Történetünk az 50-es évek elején játszódik. Eddie Mannix (Josh Brolin) egy jól menő hollywoodi filmstúdió, a Capitol Pictures lelkiismeretes, tapasztalt és dörzsölt menedzsere - úgymond fixere -, aki arra hivatott, hogy munkájával megoldja a forgatások problémáit, kezében tartsa a sajtót és megtartsa munkaadója jó hírnevét. Egy nap egy kommunista eszméket valló társaság elrabolja Baird Withlockot (George Clooney), az álomgyár legtehetségesebb üdvöskéjét, hogy magas váltságdíjat kérjen érte. De ez még csak a problémák gyökere, amelyekkel Eddie-nek szembe kell néznie munkája során. Mivel is foglalkozik valójában? Mi húzódik a háttérben, amiről a mozinézők mit sem sejtenek? 

Ezekre a kérdésekre keres válasz eheti filmünk. Leszögezném, hogy ez a film teljesen jó... egy bizonyos réteg számára. Vígjátékot vársz, amitől fogod a hasad a röhögéstől? Inkább el se menj a moziba! Szereted a filmeket, de sosem jártál utána semminek? Ne is olvasd tovább a cikket! Szereted a filmeket, mindig is érdekeltek a kulisszatitkok és a filmgyártás mögött meghúzódó szövevényes szálak? Akkor mindenképp szánj rá időt, pénzt és energiát, mert nem fogsz csalódni! Ez a mű érdemben az embereknek csak azon csoportját képes megérinteni, akik nem csak nézik és szeretik a filmeket, hanem szántak rá időt és energiát, hogy a történelmi háttértárukat is bővítsék ezzel a témával kapcsolatban. A film ezért kellőképpen megosztja a közönségét, de nem az a szokványos „tetszik - nem tetszik" stílusban.

 

A történetben központi szerepet játszik Eddie, a menedzser, akin keresztül megismerhetünk mindenkit, akikkel (illetve az ügyes-bajos dolgaikkal) dolgozik. Az ő karaktere az összekötő fonál és rajta keresztül ismerhetjük meg többek között Hobie Doyle-t (Alden Ehrenreich), DeeAnna Morant (Scarlet Johansson), Burt Gurneyt (Channing Tatum) Laurence Laurentzt (Ralph Fiennes), Thora és Thessaly Thackert (Tilda Swinton), az újságíró testvérpárt. Velük egytől egyig kontaktba kerül kisebb-nagyobb ügyek révén. Ezek a karakterek viszonylag keveset szerepelnek, viszont annál jelentősebb a létük a vásznon, hiszen egyenként képviselik főszereplőnk, Eddie munkásságának szegleteit. Rajtuk keresztül hullik le a filmgyártás álcája a vele járó kisebb-nagyobb manipulatív ténykedésekről. A film kulcsfigurája a George Clooney által játszott Baird Withlock, aki remekül képviseli az akkori kor gyakorlatilag teljesen kiszolgáltatott színészét. Karakterét lenyűgözőnek, hatalmasnak látjuk, az alkotás sztárjaként képes egyedül hátán vinni a filmstúdió minden terhét, ám a film végpontján személye egy fordulóponton (amelyet egy irodai beszélgetés hivatott bemutatni) ugyanolyan kiszolgáltatottá válik, mint az összes többi korabeli filmsztáré, akik csak a nagy stúdiók imázs-eszközei. Bábuk a marionett készletben.

 

Nem tartanék most filmtörténeti kiselőadást, de mindenképp érdemes tudni, hogy művünk abban az időben játszódik, ahol ez az iparág gyökeres változáson ment keresztül. A színészek egy-egy stúdió hírnevét voltak hivatottak fenntartani (több évre szerződtettek), és megjelent a mozi nagy riválisa, a televízió is, mely hatására sokan otthagyták a műtermeket, hogy egy biztosabb munkát adó területen dolgozzanak. Ezt a témát szintén Eddie karakterén ismerhetjük meg. Visszatérve a műtermek hírnevére, ezt is Mr. Mannix hivatott fenntartani. A kissé groteszk, ellentmondásos férfi éjt nappallá téve ügyködik azon, hogy az idő közben gőgössé vált sztárok botrányait és botladozásait elfedje, manipulálva ezzel a teljes igazságot, így a stúdió malmára hajtva a vizet.

Hogy nekünk, filmrajongóknak tetszhet-e a film? Abszolút! A történettől természetesen nem kell túl sokat várni, a Coen testvérek produkciója a maga kis visszafogott humorával mutat görbe tükröt a korai filmgyártásnak. Remekül mutatja be azt a világot, eszközöket és környezetet, amik akkoriban uralkodtak a stúdiókban. Érezhetjük a hatalmas tereket és a mindent elsöprő musical előadások átütő erejét. Számomra ez utóbbi tetszett a legjobban, mégpedig Channing Tatum kocsmai éneklős-táncos jelenete, teljesen átadta azt a hangulatot, melyet például a Mary Poppins (1964) vagy az Ének az esőben (1952) hasonló jeleneteiben érezhetünk. Érdekes megfigyelni, hogyan rántja le a leplet a háttérben húzódó, a közönségre hatást gyakorló ténykedésekről, melyek jellemzően a korra bevett szokások voltak a jó hírnév megtartása érdekében. A díszletek között találkozhatunk az időszakra jellemző és az akkori filmsztárokról készült képekkel, fellelhetünk apró utalásokat más alkotásokra, személyekre, melyek emelik a film színvonalát, miközben a közelgő hidegháború porát is elénk fújja a szél.

Összegzésként elmondható, hogy a Coen testvérek stílusjegyeit hordozó Ave, Cézár a saját célközönsége számára teljesen szórakoztató és élvezetes kikapcsolódás nyújt. Azoknak fog tetszeni, akik képesek magukévá tenni a történetet, figyelnek a részletekre, képesek felismerni az apró utalásokat a korra és az akkori filmvilági berendezkedésre. Ne várjuk, hogy majd fetrengünk a röhögéstől, mert hiába vígjáték, elejétől kezdve nem ez a célja.

Még több filmes hír itt: