Egy helyi elismerés szinte szárnyakat ad! - Pálóczi Zsuzsannával beszélgettünk
2016.11.18. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'
Körmend Város Ünnepnapján, a város érdekében kifejtett közművelődési tevékenységért díj aranyfokozatát vehette át Pálóczi Zsuzsanna, a kulturális központ igazgató-helyettese. Közművelődési szakember ritkán kap ilyen elismerést, ennek apropóján beszélgettünk vele.
Mi motivál nap mint nap a munkádban?
A KULTÚRA! Ma már örülök, hogy nem rendőr lettem, nyomozó, ahogy még fiatalon terveztem. Így minden percben az élet szép, kellemes, értékes, érdekes oldalaival találkozom csak és ezeket is közvetítem - ha tudom. Amúgy mindig az előttem álló feladat motivál. Ugyanis annyira sok impulzus ér és annyiféle intéznivaló akad minden nap - még egy Körmend méretű városban és közművelődési intézményében, a Körmendi Kulturális Központban is - hogy ami volt, bármennyire is felejthetetlennek érzem az adott pillanatban, kevés kivételtől eltekintve kihullik a fejemből és csakis a jövőre tudok koncentrálni. Hiszen ezen a területen folyamatosan és fokozottan foglalkozunk párhuzamosan sokféle dologgal, ráadásul az egyik ma van, a másik meg jövőre, vagy éppen két év múlva lesz, de most is kell lépéseket tenni a későbbi siker érdekében. Természetesen egy ilyen megfogalmazhatatlan „összélmény" mindig van bennem, de ez mindig alakul és folyamatosan adódnak hozzá újabb fontos élmények, emlékek, benyomások.
A körmendi kulturális élet szervezője, alakítójaként mi a kedvenc területed?
A KORTÁRS MŰVÉSZET. Legyen az bármelyik művészeti ág, én mindig boldog vagyok egy kortárs kiállításon, vagy koncerten, vagy irodalmi esten, vagy színházban. A legfontosabb azonban a képzőművészet. Nem a képtári éveim óta, már gyermekként is saját albumokat alkottam, persze akkor még főleg a klasszikusok vonzottak, de éppen ezért örülök, hogy a korábbi ösztönös vonzódás a „kortárs"-hoz később tudatossá válhatott. Ezért is fontos számomra az európai kortárs művészeket felkaroló olasz La Roggia Galériával való - természetesen intézményi - kapcsolat és egy hat országos folyamatos kitekintés lehetősége, sőt az ebben való munkálkodás, amely magyar művészek delegálását is jelenti az európai országokba.
A másik fontos tevékenység immáron negyedik éve a négy országos Erasmus+ projektek magyar referenseként - természetesen Körmendet és a Körmendi Kulturális Központot képviselve - dolgozni. Zenei, illetve képzőművészeti területen is olyan nemzetközileg elismert kortárs művészekkel válik lehetővé a fiatal korosztály munkakapcsolata, a közös alkotás folyamata, aminek eredményeit látva és a visszajelzéseket hallva szintén egyfajta boldogságos állapotot okoz és folytatásra sarkall.
De nagyon szeretem a mi szabadtéri rendezvényeinket, fesztiváljainkat, a mi körmendi kiállításainkat, az új színházépület adta lehetőségeket, szóval szerintem van még itt kiaknázatlan terület.
Hogy érzed, mire volna mire volna még szükséged a munkádhoz szakmailag?
Nagy öröm, hogy a Batthyány-kastély épületei - amelyeket intézményünk használhat - folyamatosan szépülnek, újulnak, korszerűsödnek. Én nagyon szeretem ezt az épületegyüttest és szeretek benne dolgozni. A nemrég átadott Batthyány Örökségközpont valóban 21. századi. Szeretném megérni, hogy az irodáink, klubjaink, próbahelyiségeink is hasonló színvonalúak legyenek, bár a mostani körülmények között is sikerült tevékenységünkkel, H. Vörös Márta igazgatása alatt idén a Minősített Közművelődési Intézmény címnek megfelelnünk - és viseljük is! És erre a kollégákkal együtt büszkék vagyunk.
