Öt év után újra nagylemezzel jelentkeztek. Milyen dalokon dolgoztatok az elmúlt években?

Moller Zsolt: Az utóbbi időben eléggé átalakultak a lemezgyártási- és eladási szokások. Nem volt célunk albumot kiadni, inkább csak nagyszerű dalokat szeretnénk készíteni. A számok pedig csak gyűltek, gyűltek, és úgy éreztük, mégis érdemes lenne őket együtt megjelentetni. A tervek szerint októberre állítjuk össze az anyagot, és utána vonulunk be a stúdióba felvenni. Nem régen egy workshophétvégén jártunk Bakonyban, és ott előkerült egy Pearl Jam-lemez, amelyet kézbe véve rájöttünk, hogy mi is szeretnénk még ilyet. A fotóknak, a lemezborítónak, a személyes tartalomnak megvan a maga varázsa.

Bodó Gyula: Vannak olyan dalok is, amelyeket kifejezetten Zsoltira gondolva komponáltam meg. Olyanok vagyunk, mint két fogaskerék, amelyek kicsit jobbra, kicsit balra is mennek, aztán végül összekongnak. (nevet) Úgy érzem, az új lemez mindenkinek 1500 százalékig a sajátja tud lenni.

Az Engedj el című számotok videóklipje már el is érhető.

Moller Zsolt: Igen, az Engedj el az egyik legerősebb dalunk ebből a gyűjteményből. Ezt a pörgős, rockos, életigenlős mentalitást a többi szám is követi a lemezen. A dalokat mindig teszteljük a koncerteken, hogy tetszik a közönségnek. Az Engedj el a kezdetektől fogva jól vizsgázott, mindenhol azt éreztük: van ereje és szeretik, éppen ezért találtuk alkalmasnak arra, hogy a lemez előfutára legyen.

Miből terveztek még videót?

Moller Zsolt: Nagy fejtörést okoz, hogy egyáltalán szeretnénk-e. Imádunk zenélni, de a majomkodás nem kenyerünk. A klip forgatása általában sokkal kevésbé szól magáról a dalról, ez a hab a sütemény tetején, és mi inkább a sütit szeretjük. A közönség visszajelzése itt is sokat számít, ezért el tudjuk képzelni, hogy a legkedveltebb számokhoz videót is készítsünk.

Akkor nem vagytok az „imidzsklipek" hívei.

Moller Zsolt: Őszinték szeretnénk maradni, mi sosem marketinges szemmel néztük ezt, nem akarunk egy megcsinált projektet a közönség elé dobni, csak ha úgy érezzük, hogy a képi anyag teljesen összhangban van a sztorival.

Hogy éreztétek magatokat a forgatáson?

Moller Zsolt: A klipet Móron forgattuk. Két részből áll: koncertfelvétel és baráti közeg, amelyet egy ismerős pár lakásán forgattunk. Beállítottunk hozzájuk vasárnap reggel 8-kor, és mondtuk, hogy most mi jöttünk videót forgatni. Elmagyaráztuk nekik a koncepciót, hogy most itt egy kis rendetlenséget kéne csinálni, hát ilyet sem gyakran kér a vendég. (nevet) Nagyon jól érezte magát az egész csapat és a stáb is. A koncert helyszíne pedig a Móri Bornapok volt, amelyet az ország egyik legszínvonalasabb rendezvényének tartok. Nyilván, picit elfogultak vagyunk, hiszen móriak vagyunk, de sok helyen jártunk már, és valóban különleges ez az esemény, a szervezést is nagyon komolyan veszik. Ezért is szerettünk volna ott forgatni, pláne, hogy otthon mindig nagy élmény játszani. Amellett, hogy a barátainknak zenélünk, ott van mindenki, a hentes, a pék, a fodrász, és egyébként nagy kritikusaink is, megmondják a véleményüket, mit tetszett és mi nem.

