X-Faktor 2017: áldrámákkal kitömött, ócska szemfényvesztés

2017.10.10. - 13:15 | Orsó

X-Faktor 2017: áldrámákkal kitömött, ócska szemfényvesztés

Nehéz az idei X-Faktorról írni. Eredetileg az volt a tervem, hogy leírom, hogy mekkora szar, aztán hagyjuk is az egészet, csakhogy ezzel van egy aprócska probléma: ez most nem a szokásos kis vitriol, hogy jajderossz ez a médiamocsok, meg hogy kommersz vacak lett a legegyedibb énekesjelöltből is. Nem, ez most tényleg komoly. TÉNYLEG.

HIRDETÉS

A 2017-es műsor szerkesztése egész egyszerűen felfoghatatlanul rossz. Megvoltak a szokásos részek: válogatók, tábor, mentorház, szombaton már az első élő műsort láthatjuk, és én még mindig nem bírtam hozzászólni ehhez a mérhetetlen szennyhez, ehhez a rendkívüli igénytelenséghez, gusztustalan, nevetséges, óvodás viselkedéshez - és ezúton üzenem a műsor szerkesztőinek is, hogy ezt bizony elkúrták. Nagyon.

Nincs ugyanis egyetlen szerethető, vagy legalább szimpatikus karakter az egész műsorfolyamban. A mentorokról később részletesen szót ejtek (legyen most elég annyi, hogy ha tehetném, én ezt a ványadt, síró, picsogó, hisztiző, műbalhézó bandát úgy rúgnám ki a tévéből, hogy csak úgy repülnének), de a műsor elvi főszereplői, a versenyzők is különlegesen semmilyenek idén. Talán tudomásul kéne venni végre, hogy egyszerűen nincs már annyi ember, aki - még ha tehetséges is - hisz ebben a megrendezett, áldrámákkal kitömött, ócska szemfényvesztésben.

Különben teljesen mindegy, mert a csodálatos döntnökök azt az egy-két szóba jöhető hangot is úgy kiszórták a verseny közepe táján, hogy nem hittem a szememnek. A tábor végén a „székosztó" rész volt a legfelháborítóbb eddig az egészben: én nem akarok bántani senkit, de aki kiáll oda, az tűrje: a versenyzők többsége tehetségtelen freak. A zsűri úgy látszik, erre utazott idén: minél furább, minél röhejesebb versenyzőket összeterelni ebbe a már évekkel ezelőtt levitézlett juhakolba, ahol aztán persze ők - saját csodálatosságuk tudatában - úgy bégetnek majd, ahogy előírják nekik. Főleg Puskás Peti és ByeAlex járt élen ebben a megdöbbentően rettenetes válogatásban.

No igen, a mentorok... Sokan féltek Radics Gigi megjelenésétől, ami életkorát tekintve nem is meglepő, viszont őszintén szólva ő nem sok vizet zavart az adások során. Általában szépen nézett kifelé a kalapja alól (könyörgöm, 42 fokos hőségben posztókalap? Normálisak vagytok?), mondott pár dolgot, szavazott, tette a dolgát, alapvetően teljesen rendben volt. Az utolsó mentorházas adásban mondjuk annyira kirívóan mesterkélten viselkedett, hogy kilométerekről látszott a szájába adott mondatok élettelensége. Nem volt egy épkézláb érve, műfelháborodásában viszont azzal protestált, hogy a döntéssel egyet nem értve be se ment az eredményhirdetésre. Ezt a nevetséges parádézást leszámítva még ő volt úgy nagyjából a legelfogadhatóbb (már ha viszonyítunk). Gigi a fiúk csapatával dolgozik idén, volt azért itt is egy-két meglepő választás, én a tévén keresztül más hangokat hallottam jónak. Például Mézes Norbert rendkívül magas hangja egy ideig érdekes, de van az a színvonal, ami fölött már nem, ellentétben legalább két-három kidobott versenyzőével. Mindegy, meglátjuk, mire megy ezzel a csapattal.

Gáspár Laci szakmailag idén is hozza a formáját, őt így ismerjük, így kedveljük, én ebben nem látok kivetnivalót, de sajnos idén ő is beállt a hisztik és drámák szításába. Hol ő „bántott meg" mást, hol őt „bántották meg", és akkor bevágta a sértődőst. Én igazán nem tudom, hol érdekel ez bárkit is, de ő még így is többségében jó döntéseket hozott: a zenekarokat kapta, akik közül valóban azokat juttatta az élő műsorba, akik ezt egyrészt képesek feldolgozni (én bírtam a Catchy Workshop-ot, de ugye azt senki nem gondolta komolyan, hogy őket be lehet szorítani egy tévéshowba?), másrészt itt tényleg vannak jó hangok, bár tudjuk, hogy ebben a műsorban Király L. Norbi és Stone óta egyáltalán nem számít a hang. Nos, idén ennek újra tanúi leszünk.

