Mozart a bizonyíték, hogy a Jóisten létezik - Ismertették az Iseumi Szabadtéri Játékok programját

Képgaléria megtekintése2017.06.30. - 12:00 | Bangó Mária 'Mira'

Mozart a bizonyíték, hogy a Jóisten létezik - Ismertették az Iseumi Szabadtéri Játékok programját

Mozart: Szöktetés a szerájból, Bogányi Gergely és a csodazongora koncert, Rock Symphonic koncert és A gyöngyhajú lány balladája musical az Experidance tolmácsolásában szerepelnek az Iseumi Szabadtéri Játékok 2017 évi kínálatában. A színes nyári produkciócsokorról az Iseumban tartottak sajtótájékoztatót.

HIRDETÉS

A 2017-os Iseumi Szabadtéri Játékokon a szezon Mozart operájával a Szöktetés a szerájból előadással indul júliusban, amit egy könnyed musical, az ExperiDance produkció tolmácsolásával Omega dalokból készült, A gyöngyhajú lány balladája című musical követ, majd a Rock Symphonic koncerttel zárják a júliust. Az Iseumi Játékok záróelőadása pedig Bogányi Gergely és a csodazongora koncert lesz.

Dr. Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere szerint az Iseumi Szabadtéri Játékok kincset jelentenek a város életében, olyan eseménysorozatot, amelyek a hőskorba, az 1960-as évekbe tekintenek vissza. Anno kisgyermekként volt részese ezeknek az eseményeknek, amelyekre nosztalgikusan emlékezett vissza. Ezért is volt nagy öröm számára, amikor 2011-ben újraindíthatták a játékot, és amely az idén július 21-én veszi kezdetét a sokrétű és sokféle ízlésű zenei csemegét tartogatva a zenerajongóknak. A nyár a szabadtéri tevékenységeké, ezért az iseumi játékok kiváló lehetőség arra, hogy színvonalas programokban részesülhessenek az érdeklődők - egyedülálló környezetben.

Koczka Tibor, Szombathely Megyei Jogú Város alpolgármestere szerint Szombathely már most is Európa kulturális fővárosa, hiszen elég csak végiggondolni a nyár programjait. Június közepén a Lamantin Jazz Fesztivállal kezdődött a programáradat, folytatódott a Szent Iván-éji Rúzsa Magdi koncerttel, jövő szombaton folytatódik a Bartók Fesztivállal, majd az Iseumi Szabadtéri Játékok következnek, amelyet augusztusban a Savaria Történelmi Fesztivál zár majd. Alpolgármester úr a július 26-ai programot emelte ki, az ExperiDance műsorát, amelyben 21 népszerű Omega szám hangzik majd el és 24 táncos szerepel. A történet egy fiatal lány felnőtté válásáról, az első szerelmi csalódásáról szól, mindeközben felidéződnek Balaton-parti helyek, helyszínek, legendák. Jegyek már kaphatók az előadásra.

Kiss Barna, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, ahhoz, hogy az Iseumi Szabadtéri Játékok fesztiváljellegét ki tudjuk domborítani fontos, hogy különböző stílusú előadásokat fűzzünk fel egy szálra, amely szál jelen esetben maga az Iseum. Kell klasszikus zenét is bemutatni, az opera minidig is egy elvárt történet Szombathelyen, amely az idén is megvalósul egy ideálmodott szöktetésben.

Hábetler András, rendezői szerepkörben először lép majd a szombathelyi közönség elé, de mint operaénekest, már több alkalommal is láthatta a közönség. Különösen értékesnek tartja, hogy nyáron ilyen szabadtéri miliőben lehet operát előadni. Véleménye szerint Mozartnál nagyobb zseni nem született erre a földre (ebben a rendező akár párbajképes is, tudtuk meg), ez igaz a focira, építészetre, nem csupán a zenére. Valaki egyszer azt mondta neki (bár lehet, csak álmodta), hogy az, hogy Mozart itt élt köztünk, az a 35 év, amit közöttünk töltött, az a 626 mű, amit ránk hagyott, az önmagában elegendő bizonyíték arra, hogy a Jóisten létezik. A szöktetés a szerájból, kicsit mostohagyermeke az öt mesteroperája között. Mozart viszonylag korai művét a rendező féloldalasnak jellemezte a szöveg nem túl erős mivolta miatt, míg a zenét elementárisnak. Elmondása alapján egyébként maga Mozart is gyengének írta le levelezésében a szöveget. A darabban prózai szövegek is elhangzanak, amelyeket a rendező a ma emberéhez szólóan, vicces hangvételűre alakított, hogy a fiatalokat is megszólítsa vele. Az új szövegek mellett a dramaturgia is meg lesz kicsit tekerve. Szelim nem egy egyszerű hárem pasa, hanem egy műkedvelő zeneszerző, aki egy operaelőadást akar létrehozni. A kalózoktól megvásárolt európai társaság az ő operaénekesei, az egész darab kicsit színház a színházban. Ez lesz az a darab, ahol a közönséget arra kérik majd, hogy ne kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat, hiszen erre a szereplők reagálnak, ezzel adva különös ízt a darabnak azzal a céllal, hogy az opera ne formális dolog legyen.

Énekesek nélkül opera azonban nem lenne könnyű, ezért az egyébként nehéz énekszólamokból felépülő Mozart darabot nagyszerű operaénekesek tolmácsolásában hallhatja a közönség. A darab egy kiváló basszistát kíván, szerencsére „basszus nemzet" vagyunk - állítja a rendező. Basszistákban gazdag Magyarországot olyan nagy nevek jelzik, mint Székely Mihály, Kovács Kolos, Gregor József. Ozmin szerepét éneklő, a fiatalabb generációt képviselő Rácz István basszistának például több mint két és fél oktávot kell áténekelni. A női szólok sem könnyebbek, Constanza szerepében Lőrincz Judit koloratúrszopránt, Nánási Helga szoprán szubbrettet pedig Blonde szerepében hallhatják. Belmonte, a szerelmes tenor Ódor Botond, Pedrillo, a vicces trenor László Boldizsár lesz. Szelim pasának Mozart nem írt zenét, így Hábetler András csak prózában beszél, vezényel: Kocsár Balázs.

A Szelim pasa szerepét is betöltő rendező vallja, hogy ha opera van, akkor annak az operának hatnia kell. Eltántoríthatatlan abban, hogy mindenképpen katarzist fognak okozni a közönségnek, mindenki boldogan fog hazarepülni, és ha olyan fiatalok térnek be, akik a műfajjal eddig nem találkoztak, azokat is megérintik.

Mozart: Szöktetés a szerájból 

Rendező: Hábetler András

Vezényel: Kocsár Balázs

Szereplők:

Szelim pasa: Hábetler András
Constanza: Lőrincz Judit
Blonde: Nánási Helga
Belmonte: Ódor Botond
Pedrillo: László Boldizsár
Ozmin: Rácz István

Július 26-án A gyöngyhajú lány balladája - Omega musical kerül színpadra az ExperiDance előadásában.
Az Omega együttes és az ExperiDance Production több mint fél év gondos tervezés, aprólékos egyeztetés és lázas alkotómunka után  neves musicalszínészek főszereplésével állította színpadra új darabját, amelyben olyan világszínvonalú slágerek csendülnek fel, mint a Trombitás Frédi, a Régi csibészek, az Ezüst eső, a Petróleumlámpa, a Ha én szél lehetnék vagy a Gyöngyhajú lány...

Mindenkiben ott van a szunnyadó gyermek, így a tündérmeséket a felnőttek is szeretik, csak be kell őket csomagolni „felnőtt köntösbe"!

Július 28-án Rock Symphonic koncert várja a zene szerelmeseit. A legnagyobb rockslágerek szimfonikus köntösben lesznek hallhatók, illetve klasszikus muzsika rock köntösben: Deep Purple, Guns N'Roses, Bon Jovi, Led Zeppelin, Queen. Az esten közreműködik Veres Mónika / Nika /, Helmut Tomschitz. Vezényel: Hermine Pack / Ausztria / a zenekar állandó vendégkarmestere.

Augusztus 2-án Bogányi Gergely és a csodazongora látható és hallható az Iseumi Játékok színpadán. A Kossuth-díjas zongoraművész szólóestje lesz a fesztivál záróhangversenye, melyen Chopin és Liszt műveiből összeállított műsor várja a közönséget. A koncerten Szombathelyen első ízben hallhatjuk a Bogányi-zongorát, amelyen több, mint 50 újítás van. A különleges hangszer a művész saját fejlesztésében készült el: a kor által kínált legmagasabb minőségű anyagok felhasználásával egy formájában is egyedi instrumentum kerül most bemutatásra a szombathelyi közönségnek, melynek hangjai egészen rendkívüliek.

A sajtótájékoztató Kiss Márton zongoraművész csodálatos játékának hangjaival zárult.

2017. július 21. Mozart: Szöktetés a szerájból 
2017. július 26. A gyöngyhajú lány balladája - Omega musical 
2017. július 28. Rock Symphonic koncert 
2017. augusztus 2. Bogányi Gergely és a csodazongora

A hírhez tartozó képgaléria

Új hozzászólás