Gondolom büszkék rátok.

Moller Zsolt: Igen, azok, de tudod, milyenek az emberek. Amíg siker van és csillogás, addig veregetik a válladat, de ha ez valami miatt alább hagy vagy elmúlik, elfordulnak tőled. Annak idején több tehetségkutatóba is beneveztem, például a Megasztárba és a Csillag születikbe. Furcsa érzés volt, hogy mikor végigmentem az utcán, mindenki megismert, gratulált, biztatott. Tök ismeretlenek köszöngettek, hogy láttak a beharangozó kisfilmben és ez milyen jó. Amikor kiestem a műsorból, ugyanaz az ember, aki szembejött velem, elfordult, hiába vártam, hogy megint lesz valami kommunikáció. Richard Bach írja egyik könyvében, hogy „élj úgy, ha megtudják, hogyan éltél, akkor ne kelljen semmit szégyellned". Anélkül, hogy ezt idéztük volna egymásnak, mindenki így gondolja a zenekarban.

Milyen a kapcsolatod a zenésztársakkal?

Moller Zsolt: Mivel a barátaimmal zenélhetek, így kiváló. Inkább egy család ez, mint egy zenekar. Vitáink is maximum abból adódhatnak, hogy végül melyik elképzelést építsük be, de ezeket is mindig megbeszéljük. Nincs forintoskodás sem, nem a pénz vezérel bennünket. A szabadidőnket is közösen töltjük el, együtt járunk nyaralni, a hétvégi próbákat mindig fixen beütemezzük, a lányok együtt vitatják meg a gyereknevelés fortélyait.

Ki hozza a legtöbb ötletet?

Moller Zsolt: Gyuszi az őrületes ötletgyáros. Néha olyan tempóban hozza őket, hogy már meg kell állítanunk, mert van tíz másik remek dolog is, amelyeken elkezdtünk dolgozni. Abból, hogy ő most éppen pakolja a berendezést, mi meg itt ülünk és beszélgetünk, holnap bizonyára születik egy dal. (nevet) Ő egy szál gitárral bármiről ír dalt, én inkább dallamokban, hangulatban gondolkodom.

Bodó Gyula: Én gyakran beleszeretek egy-egy témába, és utána a többieket is meggyőzöm. Dalmennyiségben az utóbbi években talán három lemeznyire valót is megírtunk.

Hogy döntitek el, hogy végül melyik témát dolgozzátok ki?

Bodó Gyula: Hagyjuk, míg a sors eldönti. Sokat számít a közönség reakciója, vagy akár egy zenekaron kívüli ismerős benyomása, akinek egy akusztikus gitáron játszom el. Ekkor kiderül, hogy koncertre való-e, vagy inkább egy bensőséges, tábortüzes estére.

Moller Zsolt: Ha kész van egy dal, akkor még a hangszerelés is sok kérdést vet fel. Én nem csak rock zenét hallgatok, más stílusokban is szívesen merülök el, például remixeket is készítek. Britney Spears tinidalának, a Hit Me Baby One More Time-nak a Travis-féle feldolgozása például nagyon megfogott, hogy micsoda kínzó szerelmi gyötrődés fogalmazódik meg egy szál gitárral. Most már én is egyre több dalt írok egyébként, így kiegészítjük egymást. Nem a fióknak vagy a SoundCloudnak írunk, hanem az embereknek. Ha mérlegelni kellene, hogy minek örülök jobban, 100 lájknak vagy nyolc embernek egy koncerten, akkor gondolkodás nélkül az utóbbit választom.

Bodó Gyula: Van, amikor elkap a hév, és csak írsz és írsz, máskor meg hiába fogod meg a tollat, egy szó sem jut az eszedbe. Ha túl sűrűn születnek egymás után dalok, akkor nagyjából ugyanazokban az élethelyzetekben vagyunk, ezáltal a hangnemben és a hangulatban is vannak hasonlóságok. Akkor épp jó volt kiírni magamból valamit, de utólag kell egy szűrő, hogy végül melyikbe fektetünk energiát. Olyan is volt már, hogy előkerült egy dal, amellyel három éve nem foglalkoztunk, és csak nyolc sor volt meg belőle. Rendet kellett rakni a próbateremben, és akkor megtaláltam egy cetlin. (nevet) Ehhez is kellett hangulat, hogy befejezzem. Az is nehéz, amikor megírtál pár versszakot, egy refrént, és úgy érzed, befejezted, elmondtad, amit akartál, de még hozzá kell írni.

Moller Zsolt: Az Ezer Lámpás Dala is úgy készült el, hogy egy régóta lappangó történetet dolgoztunk ki. Próbán egy napot össze voltunk zárva, és közben megírta magát a dal.

Egyre több akusztikus koncertet is vállaltok. Merre lesztek még?

Moller Zsolt: Remélem, hogy főként a próbateremben és a stúdióban. (nevet) Elsősorban most a lemezre szeretnénk összpontosítani.

Bodó Gyula: Mi nagyon koncertezős zenekar vagyunk, a színpadon élünk, de ha most megint állandóan fellépünk, akkor nem fogunk haladni, főleg, hogy mindenkinek van emellett családja és polgári foglalkozása is.

Moller Zsolt: Ráadásul azt találtuk ki, hogy mindent mi csinálunk az albumkészítéssel kapcsolatban, és már készen visszük az anyagot a lemezgyárba. A tavalyi, 2015-ös év nagyon produktív és pörgős volt, 2016 pedig az alkotásé és a kihívásé. Az új lemez bemutatásával a koncertrepertoárunk is egyre üdébb és frissebb lesz. Természetesen azért koncertekre is fogunk járni, a tavalyi évben kaptunk meghívást több fesztiválra, városi rendezvényre is. Az első egy-két alkalommal volt bennem félsz, hiszen rockzenekar vagyunk, mit keresünk mi családi napokon. Azonban annyira jól sikerült áthangszerelni a dalokat, hogy azóta több felkérés is megtalált bennünket, úgyhogy továbbra is szívesen adunk akusztikus vagy divatos szóval élve unplugged koncerteket. A fesztiváléletből sem tűnünk el azért teljesen, leszünk Szolnokon, Székesfehérváron, a FEZEN-en, Móron.

Bodó Gyula: Az állati furcsa egy muzsikusnak, amikor verőfényes napsütésben, délután 3-kor álltunk a színpadra, aztán láttuk, hogy a járókelők megállnak, ottmaradnak. A gyerekektől pontosan azt kaptuk, mint egy fesztiválon, óriási fényekkel. Csak az számít, hogy mit adunk és mit kapunk. Ez akkor is működik, ha éppen csak hárman néznek, és akkor is, ha háromezren vannak ott. A legnagyobb öröm, amikor valaki elkapja a ritmust és a lendületet, és átadja magát a koncertnek. Szóval találkozhatunk a koncerteken is, hiszen egy zenekar csak akkor él teljes valójában, ha fellép.

Kinek mi a „civil" foglalkozása?

Moller Zsolt: Balassa Béla (gitár) zenetanár, Szili Róbert (percussion) vezető mérnök egy multinacionális vállalatnál, Pábli Róbert (dob) műszaki előkészítő, Egri Balázs (basszusgitár) egy csodabogár, hangmérnök és logisztikai vezetőként dolgozik, én beszerző vagyok, Gyuszi (gitár) pedig tűzoltó. Sokat játszottam a gondolattal, hogy milyen lenne, ha csak a zenéből élnék. Ám a munkának megvan az a plusz értéke, ha a közönség elé állok és eléneklem: „Nálam mindig két forint ez a dal", akkor akik munka után eljönnek a koncertre, tudni fogják, hogy tapasztalatból beszélek.