A következő pillanatban már el is kapom tekintetem a bűvös kockáról, és igyekszem valami érdemleges közlésre összpontosítani a figyelmem. Mint akit rajtakaptak. Bűntudatom támad. Közben az apró számjegy befészkeli magát az agyamba, és ott dolgozni kezd. Kik kedvelnek és hányan tartózkodnak, jaj, vajon írásom tetszett-e, vagy csupán véletlen kattintott művemre valaki, különben meg hová is lettek az én egykori növendékeim? Lájkol, nem lájkol, lájkol, nem lájkol - tépdesem az online kikerics szirmait. Jaj, megeshet, hogy lájkfüggő lettem?

Hiába a filosz önmagáról alkotott mitológiája, a független ítéletalkotás és a higgadtság önhittsége - az online ripacséria talmi kis mutatója szertefoszlat mindent, amit különben akadémiai székfoglalók részletességével fejthetnék ki a tetszési index viszonylagosságáról, a közízlés szeszélyességéről és úgy általában a média csalóka demokratizmusáról. Azt sem bánom, hogy eddigi csúcsomat nem mélyenszántó dolgozataimmal sepertem be. Hanem egy fotóval, amelyen elefántháton feszítek. Ha őszintén szembenézek a helyzettel, magam is belátom, a siker tetemes része nem engem illet, hanem Szandrát, a világot járt cirkuszi ormányost alattam. Sebaj. Lájkolnám, ha lájkolnátok.

Holott már maga a szó is!

Hányféle jelentésárnyalatot, a dolgokhoz és személyekhez való viszonyulás mennyi változatát fedi le egyetlen angol szócska! Magyar nyelven kedvelem a mackósajtot, de a barátaimat szeretem, az őszi topánkadivat tetszik avagy nem tetszik, szeretek tóban úszkálni, ellenben a zord idő nincs ínyemre. Mindezt az angol nyelv legójában lefedi egyetlen szótag, még csak nem is a legszebben hangzó: olyasmi hangzása van, mint a nyál, a nyák, a váj szavainknak (ámbár ne legyünk részrehajlók: a táj, a báj is egyetlen szótag, mégsem undok). S ha ez nem volna elég, jő még e böffentő szócskához a fölemelt hüvelykujjas ikonocska, amely diadalra juttatja vagy éppen vesztébe küldi a véleményezett tartalmat. Missus avagy jugula? Lám: az ezerfejű cézár percnyi önkényuralma.

Többé már nem csak szombat este, a tehetségkutatók óráján lehet birtokunkban a döntő szó. Eldönthetjük, helyes-e a rakétaprogram, jól végzi-e dolgát a közlekedési miniszter, árt-e vagy inkább jót tesz a teheneknek a génmódosított lucerna, mi több, hogy a diák pofozta meg a tanárt vagy éppen fordítva? Észrevesszük a fokozatnyinak tetsző, ám lényegbevágó különbséget? A lájk teljességgel tárgyszerű kérdésekben is képes ellenkezőjére fordítani a tényállást, vonzalmakat és indulatokat küld hadba érvek és bizonyítékok ellenében. Vesszen a bíró, a tudatlan zsűri, a szakértő! A szomszéd génmanipulált tehene! Létünk a lájkolás őrületében egyetlen, megállás nélküli kiszavazóshow-vá vált. A tények a legkevésbé sem számítanak. A hajsza a lájkokért zajlik. Akár a demokráciák forgatókönyvének utolsó lapjain, menetrend szerint, törvényszerűen: a mennyiség fölülírja a minőséget. Csak a demagógiára van tömegigény. Közben a percemberke méltán érezheti: ledöntötte a tekintélyek bálványát. És jól érzi. Jól érzi magát is. Lájkolhatja a maga hierarchiák nélküli, szép új világát.

I don't like this.

Előbb a nyelv mutatja meg a differenciálatlanságot, érzéketlenné válást, elbutulást. Másodjára világlátásunk válik mind sablonosabbá. Végül a világ, amelyet világlátásunk alakít. Tetszik, nem tetszik, ez a helyzet.