Klasszikus autócsodák Bükön - Mister Classic Oldtimer Szuperkupa (szept. 8-9.)
2017.09.05. - 00:10 | vaskarika.hu
Helyszín: Bükfürdő
Dátum: 2017.09.08 - 09.
Az immár ötödik éve Bükfürdőről rajtoló kétnapos Oldtimer Szuperkupa® futam időpontja szokásosan szeptember második hétvégéje, azaz 2017. szeptember 8-9. A veteránautók mellett, az idei évben is lehetőséget kapnak a különleges sportkocsik (mai autókkal is lehet nevezni), melyek egy külön kategóriába kerülnek. A két nap alatt jórészt Ausztriai utakon autózik majd a mezőny, de a versenyközpont – Bükfürdő - mellett idén új Magyarországi helyszínekre látogatunk el.
Különleges és gazdag program várja mindazokat, akik szeptember második hétvégéjén Bükfürdőre, a Nyugat-Dunántúl legsokoldalúbb fürdővárosába látogatnak.
A MiSTER CLASSiCTM , bármennyire is hihetetlenül hangzik, idén már a 15-dik alkalommal kerül megrendezésre, melyre az előzetes érdeklődés alapján, közel 80 különleges veteránautót várnak. Ennek köszönhetően a főszervező egy kis „varázslatra" készül, mely szerint a verseny mottója így hangzik: It's a kind of magic". Hogy fény derüljön erre a varázslatra, ahhoz bizony nevezni kell és eljönni a versenyre.
A két nap alatt az 500 km-es versenytávon javarészt ausztriai utakon autózik majd a mezőny, de a versenyközpont - Bükfürdő - mellett idén új Magyarországi helyszínekre látogatnak el. .
Az ünnepélyes befutóra is Bükfürdőn kerül sor, szombaton délután a fürdő nyári bejárata elé érkeznek meg a verseny résztvevői.
A két nap során a versenyzők különböző időmérő és ügyességi feladatokat teljesítenek. Ezek közül több is nyilvános helyszínen lesz, vagyis bárki megnézheti, aki szívesen időzik a múltidéző szerkezetek társaságában.
A MiSTER ClassicTM veteránautó verseny résztvevőire - mivel az esemény közúton zajlik - a KRESZ szabályai ugyanúgy érvényesek, mint bárki másra, aki a forgalomban részt vesz. Ez a verseny nem gyorsasági verseny!
Program
Szeptember 8. (péntek)
13:30 órától rajt (Bükfürdő) - előtte megtekinthetők az autók
19:00 órától befutó (Bükfürdő, Hotel CARAMELL)
Szeptember 9. (szombat)
8:30 órakor rajt (Bükfürdő)
16:30 órától befutó (Bükfürdő)
21:00 órától eredményhirdetés a CARAMELL PREMIUM RESORT **** SUPERIOR -ban
Helyszín: mindkét nap: Bükfürdő Gyógy-és Élménycentrum D. bejárat (nyári bejárat) előtti tér
Tavaly ezek az autócsodák rajtoltak el:
Pénteken elrajtolt a Mister Classic Oldtimer Szuperkupa
2016.09.10. - 14:00 | Büki László 'Harlequin'
Nemes vasak - Jaguárok, MG-k, Mercik, Porschék, sőt, egy Lotus és egy Maserati is - sorakoztak a gyógyfürdő parkolójában, hogy a rajtkapu alól nekivágjanak a kétnapos, közel 500 km-es élményautózásnak. Összesen 44 autó gördült ki a fürdőparkolóból, befutó ma 16 órától a művelődési háznál, eredményhirdetés 21 órakor a Hotel Caramellben.
Így repesztettünk a Maseratival - Befutott a Mister Classic a büki művelődési ház elé
2016.09.11. - 13:00 | Sulics Boglárka
A pénteki rajtot követően szombaton célegyenesbe érkezett a Mister Classic Oldtimer Szuperkupa. Az ünnepélyes befutó ceremóniára Bük város központjában került sor, a Büki Művelődési és Sportközpont elé érkeztek meg a verseny résztvevői. A pénteki induló létszám azonban kissé megcsappant, technikai okok miatt többen is feladni kényszerültek a versenyt.
Programkereső
Szavazás
Ön mit szeret legjobban a szombathelyi nyárban?
42% - A Savaria Karnevált.
7% - A rengeteg fagyizási lehetőséget.
8% - A sok gondozott parkot.
14% - A nyugalmat, amit a város atmoszférája áraszt.
20% - Csak az számít, hogy igazán meleg legyen.
Összesen 1907 szavazat
Új hozzászólás