A golf kezdőknek is élménydózis! - Leteszteltük a bükfürdői Greenfield Golfot
Képgaléria megtekintése2017.05.08. - 01:30 | vaskarika.hu - Fotók: Büki László 'Harlequin'
Néhány órára hátunk mögött hagytuk a hétköznapokat és Wilheim István szakképzett golfoktató segítségével átadtuk magunkat a golf örömteli pillanatainak a bükfürdői Greenfield Golf 18 lyukú pályáján.
Röviden a játékról
Egy golfpálya 18 szakaszból áll, a végén található a lyuk, amit körülvesz a green. Különböző nehézségű szakaszok vannak, amiket meghatározott számú ütésből (3-4-5) kell teljesíteni. A felszerelés 14 ütőből áll, az ütőket pedig öt osztályba lehet sorolni. Megkülönböztetjük őket hosszuk, anyaguk és az ütőfej dőlésszöge alapján. Kezdőként természetesen nem fontos beszerezni mind a 14 ütőt, elég 3-at, hiszen az első hónapokban kizárólag a gyakorláson van a hangsúly, és az első hárommal is élvezetes tud lenni a sport.
A green-en
Bemelegítésként először egy "gurítópályán", green-en voltunk, ez olyan, mint a lyuk körül finomra nyírt füves terület, ahol csak gurítani (puttolni) szabad. Itt a lyukra való apró, finom mozdulatokkal történő ütéseket gyakoroltuk. Majd átmentünk a driving range-re (mi csak beütőpályának hívtuk), ahol gyakorolhattuk a távoli ütéseket (már, ha sikerült!), és táblák segítségével tájékozódhattunk arról, milyen messzire ütöttünk. Már ezen a pályán is kellemes fáradságot okozott a kar, a csípő és a térd összehangolt munkája. Ezután mentünk ki a rendes pályára. A 18 szakaszos pályán minden esetben megtalálható az elütőhely, a fairway és a green.
A "beütőpályán"
Ahogy végighaladunk a pályán és próbáljuk a labdát a green felé terelgetni, majd végül a lyukba helyezni, különböző típusú ütésfajtákkal próbáljuk célunkat elérni. Kezdéskor a tee-re (földbe lenyomható tüskére) helyezett labdát egy hosszú ütéssel indítjuk útjára, ezt drive-nak hívjuk. Ekkor használható a legmesszebbre hordó ütő (1-es), a driver. Az ezt követő ütéseknél már a fűről ütünk, vagy onnan, ahol a labda földet ért, a tee-t itt már nem használjuk. A pitch egy rövid, erőteljes ütés, mellyel a greenre ütjük a labdát. A chip egy rövid, nyesett ütés a green széléről, míg a putt a „végjáték": ezt szokták feszülten figyelni a TV-közvetítéseken, hogy a lyuk közelében a speciális ütővel, putterrel sikerül-e a lyukba gurítani a labdát. Ha igen, az adott szakasz végére értek, kezdődhet a következő szakasz, ahol is megint a tee-ről indított ütéssel kezdenek.
Fontos a helyes ütőtartás és fogás
Így láttuk, ilyen élményeket szereztünk
Nati: A világ második legnehezebb sportja, összetett mozdulatsor, hat alapütés, természet, friss levegő, szabadság - ez a golf. Laikusok számára egyszerű sportnak tűnhet, végül is mi nehézség lehet egy kis labda elütésében? Nagyon sok. A problémák már az ütő fogásánál kezdődtek, mert nem mindegy az sem, hogyan van összekulcsolva az ujjunk.
A golfozás során egy elképesztően bonyolult mozdulatsort kell elsajátítani, ami egész egyszerűnek tűnik, ám ha csinálni kell, akkor már nem annyira az. Ha ez megvan, jöhet a következő kihívás: el kell találni a labdát, lehetőleg megfelelő erővel, megfelelő szögben és mélységben, és akkor talán gurul is pár métert. Ha a játékba az első sikerélmények után belelendülünk, már nem tudjuk abbahagyni.
Sokakban olyan sztereotípia él, hogy a golf egyfajta úri passzió, a gazdagok sportja. Pedig nem. Bárki számára elérhető, pár ütőt - akár használtan - már kedvező áron beszerezhetünk hozzá. Az éves tagsági díj pedig nem haladja meg az éves konditerem bérlet árát. Egy kis kitartással könnyen elsajátítható a golfozás technikája, utána már csak élvezni kell. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk, mert megmozgat, kimozdít a friss levegőre, kitisztítja a gondolatainkat és elképesztő szabadságot ad.
Bogi: Számomra nem volt idegen a golfozás, hiszen ezt a sportot már kisiskolás koromban egy junior utánpótlásnevelő rendszer részeként kipróbálhattam. Ahogy minden sport, úgy ez is kellő kitartással, akaraterővel és odaadással elsajátítható. Kívülállóként könnyűnek tűnik, azonban elsőre igencsak nehéz eltalálni a labdát. Ha sikerül összehangolni a kar, a csípő mozgását és a koncentrációt, akkor jó ütést lehet bemutatni.
Hogy számomra mit jelent egy jó ütés? Amikor meghalljuk az ütő és a labda találkozásánál azt a "bizonyos" hangot. Türelmet, nagyfokú odafigyelést és koncentrációt igényel a golfozás, elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, illetve amíg elérünk a labdával a lyukig, az is több időt vesz igénybe.
Mit jelent számomra ez a sport? Megnyugvást, kiszakadást a hétköznapi rohanásból. Gyönyörű környezetben, friss levegőn vagyok, és amíg játszom, kikapcsolom a problémákat, a rám váró feladatokat.
Kinek ajánlom? Mindenkinek! Gyerekeknek azért, mert nem a számítógép előtt ülnek, hanem kint a természetben, friss levegőn sportolhatnak, felnőtteknek azért, mert kiszakadást jelent a felgyorsult életükből, idősebbeknek pedig azért, mert a legjobb időskori hobbi a malmozás és sakkozás mellett ( :D ).
A sztereotípiákkal ellentétben nemcsak tehetősebbek űzik ezt a sportot, elérhető bárki számára. Egy évi konditerem bérlet árból akár egy éves klubtagság megváltható, a felszerelés sem drága, főleg ha használtan vesszük.
Hogy mire is tanít ez a sportág? Környezetszeretetre, koncentrációra és fair play versenyzésre. A verseny nem is igazán verseny, hiszen senki nem azért megy, hogy versenyezzen, hanem hogy játsszon egy jót, a természetben legyen, barátokat szerezzen. Erről szól az egész.
Az "éles" pálya
És mit mond minderről Wilheim István HEAD Professional golfoktató? Milyen a büki golfpálya, milyen sportág a golf és mikor érdemes elkezdeni a vele való ismerkedést?
I. Greenfield Élményszerző Jótékonysági Programsorozat
Magyarország első 18 lyukú golfpályája, a Greenfield Golf tavaly ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját. Ennek apropójából többek között egy jótékonysági programsorozatot indít.
A két órás program keretén belül a gyermekek golfoktatáson vehetnek részt, majd a nap zárásaként faültetéssel teszik emlékezetessé ittlétüket.
A részletes program itt!
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás