Míg Wes Anderson és Alejandro González Iñárritu filmje egyensúlyban tudta tartani a mérleget, addig a norvég rendező, Morten Tyldum Kódjátszmája többször is veszélyes kilengésbe kezdett, és igencsak súrolta a pátoszosság és a sikerfilmek együgyűségének határát.

A film Alan Turing matematikus történetét és viszontagságait meséli el részekre bontva, kezdve az ellene indított rendőrségi eljárással, a háborúban betöltött szerepével, majd a gyerekkorával, végül pedig e három szál összefonódásával.

A tradicionális linearitás megbontása egy biográfiában remek ötlet és pontosan ezeket az elvárásokat állítottam A Mindenség Elmélete elé (The Theory of Everything), amiket itt Graham Moore olyan szakszerűen kivitelez, okosan és érthetően lavírozva a történetek és idősíkok között, nem véletlen tehát, hogy hazavihette a legjobb adaptált forgatókönyvnek járó díjat az Oscar gálán.

Azonban a rózsa sincsen tövis nélkül, és a film is tartogatott jó néhány meglepetést számomra, amiknek a hiányát lehet, hogy nélkülözni tudtam volna. Nagyon nehéz helyzetben vagyok, ugyanis a gyengéim a biográfiai témájú drámák, és már régóta feltűnt a radaromon a Turingről készülő film, viszont úgy éreztem, rendkívül sok hiba árnyékolja be az egyébként nagyszerű alakításokkal övezett, morálisan értékes mondanivalót.

A háborút megjelenítő képekkel kezdeném, amelyek olyan CGI (számítógépes) technikával voltak kivitelezve, hogy a Cartoon Network forgalmazói nem mernének ilyen gyenge munkát leadni, nehogy a nyolcéves gyerekek benyújtsanak egy petíciót. Továbbmegyek, a film olyan háborús zsánerjeleneteket tartalmaz, például brit katonák a tengeren hánykódva, zuhogó esőben próbálnak cigarettát csavarni, amik kimeríti a giccs fogalmát. A második világháborús dokumentumfilm részletek is erősítik a giccsesség érzetét, viszont legalább ott nem érvényesül az a számítógépes borzalom, ami itt vizuális effektek biléta alatt akar érvényesülni, és ha ezeket a fentebb említetthez hasonló dokumentumfilm kivágásokkal helyettesítették volna, legalább több lett volna a filmben következetesség.

A Kódjátszma legerősebb része nyilvánvalóan a háborús időszak és az enigma feltörésére tett kísérletezések. A film ekkor is követ el hibákat, gyakran túlzásokba és elferdítésekbe esik, ami pátoszossággá fajul. Ilyenre példa, hogy a matematikusok szűk csoportja tartja vissza az enigma feltörésének hírét, valamint ők döntik el statisztikák kiszámolásával, hogy a hadsereg melyik támadásokra reagáljon. Komolyan? Ebbe biztosan nem volt senki másnak beleszólása? Arról nem is beszélve, hogy az Egy Csodálatos Elme című filmben lévő bárjelenetre hajazó Doctor House-szerű ráeszmélést is sikerült az egyik jelenetbe belecsempészniük.

Mark Strong és Charles Dance megjelennek mellékszerepekben, teljesen beskatulyázva negatív autoriter figurákként (hello Trónok Harca). A dialógus pedig szájbarágós és rengeteg keresett humorral él, hogy kiszolgálják a nevetésre vágyó nagyközönséget, ahelyett, hogy egy komoly, nehéz filmdrámával kellene megküzdeniük.

A Kódjátszma a homoszexualitás kapcsán nem megy elég mélyre, és nincs ideje kibontakoztatni a legerősebb és legfontosabb témát Alan Turin életrajza szempontjából. Vannak ugyan enyhe utalások az akkori homoszexuálisokkal kapcsolatos negatív megítélésre, valamint a kémiai kasztráció következményeit, amin Turing átesett egészen jól megjelenítik. Szó esik továbbá a gyerekkori idősíkon Turing első szerelmi vonzódásáról, és annak tragédiáját is végigkísérhetjük, de a felnőtt matematikus életének e színtere rejtve marad.

A filmet egyértelműen a főszerepet játszó Benedict Cumberbach és a hasonlóképpen zseniális matematikus, Joan Clarke-ot játszó Keira Knightley menti meg a pusztulástól. Mindketten megérdemelve lettek Oscarra jelölve, Cumberbach mint a zseniális, ám antiszociális, egocentrikus (szóval gyakorlatilag Sherlock) matematikus, és Knightley, mint a „férfimunkát végző nő", akinek küzdenie kell az egyenjogúságáért. Ketten nagyon jól működnek együtt a vásznon és a különcségük és egymásba fektetett bizalmuk alapjára épülő kapcsolatuk meghitten alátámasztja a film végső mondanivalóját, de sajnos csak azután, hogy előtte jól a szánkba rágták: megéri különcnek lenni és néha legkülönösebb emberek érhetnek el különleges dolgokat.

A film utolsó jelenete felvonultatja a matematikus kódfejtőket, amint a háború végeztével éppen tűzbe dobják addigi munkájukat, mivel amit tettek, annak titokban kell maradnia. Egyszerre ünneplés ez a rítus, amiért nem kell több embernek meghalnia, viszont ekkor került Alan Turing a történelemkönyvek vakfoltjába, ahol 30 évig raboskodott.

Alexander Desplat gyönyörűen megkomponált zenéje kíséri a filmet, beleértve az említettzáró jelenetet is, ám mégis hiányzik valami. A film végén nem érezzük azt az óriási súlyt, a tragédiáját, hogy Alan Turingnak mit kellett elszenvednie azoktól az emberektől, akiknek a megmentésében segített, s hogy emiatt saját kezével vetett véget életének. Csak hogy egy másik háborús témájú életrajzi filmet említsek, Clint Eastwood Amerikai mesterlövészének (American Sniper) a befejezése hideg, megrázó és felkavaró - ezeknek az érzéseknek a hiányát éreztem a Kódjátszma stáblistájának kezdetekor. Úgy vélem, talán szükségszerű lett volna bemutatni Turing utolsó perceit, esetleg magát az öngyilkosságot is, mivel a feliratban megemlített tény, valamint hogy közben láthattuk a háttérben a még élő Turingot, nem fejtette ki a kellő hatást.

A film kapcsán többek között a Lincoln című Steven Spielberg film is eszembe jutott. Negatív kritikaként érte a filmet, hogy túlságosan a politikára koncentrál és több elégedetlen néző is megjegyezte, hogy „Lincoln jobb filmet érdemelt volna". Természetesen a nagyközönség nehezen értelmezte a politikai szakzsargont, különösen a korabeli nyelv trükkjeivel, és sokkal inkább vágytak volna Abraham Lincolnt akcióban látni, mint az Abraham Lincoln a vámpírvadászban, de mégis ott volt egy mélyen gyökerező hitelesség a téma tényszerű és gyönyörű feltárásával, ami magával ragadott, ám ebből a filmből hiányzott. Úgy érzem, Alan Turing jobbat érdemelt volna, mint egy felszínes, ám a témához kevésbé vonzódó nézőket is megkapó popcorn filmet.