Puskás Peti a székosztós részt leszámítva nekem végig viszonylag kellemes csalódás volt. Nyugodt, higgadt, amikor a többiek épp hisztiztek, akkor is próbált a feladatra fókuszálni, mindenkivel barátságos volt, és tényleg úgy látszott, próbál is odafigyelni a versenyzőkre. Az más kérdés, hogy a tábor végén konkrétan megőrült, és ő is beállt a „minél több freak" versenybe. Egy normális hangot nem volt képes begyűjteni, csak kiszórni őket; igen, én is nagy rajongója vagyok Abaházi Nagy Líviának, de lássuk be, szégyen és gyalázat, hogy ma Magyarországon egy ilyen „tehetségkutatóval" kell egy profi operaénekesnek nevet szereznie.

No és hát igen... ByeAlex. Előrebocsátom, sőt: hangsúlyozom, hogy minden, amit itt leírok, kizárólag az én személyes véleményem. Azért is teszem ezt, mert én korábban sem kedveltem ezt a mostanában éppen mentornak csúfolt paprikajancsit, eddig, és ezután is egy vernyogós madárijesztőként tekintek rá, de ettől még természetesen más szeresse, hallgassa nyugodtan, nem fáj az nekem. Nem fájt eddig sem, amit ő csinált, mert nem hallgattam. Csak aztán az idei hisztikirály címre nyugodtan pályázó Alex egy országgal közölte, hogy „Én már nem a Kedvesem vagyok, meg az eurovízió. Mögöttem van egy rakás sláger." És akkor meghallgattam a „rakást". Nem kellett volna.

Alex idén még eddigi önmagánál is mélyebbre süllyedt. Lehet, hogy eddig is ilyen volt, csak nem mutatták ennyire, vagy eddig nem volt ilyen, és most, hogy úgy érzi, világhírnévre tett szert, illetve életek és sorsok fölött dönthet. Nem tudom, de én ennél az embernél ellenszenvesebb, idegesítőbb, nevetségesebb, gyerekesebb, hiteltelenebb szereplőt még nem nagyon láttam. Lehetett Tóth Gabit nem szeretni, de még a kritizálói is elismerték, hogy legalább énekelni tud. Nincs ez másképp Gigi, Laci és Peti esetében sem: ők énekesek, stílustól és kedveléstől függetlenül. Alex sajnos csak egy vicc, aki elkezdte komolyan venni magát, és nem látja, hogy ő korunk Uhrin Benedekje: lehet, hogy sok koncerted van, Alex, de csak azért hívnak, hogy röhögjenek rajtad. Énekelni stúdiófelvételen könnyű, mikor ott az autotune, de élőben már kevésbé megy, ettől függetlenül te sztárnak képzeled magad, olyasvalakinek, aki szakmai tanácsot adhat egy kezdőnek.

A nagyjelenet lényege az volt, hogy egy Alex-hasonmás jelent meg a válogatón, akinek az „éneklése" persze (jogosan) nem tetszett Alexnek, mire a mentortársak viccesen ugyan, de mégiscsak tényszerűen szembesítették azzal, hogy márpedig ő ilyen. Kettő hangot sem tud énekelni, és pont azért lett anno az Eurovízión nyerő, mert az embereknek elege lett a nagyonéneklős semmitmondásból, és trollkodásképpen szépen beszavazták őt. Ez azonban nem az ő sikere: ez csak az eurosztenderd bukása, nem az ő erénye és tehetsége. Csakhogy ezt senki nem mondja meg neki. Pontosan olyan ő, mint szegény kopasz Viola, a nagy kedvenc: egyéniség akar lenni, de nem képes rá, ezért külsőségekkel próbál operálni, amivel valamennyire ki is tűnik (emlékezzünk azért az eredeti Alex-fejre, meg nézzük meg a mostani végtelenül trendi, kinyírt hajú, strasszfülbevalós, skinny-nadrágos celebet), ezzel azonban legkevésbé sem képes leplezni tehetségtelenségét.


Ezt a végtelen mélyrepülést azzal koronázta meg, hogy az egész verseny egyik legjobb hangú fiatal énekesnőjét majdnem kiejti a műsorból, helyette egyenes ágon visz be egy rappelni akaró (de nem tudó) kislányt, meg a kedves, de énekelni nem tudó Violát. Úgy látszik, ő idén nem akar csapatot, merthogy ezek ketten rögtön kiesnek, az tuti.

Egyszóval én a magam részéről ezt az X-Faktort már most el is felejtettem, mert pontosan tudom, hogy egy nyomorult emlékezetes pillanat nem lesz benne. Anno legalább volt egy Oláh Gergő, akinek a hátán fát lehetett vágni, akkor is tökéletesen énekelt, vagy legalább hetente nézhettük Tóth Gabi melleit. Sose gondoltam volna, de igen, be kell látnom: ilyen mélységekig még sose jutottunk ebben a műsorban.

(Akinek pedig ez se lenne elég, nézze meg nyugodtan ByeAlex és Majka NKA által támogatott csodálatos videoklipjét. Én nem kommentálom, mert nálam ügyesebbek ezt már megtették, de azért ennek fényében érdekes tény, hogy Alex idén a lányok csapatával dolgozik...)

 

Új hozzászólás

Korábbi hozzászólások

Martonicz Zsóka 2017.10.10. - 21:29
Tökéletes a cím, benne van minden! Remélem, végig követitek.
Orso 2017.10.11. - 00:25
Jaj, sajnos igen... végig..
bantu frigyes 2017.10.16. - 14:56
Kíváncsi lennék, milyen "szakmai" segítséggel látja el Petike az operaénekes nőt!