Úgy gondolom, személy szerint is nagyot léptünk igazgató asszonnyal szakmailag az elmúlt években, mert hivatalosan is közművelődési szakértők vagyunk és ezen a területen is megpróbálunk minél jobb teljesítményt nyújtani.
Van-e olyan terved, vágyad, amit nagyon szeretnél megvalósítani?
Jó lenne, ha az új típusú programok találkoznának a közönség igényeivel, ha eltalálnánk ezeket az igényeket és mindig tele lenne a színház.
Szeretném az olaszországi képzőművészeti kapcsolatunkat más területeken is sikerre vinni, vagy a város kórusának és fúvószenekarának új külföldi kapcsolatok kialakítását elősegíteni.
Mi a legnagyobb kihívás számodra a munkádban?
Az egyik mindenképpen a színházzal kapcsolatos. Én még részese lehettem Körmenden annak az időszaknak, amikor évente 5-7 előadásból álló bérletsorozatot tudtunk megvalósítani. Annyira szeretném ezt ismét, a megújult színházteremben a következő évadban elérni. Ez nagy siker lenne.
A másik pedig maradjon az én titkom - így több évtized után!
Mi volt számodra a 2016-os év legemlékezetesebb eseménye?
Természetesen a „díjeső", hiszen ez valóban ritka egy ember életében. Az egyik az országos elismerés, a kollégákkal együtt kapott, már említett Minősített Közművelődési Intézmény cím. A másik pedig az én városi elismerésem, amire igazán nem számítottam és nem is gondoltam, hogy bármikor is kapok ilyet. Úgy gondolom, egy helyi elismerés mindig sokkal értékesebb, mint bármilyen idegenből kapott. Én folyamatosan kapok pozitív visszajelzéseket a nemzetközi tevékenységemet illetően a külföldi partnerekről és ez nagyon sokat jelent abban, hogy több, mint három évtizedes kulturális tevékenység után is képes legyen az ember megújulni, energiákat mozgatni és korszerűen gondolkodni.
De egy helyi elismerés... - az szinte szárnyakat ad!
Pálóczi Zsuzsanna népművelés - történelem szakos diplomáját a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán szerezte, okleveles művelődésszervező képesítését pedig a Pécsi Tudományegyetemen. Szakmai képzettségei közt szerepel többek közt EU pályázatíró - EU referensi, közművelődési intézményvezetői és minőségfejlesztési, valamint közművelődési szakértői végzettség.
A Körmendi Kulturális Központ népművelője, művelődésszervezője és igazgatóhelyettese. Emellett számos civil szerepvállalása közül alapító tagja és első vezetője a Körmendi Kastélyszínház Társulatnak, titkára a Sinkovits Imre Emléktársaságnak és alapító tagja a 3 F-K Fotóklubnak.
Kapcsolódó írásaink:
2016.02.05. - 14:15 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'
"A rendezvényszervezés egy nagyon komoly, önálló szakma. Mégis sokan hasonlítják a focihoz, vagyis azt gondolják, ehhez is értenek. Manapság már nem elegendő leszervezni egy zenekart és élvezni, hogy hogyan örül a közönség, majd elégedetten bezsebelni a dicséreteket. Hihetetlen mennyiségű törvényi szabályozást kell ismerni, betartani és betartatni. (...) Vannak még terveim, céljaim, amelyeket örülnék, ha ebben a városban valósíthatnék meg!" - Megkeresésünkre H. Vörös Márta, a Körmendi Kulturális Központ vezetője értékelte a 2015-ös évet.
Olyanok vagyunk, mint egy futballcsapat - A Körmendi Kulturális Központ munkatársaival beszélgettünk
2016.01.26. - 18:15 | Rozán Eszter - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Január 22-e a Körmendi Kulturális Központ számára többszörösen ünnep. A kultúra napszámosaiként a Magyar Kultúra Napjára emlékeznek ezen a napon, de ekkor van a Közművelődésben Dolgozók Napja is. Ebből az alkalomból beszélgettünk az intézmény munkatársaival munkájukról, a kultúra szolgálatának szépségéről, örömeikről, bánatukról. Az ünneplés harmadik oka, hogy a Magyar Kultúra Napja alkalmából az intézmény elnyerte a Minősített Közművelődési Intézmény Címet.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás