Mindmegettük - Torkos csütörtök a büki Koczán-háznál

Képgaléria megtekintése2020.02.21. - 00:40 | Büki László 'Harlequin' - Fotók: Büki László 'Harlequin', Szokol Gábor

Mindmegettük - Torkos csütörtök a büki Koczán-háznál

Füsttel bélelt kabátban távoztunk csütörtökön Bükről, elvíve benne a hagyományokat megtartó disznóölés illatát. Február 20-án a felújított, kibővített Koczán-háznál kilencedik alkalommal rendeztek disznóölést. Idén is Patthy Sándor két vágóállata került böllér általi feldolgozásra a népes vendégsereg kóstolási igényeit kielégítendő.

Kilencedik esztendeje, hogy Patthy Sándor aranykoszorús gazdától szerzik be a vágóállatokat a gasztronómiai hagyomány szervezői - idén 380kg volt a két állat -, amit szakértő módon dolgoznak fel hentesmesterek és önkéntesek, valamint az önkormányzat dolgozói. Két napon keresztül közel 30-an szorgoskodtak azért, hogy csütörtök délutánra igazi terülj-asztalkám várja a vendégeket.

A pörzsölés, előkészítés, rendfára rakás majd a felvágás után beindult a nagyüzem: máj, toros káposzta, tepertő s mindenféle húsok rotyogtak a füsteregető kondérokban, sürgött, tüsténkedett minden kiváltságos, aki az udvarra bebocsátást nyert, ahol a disznó java pirult, főtt, töltődött a szakácsmesterség legkifinomultabb fogásai szerint, írott konyhai fifikák több évtizedes kredencillatát életre keltve.

A művelődési központ által életre hívott gasztroeseményen sokan szorgoskodtak annak érdekében, hogy több mint 100 adagnyi, jeggyel megváltott kóstolót szervírozhassanak a nap során.

A délután derekára elkészültek az étkek, a kóstolásra pedig már szép számmal gyülekeztek a helybeliek és a távolabbról érkezők, akiket Meskó Krisztián kisbíró informált és "terelgetett" időről-időre. Többek közt a megnyitóra, amin idén dr. Németh Sándor polgármester köszöntötte az érdeklődőket.

Ezt követően Tóth Tamás művelődési központ igazgató, a rendezvény házigazdája felidézte, hogy az évek során mára kiforrott esemény egyfajta főhajtás eleink előtt, és nagyon sokat köszönhet a rendezvény annak a csapatnak, aki elindította, és akihez az évek során csatlakoztak új segítők, hogy a gasztronómiai rendezvény színvonala évről-évre magasabb, kiforrottabb legyen.

Míg a város apraja-nagyja a kóstolással foglalatoskodott, addig ez idő alatt Velladics Gábor zenész étvágy- és kóstolójegy vásárlást fokozó dallamokkal körítette a programot. Az eseményt meglátogatták a Felsőbüki Nagy Pál Szakiskola szakács és pincér tanulói is.

Szüleink, nagyszüleink útját követve sikerült gasztronómiai hagyományt teremteni a város civil szervezeteinek bevonásával, és valódi közösségi élményként "tálalni" a disznóölés tradícióját. 

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás