppen az a böllé-ről nem sikerült a előnyös foto? Gondolja, h mind a 2-300 kattintást kiteszi? Agytröszt!