Ruisz Balázs és Trifusz Ádám nyerte idén a No Lám! –díjat

2016.07.05. - 00:30 | vaskarika.hu

Ruisz Balázs és Trifusz Ádám nyerte idén a No Lám! –díjat

A Mesebolt Bábszínház társulata harmadik esztendeje szavaz arról, hogy adott évadban ki az, aki legtöbbet tett azért, hogy jól működjön a színház, hogy az elmúlt esztendők sikersorozata ne szakadjon meg, sőt ha lehet, a nehezített pálya ellenére még növekedjen is az ismertsége és elismertsége.

HIRDETÉS

A színház kollektív műfaj. Bár a közönség csak a színpadon állókat látja, mögöttük, értük, a produkciók sikeréért nagyon sokan dolgoznak. A nézők az ő munkájukról nem sokat tudnak. Sokszor észrevétlenek maradnak. Így is van ez rendjén.

Vannak olyan színházak, ahol nem is lehet szavazni a háttérben, a színpadon kívül dolgozókra. Pedig nélkülük nem lenne előadás. Ezt minden színházi ember tudja.  

Nagyon jó tehát, hogy a Mesebolt társulata (színészek, színpadi munkások, műszaki és ügyviteli dolgozók, vezetőség, egyszóval minden dolgozó) úgy gondolta, két „láthatatlan" munkatárs érdemelte ki idén az elismerést.  

Ruisz Balázs papíron hangosítói feladatokat lát el. De mellette ő a sofőr, ha tájelőadásokra utazik a társulat, sokszor egyedül látja el a műszaki feladatokat, így világosító és díszletező is egy személyben. Gyakran színpadot, nézőteret épít, és még a produkciók gyártásában is részt vesz: ügyes kezű festő. Sok-sok előadás díszlete az ő keze munkáját dicséri.  


Trifusz Ádám munkakörét tekintve szervező. No meg nézőtéri felügyelő, a reklám-propaganda, a médiakapcsolatok és az internetes kommunikáció felelőse, s az előadások dokumentálása is általa valósulhat meg. Mellette besegít a társulathoz érkező alkotók, művészek ügyeinek intézésébe, az előadások és próbák előkészítésébe és gyakran a műszaki feladatok lebonyolításába is.  

Mindketten ezerféle módon segítik a színház működését, mindig mindenben számíthat segítségükre mindenki. Jó helyre került hát idén is a díj!  

Új hozzászólás