Dr. Puskás Tivadar polgármester köszöntőjében elmondta, az állam 1944-ben nem végezte el a feladatát, nem védte meg az állampolgárait. Megbocsáthatatlan, hogy a származásuk miatt nem védte meg a zsidó és cigány állampolgárait, sőt kiszolgáltatta őket. Az évek gyorsan telnek, ma már nem tudjuk kideríteni, mi is történt pontosan, mégis vannak olyan emberek, akik élethivatásuknak tekintik, hogy feltárják az igazságot. A cigány holokauszt szégyenteljes esemény, de a történelem része. Nem lehet kitörölni az emlékezetünkből, szükség van rá, hogy dokumentáljuk a tényeket. Egy napon, néhány generáció múlva talán a megbocsátásra is sor kerülhet majd, az idő távlatából hűvösebben szemlélhetők az események, ma azonban még túl élénk és túl közeli a borzalom. Szombathely élen jár a holokauszt áldozatainak való tiszteletadásban, hiszen 21 évvel ezelőtt emlékművet állított a roma áldozatok emlékének. A Jászai Mari utcában lévő emlékműnél koszorúzásra is sor került a nap folyamán. A polgármester megköszönte Daróczi Ágnes és Bársony János munkáját, hiszen kötetükkel segítenek feldolgozni az eseményeket, hogy azok ne kerülhessenek a feledés homályába.

Bársony János Szombathely iránti tiszteletének adott hangot, mivel művészet- és kultúraszerető városnak tartja. A szerző régóta foglalkozik a roma holokauszt kutatásával, tudományos igényességgel. A kötet a tudományos megközelítésen kívül a történtek népi tudatban való tükröződésével is foglalkozik, a népművészet sem hagyhatta figyelmen kívül az eseményeket, versekben, népdalokban örökítették meg az átélt szörnyűségeket. Daróczi Ágnes szemezgetett is belőlük. A könyv a szerzőpárosnak és egyben házaspárnak nem az első műve, már jelent meg kötetük a témával kapcsolatban. A mostani kötet mintegy 7000 forrásra támaszkodott, levéltárak, irattárak, túlélők mellett 5 koncentrációs tábor névsora segítette a munkájukat. Ungcig jelentette a magyar cigányokat. A munka azonban még nem ért véget, rengeteg a feltárandó terület.

Bársony János azt is elmondta, a könyvben 902 település történetével ismerkedhetünk meg. Arra törekedtek, hogy bemutassák az üldöztetés fehér foltjait, köztük az 55 magyarországi internáló tábort, ahová cigányokat hurcoltak. Megkülönböztettek gyűjtő- és internáló táborokat. A gyűjtőtáborból továbbszállították a foglyokat, az internáló táborban pedig börtönszerű körülmények között tartották őket. A táborokban német katonák és magyar csendőrök látták el az őrséget. Ezek a táborok főleg a nagybirtokokon voltak, mert a megszállás alatt élelmet szállítottak a németeknek. Az internáltakban sikerült ingyen munkaerőt találniuk, s amint azt Bársony János kihangsúlyozta, a német katonákat a magyar birtokosok fizették.

Daróczi Ágnes rámutatott, 70 év után sikerült megnevezni a komáromi Csillagerőd - mely a romák legnagyobb magyarországi gyűjtőtábora volt -, vezető tisztjeit. Itt válogatták ki a munkaképes cigányokat, Dachauba, Bergen-Belsenbe és Flossenbürgbe deportálták őket. A rabok között természetesen különbséget tettek, a legrosszabb körülmények között a cigányok voltak. A novemberi fagyban csak negyed részüknek jutott fedél, nekik is a fűtetlen helyiségben a betonpadlón, a többiek a szabad ég alatt tartózkodtak. Az első tíz napban 30-an haltak meg, őket még eltemették. A tábor egészen márciusig működött, akkor indult el az utolsó menet gyalog Németországba. Kb. 1200 roma vesztette életét Komáromban. A politikai foglyoknak valamivel könnyebb volt, mint a többieknek, ők levelezhettek, a látogatást is engedélyezték, a zsidóknak és romáknak viszont embertelen körülmények között kellett élniük. Latrina híján például egy óriási kupacban nőtt a fekália, a kútból negyven vödör vizet lehetett húzni naponta, amit a kivételezettek kaptak meg.

Daróczi Ágnes Ferkovics József képeit méltatta. A kiállított művek a kötetben is megtalálhatók. Ferkovics képei olyanok, mintha régi képek kerültek volna elő, olyan érzése van az embernek, hogy hiányzik valami, mégis hihetetlenül intenzív emlékek törnek elő. Ferkovics egy megérintett ember, aki nem tudja abbahagyni. A festőművész holokauszt sorozatának első bemutatóját a Bernstein Béla Kulturális Központban rendezték meg, ezzel is kihangsúlyozva a zsidók és cigányok sorsközösségét. Ma már nem tudjuk, a gázkamrában ki volt zsidó és ki roma. Bársony János annak a reményének adott hangot, hogy a kötet talán ráébreszti az embereket az egyéni felelősség fontosságára.